-
2023. október 1. vasárnap
Berettyóújfalu, Király-Hágó u. 22.
06 (20) 421-9411
- Részletek
- Írta: Kulcsár László
2023. május 20-án, a város napi rendezvények részeként került megrendezésre az I. TAMA Futóverseny Berettyóújfaluban, melyen több kategóriában, rekordszámú résztvevő indult. A rendezvény díszvendége Mizsér Attila olimpiai bajnok öttusázó volt. Az esemény részleteiről Praczuné Mózes Rita, a Tama Hungary Kft. HR menedzsere számolt be lapunknak. KÉPGALÉRIA
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Mint arról már többször is beszámoltunk, a Tama Hungary Kft. általában kreatív eseményekkel, új hagyományok megteremtésével ismeri el munkatársait, a sablonostól eltérő módon mond köszönetet alkalmazottainak a kiváló munkáért. Így történt ez most is, amikor -a tavalyi nagy sikernek köszönhetően- húsvét előtt újra megszervezték berettyóújfalui telephelyükön a TAMA termelői piacot, ahol dolgozóik a helyi és környékbeli gazdák portékáiból válogathattak, sőt, a vásárláshoz 7000 Ft értékű kupont is kaptak. KÉPGALÉRIA
- Részletek
- Írta: Bagdi László
A társadalmi szerepvállalás, az edukáció illetve a cég és a lakosság közötti kapcsolat építése - összegezve ezek a szándékok hívták életre a Tama Hungary Kft. által felújított buszmegállók átadását. Győrfi Sándor, a vállalat ügyvezető igazgatója szerint legyen szó egészségügyi vagy a gyermeknevelési intézményről, helyi sportszervezetről, a kezdetektől fogva igyekeznek minden téren hasznos tevékenységgel láthatóvá válni, amit a jövőben a környezetvédelem területén szeretnének kiszélesíteni. KÉPGALÉRIA
- Részletek
- Írta: Kulcsár László
A TAMA Hungary Kft. már számos alkalommal bizonyította, mennyire fontos számukra a társadalmi felelősségvállalás; adományaikkal rendszeresen támogatják városunk intézményeit, civil szervezeteit, sportegyesületeit. Az energiaárak miatt kialakult nehéz helyzet ellenére idén sem felejtettek el segíteni, most a Vass Jenő Óvoda és Bölcsőde valamint a Berettyóújfalui Kóbor Mancsok Állatvédő Egyesület részére adományoztak. KÉPGALÉRIA
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Hagyományteremtő szándékkal idén első alkalommal rendezett Mikulás partyt a Tama Hungary Kft. Berettyóújfaluban, örömteli perceket okozva ezzel kicsiknek és nagyoknak egyaránt. KÉPGALÉRIA
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
A bálahálókat és zsinegeket gyártó Tama Hungary izraeli tulajdonosi köre és hazai menedzsmentje mindig is büszke volt a berettyóújfalui cég kellemes munkahelyi légkörére, az összetartó közösségre, és minden alkalmat megragad, hogy éreztesse a munkatársakkal: törődik velük, megbecsüli őket. Nem is csoda, hogy mind a vezetőség, mind a kollégák alig várták már, hogy 2 év kihagyás után ismét összejöhessenek az üzem falain kívül egy önfeledt, élménydús családi napra, ezért a lehető legkorábbi időpontban, a nyári gyárleállás első napján, augusztus 7-én meg is tartották azt.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Eddig sosem látott toborzó akcióra készül a TAMA Hungary Kft. kollektívája új, Berettyóújfalu-Komádi viszonylatú buszjáratának beindítása alkalmából.
2022. június 19-én vasárnap reggel 7 órától a Komádi piac előtt lesz megtalálható standunk, ahol friss pogácsával,
apró ajándékokkal és sok-sok, első kézből származó információval várjuk az érdeklődő leendő munkavállalóinkat.
Jelenleg gépkezelő pozícióba keresünk új kollégákat.
Amennyiben hirdetésünk felkeltette figyelmedet várunk vasárnap reggel a Városi Piac előtt - mi már nagyon várjuk a találkozást!
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
A TAMA Hungary Kft. döntése értelmében a vállalatnál 2022. július 1-i hatállyal rendkívüli, 6%-os béremelésre kerül sor. Győrfi Sándor ügyvezető igazgató elmondta, idén ez már a második alkalom, hogy emelnek a béreken. Januárban például gépkezelő pozíció esetén 17,4%-os béremelést hajtottak végre, így a mostani növekedéssel 23,4%-kal több bért vihetnek haza az ebben a munkakörben dolgozó kollégák.
