Október 22-én délután tartották meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójához kapcsolódó városi ünnepséget Berettyóújfaluban. A megemlékezés 14 órakor istentisztelettel kezdődött a református templomban, ahol Szabóné Nagy Andrea lelkipásztor hirdetett igét. KÉPGALÉRIA

15 órától a Kossuth utcai Fráter-teremben folytatódott az ünnepi program, amely a Himnusz közös eléneklésével vette kezdetét. A megemlékezésen elhangzott: a város közössége számára fontos hagyomány, hogy évről évre együtt hajt fejet a hősök emléke előtt a néhai Kurucz Imre szobrászművész által készített emlékműnél.

A köszöntőt követően Muraközi István polgármester tartotta meg ünnepi beszédét - melyet alább teljes terjedelmében közzéteszünk -, majd a BSZC Arany János Gimnázium és Technikum diákjai mutatták be „A szabadság napja” című összeállításukat. A műsorban közreműködött Demeter Réka, Erdei Bence, Karancsi Alexandra, Kereki Benedek, Kiss Péter, Pethő Jázmin, Varga Martin, Varsányi Zsombor és Vincze Hanna; felkészítő tanáruk Csányi János volt. Az ünnepség a Szózat eléneklésével zárult, a rendezvény zenei kíséretét a Hegedűs Imre vezényelte Ifjúsági Fúvószenekar adta.

A műsort követően az önkormányzat, a helyi oktatási intézmények, társadalmi szervezetek, egyesületek helyezték el koszorúikat és virágaikat az emlékműnél.

„ Üdv néked, Ifjúság! Üdvöz légy magyar nép,
ki lángban és vérben születtél meg újra
három nagy éjszakán vad ágyúdörgésben!
Melyik nép írta fel mostanában nevét
így, hogy aranyt adott kezébe Isten ujja?
S mely nép beszélt így az önmaga nevében,
mint angyal, amikor harsonáját fújja?

Tisztelt Ünneplő Közösség! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Üdv Néked, Ifjúság!

Városi könyvtárunk névadójának, Sinka Istvánnak 1956. október 26-án született és papírra vetett gondolataival köszöntöm Önöket a városi megemlékezés alkalmából, amikor is közösen emlékezünk és hajtunk fejet az 1965-os forradalom és szabadságharc hőseinek emléke előtt.

Vannak pillanatok egy nemzet életében, amikor a szavaknak különös súlya van. Amikor nem elegendő csupán felidézni a múltat, hanem meg kell értenünk azt is, mit jelent számunkra a jelenben.
Ma ilyen pillanatban vagyunk együtt.

Azért gyűltünk össze, hogy fejet hajtsunk azok előtt, akiknek a neve ott él történelmünk lapjain, emlékműveink feliratain, családjaink történeteiben. És azok előtt is, akiknek nevét talán már nem őrzi felirat, de akiknek áldozata ugyanúgy része közös örökségünknek.
Hazánk történelmét azok írták, akik a történelem legnehezebb óráiban is képesek voltak helytállni. Akiknek volt mit elveszíteniük. Volt otthonuk. Volt családjuk. Voltak álmaik. És mégis eljött a pillanat, amikor valami náluk is nagyobbért kellett áldozatot vállalniuk.

A hazáért. A szabadságért. Az utánuk következőkért.

Tisztelt Emlékezők!

Amikor ma hősökről beszélünk, ne feledjük: ők nem szobroknak születtek. Nem azért éltek, hogy egyszer majd ünnepi beszédekben emlegessük őket. Emberek voltak, mint mi.
Gál János, Balogh István, Buczi Ferenc, Széll Tamás, Szívós István vagy Körtvélyesi Béla sem akartak hősök lenni. Élni akarták hétköznapi életüket. Az események és a sors aztán más fajta jövőt szánt nekik. A hatalom áldozattá, a történelem és az utókor emlékezete pedig a hősök sorába emelte őket.

Ismerték a félelmet, a bizonytalanságot, a veszteség fájdalmát. De volt bennük valami, ami a legnehezebb időkben is erőt adott: a meggyőződés, hogy léteznek értékek, amelyekért érdemes kiállni. És amikor ma rájuk emlékezünk, nem pusztán a múlt előtt tisztelgünk. Arra is emlékeztetjük magunkat, hogy mindaz, amit természetesnek tekintünk, nem magától értetődő. A béke. A biztonság. A szabadság. Az otthonunk. Az a lehetőség, hogy gyermekeinknek jövőt építhetünk.