- Részletek
- Írta: Kulcsár László
Mint arról korábban már beszámoltunk, húsvét előtt két alkalommal termelői piacot szervez dolgozóinak a TAMA Hungary Kft, amellyel egyrészt a helyi és környékbeli kistermelőket szeretnék támogatni, másrészt igyekeznek a vállalat dolgozóinak egy olyan minőségi, biztos beszerzési forrást biztosítani, amelynek köszönhetően megkönnyítik az ünnepi készülődést számukra. Az április 6-ai vásárra - melyre a Best FM rádió is kitelepült - mi is ellátogattunk, hogy közelebbről megismerhessük ezt a nem mindennapi kezdeményezést. KÉPGALÉRIA
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Ezzel a nem mindennapi kezdeményezésükkel egyrészt a helyi és környékbeli kistermelőket szeretnék támogatni - mivel a TAMA értékrendjében fontos szerepet tölt be a közösségi szerepvállalás -, másrészt igyekeznek a vállalat dolgozóinak a húsvéti ünnepek előtt egy olyan minőségi, biztos beszerzési forrást biztosítani, amelynek köszönhetően megkönnyítik az ünnepi készülődést számukra.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
2022. február 23-án 9-15 óráig ÁLLÁSBÖRZÉT szervez a Hajdú-Bihar megyei Önkormányzat Berettyóújfaluban, a Kabos Endre Városi Sportcsarnokban. Országos, megyei, helyi munkaadók, multinacinális cégek, oktatási intézmények és HR szolgáltatók is szerepelnek a kiállítói listán. A látogatók közvetlenül beszélgethetnek, nyíltan kérdezhetnek a cégek képviselőitől, információkat gyűjthetnek a munkaadók elvárásairól, a vállalatok képviselői pedig számos potenciális munkavállalóval találkozhatnak.( Fotónk a 2020-as állásbörzén készült!)
- Részletek
- Írta: Kulcsár László
Miért hasznos egy kisvárosnak, milyen gazdasági, társadalmi előnyökkel jár ha egy világszínvonalú nagyvállalat - esetünkben a Tama Hungary Kft. - veti meg a lábát a településen? Erről kérdeztük Muraközi Istvánt, Berettyóújfalu város polgármesterét.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
A vidéki karácsonyi vásárok hangulatát idézte meg berettyóújfalui telephelyén a TAMA Hungary Kft. Idén az értékes ajándékcsomag és a 75.000 Ft-os SZÉP-kártya mellett disznótoros finomságokkal, kürtőskaláccsal és alkoholmentes forró punccsal is megvendégelték dolgozóikat a téli leállás előtti utolsó héten. A rendhagyó "karácsonyi partin" Győrfi Sándor, a cég ügyvezető igazgatója mondott ünnepi beszédet. KÉPGALÉRIA
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
A Berettyóújfaluban székelő Tama Hungary Kft. már számos alkalommal bizonyította, mennyire fontos számukra a társadalmi felelősségvállalás; adományaikkal rendszeresen támogatják városunk intézményeit, civil szervezeteit, sportegyesületeit, miközben jelentős lépéseket tesznek a közvetlen környezetünk megóvása érdekében is. KÉPGALÉRIA
- Részletek
- Írta: Kulcsár László
A koronavírus járvány 4. hulláma egy hónappal ezelőtt elérte a TAMA Hungary Kft.-t is, az ezzel kapcsolatos intézkedésekről kérdeztük Győrfi Sándort, a TAMA Hungary Kft. ügyvezető igazgatóját.
- Részletek
- Írta: Kulcsár László
A Tama Hungary Kft. nagyon fontosnak tartja a cégnél dolgozó kollégák tudásának új és korszerű ismeretekkel történő folyamatos bővítését. Ennek érdekében minden évben különítenek el erre bizonyos mértékű anyagi forrást, az előzetes képzési és egyéni fejlesztési tervnek megfelelően. Praczuné Mózes Rita, a TAMA Hungary Kft. HR menedzsere számolt be lapunknak az elmúlt időszakban a cég dolgozói számára szervezett képzésekről.
- Részletek
- Írta: Kulcsár László
A TAMA Hungary Kft. idén először vett részt a Berettyóújfaluban megrendezett XXIII. Bihari Számadó Napokon, ahol 11 méteres INTERAKTÍV standdal, számos játékkal, feladattal készült felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Az érdeklődők megismerkedhettek a bálaháló és bálazsineg készítésének folyamatával, a granulátumtól a késztermékig, a munkalehetőség iránti érdeklődőket pedig toborzósarok várta. A kiállításon való részvétel tapasztalatairól Győrfi Sándort, a TAMA Hungary Kft. ügyvezető igazgatóját, valamint Praczuné Mózes Ritát, a cég HR menedzserét kérdeztük.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
A TAMA Hungary Kft. idén először vesz részt a Berettyóújfaluban megrendezendő Bihari Számadó Napokon. A rendezvény a város és a térség egyik legkiemelkedőbb eseménye, ahol a vállalkozók bemutathatják a leendő üzleti partnereiknek és vásárlóiknak termékeiket, szolgáltatásaikat.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Idén a nyári karbantartási szünet első napján a TAMA Hungary Kft. egy igazán különleges élménnyel lepte meg kollégáit és családtagjait. 2021. augusztus 7-én szombaton este naplemente körül egy fantasztikus kalandra invitált mindenkit, aki szereti a filmeket és az autósmozik hangulatát!
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Mint az elmúlt években rendszeresen, úgy idén is adománnyal érkezett a TAMA Hungary Kft. a Gróf Tisza István Kórházba. Adományukkal két olyan pihenőszoba kialakításához járultak hozzá, ahol az egészségügyi személyzet tagjai felfrissülhetnek, feltöltődhetnek kicsit, mielőtt újra a gyógyítás, betegápolás 24 órás elfoglaltsága várna rájuk. Két relaxációs, teljes testet masszírozó fotelt, 2 Philips darálós kávéfőzőt és 2 teafőzőt vásároltak, valamint "kezdőcsomagnak" hozzá sok-sok kávét, teát, cukrot, üdítőket, édességeket - közel 1,5 millió forint értékben.