Mindez nem csupán örökség. Felelősség is.Mert az előttünk járók áldozatát nem azzal becsüljük meg igazán, ha csupán évente egyszer felidézzük a nevüket. A feladatunk az, hogy a hétköznapokban is méltók igyekezzünk lenni ahhoz, amit ránk hagytak.

Ha vigyázunk egymásra.Ha nem engedjük, hogy a különbségeink fontosabbá váljanak annál, mint ami összeköt bennünket. Ha megértjük, hogy egy közösség erejét nem az mutatja meg, hogy mindenben egyformán gondolkodnak a tagjai, hanem az, hogy mennyire képesek egymásért felelősséget vállalni.

Tisztelt Berettyóújfaluiak!

A forradalom 1956 októberében a fővárosban robbant ki, de aztán pillanatok alatt továbbterjedt az ország más településeire is. Minden helyi közösségnek feladata és egyben felelőssége is, hogy a helyi eseményeket feltárja, dokumentálja és a felnövekvő generációknak bemutassa. A berettyóújfali történészek elvégezték házi feladatukat és megírták a forradalom helyi történeteinek és hőseinek krónikáját.
Az ünnep napján pedig felkeressük a forradalom berettyóújfalui áldozatainak sírját, akik már nem lehetnek közöttünk. Akik életüket, szabadságukat adták azért hogy nekünk könnyebb legyen. Fontos, hogy az ünnep róluk is szóljon. A koszorúzás és a néma főhajtás az ő tiszteletükre is történjék. És becsüljük meg azokat, akik, - bár egyre fogyatkozó számban – de még velünk lehetnek.

Tisztelt Emlékezők!

Polgármesterként különösen fontosnak tartom, hogy ma ne csak nemzetünkről, hanem saját közösségünkről is beszéljünk.
Mert a haza nem csupán egy név a térképen. A haza az utca, amelyen nap mint nap végigsétálunk. Az iskola, ahol gyermekeink tanulnak. A templom harangja, a közös ünnepeink, a régi családi történetek. A haza az ismerős arcokban, az egymásnak nyújtott kezekben, a közösen vállalt nehézségekben is ott van.
A haza itt van, közöttünk.

És amikor közösségünket építjük, amikor gondoskodunk időseinkről, amikor lehetőséget teremtünk fiataljainknak, amikor megőrizzük településünk értékeit, akkor ezt a hazát szolgáljuk. Nem nagy szavakkal, hanem tettekkel. Mert a hazaszeretet nem kizárólag a történelem rendkívüli pillanataiban mutatkozhat meg. Ott van a mindennapi tisztességben. A becsülettel elvégzett munkában. A másik ember iránti figyelemben. Abban, hogy nem fordítjuk el a fejünket, amikor valakinek segítségre van szüksége.

Az összetartozás nem azt jelenti, hogy mindenben egyetértünk. Azt jelenti, hogy a különbségeink ellenére is felismerjük: egymásra vagyunk utalva, és felelősek vagyunk egymásért. Mert a történelem újra és újra arra tanít bennünket, hogy a nehéz idők próbáját csak azok a közösségek állják ki, amelyek képesek a különbségeiken felülemelkedve közös alapokat teremteni, közös értékek mentén összekapaszkodni, és közös célokért egy akarattal küzdeni.

Hiszem, hogy Berettyóújfalu ereje is ebben az összefogásban rejlik.
Ez az a közös alap, amelyre én berettyóújfaluiként és polgármesterként a jövőben is építeni szeretném településünk jövőjét!

Tisztelt emlékezők!

„ A rendszert az egész magyar nép söpörte el. A világon páratlan szabadságharc volt ez, a fiatal nemzedékkel a népünk élén. A szabadságharc azért folyt, mert a nemzet szabadon akart dönteni arról, hogy miképpen éljen. Szabadon akar határozni sorsa, államának igazgatása, munkájának értékesítése felő”

Mindszenti József hercegprímás 1956-ban született gondolatai máig aktuálisak. Ám gondoljunk csak bele, mit kaptak 56-ban a fiatalok azért, mert felemelték hangjukat, hogy beleszóljanak a közügyekbe. Hány fiatal vesztette életét, hányan kerültek börtönbe, mert szabadon akartak dönteni arról, miképpen éljen, hány fiatal nem mehetett egytemre, hány családot telepítettek ki azért, mert szabadon akart határozni államának igazgatása felől. Ők valóban egy kegyetlen diktatúra ellen léptek fel. A diktatúra sajátossága pedig ott ismerhető fel, hogyan reagál a kritikus hangokra. Az a hatalom, amely bebörtönzi, amelyik kitelepíti, amelyik elítéli és felakasztja az ellenzőit, az a diktatúra. Ma szabadon elmondhatjuk véleményünket, kifejezhetjük nem tetszésünket, ahol hajuk szála sem görbül a hatalom ellen tüntetőknek.

Kedves fiatalok!

Berettyóújfaluban 2027 az Ifjúság Éve lesz, így a következő időszakban szeretnénk számotokra lehetőséget biztosítani arra, hogy meghallgassunk benneteket. Ezért titeket is arra bátorítalak, hogy legyetek aktívak, álljatok ki magatokért, mondjátok el véleményeteket, milyen jövőt szeretnétek, milyen országban, milyen városban szertnétek élni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves barátaim!

Az emlékezésnek akkor van igazi ereje, ha nemcsak visszafelé, hanem előre is tekintünk. Ha feltesszük magunknak a kérdést: mit kezdünk azzal az örökséggel, amelyet kaptunk?
Mit adunk tovább a gyermekeinknek? Milyen közösséget hagyunk az utánunk érkező nemzedékekre?

Olyat, amelyben a megosztottság erősebb az együttérzésnél? Vagy olyat, amelyben az ember számíthat a másik emberre? Olyat, amelyben a múlt csupán távoli történet? Vagy olyat, amely ismeri, tiszteli és továbbadja elődei emlékét és nagy tetteit? Ezekre a kérdésekre nem egyetlen ünnepi beszéd adja meg a választ.
Hanem mindaz, amit holnaptól teszünk.

A hősök örökségét nem lehet egyszerűen megőrizni egy emlékmű talapzatán. Azt tovább kell éltetni a döntéseinkben, a közösségeinkben. A gyermekeinknek mutatott példában, és abban a meggyőződésben, hogy a közös jövőnkért mindannyiunknak van tennivalója. Ma, amikor fejet hajtunk hőseink emléke előtt, tegyük ezt csendes, őszinte hálával. Ne feledjük azokat, akik nem térhettek haza. Akiknek családja hiába várta az ismerős lépteket, a kapu nyílását, egy szeretett ember hangját. Ne feledjük azokat sem, akik életben maradtak, de egész életükön át viselték a veszteségek terhét.

Az ő történetük is a mi történetünk. És az ő áldozatuk arra kötelez bennünket, hogy becsüljük meg a békét, óvjuk az emberi méltóságot, és őrizzük meg azt a helyi közösséget, amelyhez tartozunk. Mert a múltat nem változtathatjuk meg. De azt igen, hogy mit kezdünk az örökségével. Ma ezért nemcsak emlékezünk. Ma megerősítjük, hogy településünk múltja, jelene és jövője közös ügyünk.

Hiszem azt, hogy városunk sorsa, gyermekeink boldogulása és az utánunk következő nemzedékek öröksége magasabb rendű minden politikai, világnézeti és személyes nézetkülönbségnél. Emelkedjünk felül mindazon, ami elválaszt bennünket, és teremtsük meg közösen azt a helyi minimumot, amelyben mindannyian egyetérthetünk: Berettyóújfalu és ezáltal közössünk jövője közös felelősségünk, összetartozásunk záloga és minden cselekedetünk legfőbb mércéje.

Legyen hát a múlt iránti tiszteletünk a jelenben összefogássá, közös felelősségünk pedig olyan maradandó cselekedetekké, amelyekre később gyermekeink és unokáink is büszkén tekinthetnek vissza.

Hőseinket övezze örök tisztelet, áldozatukat őrizze az emlékezet, közösségünket pedig erősítse az összetartozás és a közös jövőbe vetett hit!
Isten áldja Magyarországot!

Köszönöm, hogy meghallgattak.