artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

2024. március 29. péntek

Katalin Motel és Étterem

Berettyóújfalu, Király-Hágó u. 22.

06 (54) 401-537

06 (20) 421-9411

HETI MENÜ ÉS ÉTLAP

2023. május 20-án, a város napi rendezvények részeként került megrendezésre az I. TAMA Futóverseny Berettyóújfaluban, melyen több kategóriában, rekordszámú résztvevő indult. A rendezvény díszvendége Mizsér Attila olimpiai bajnok öttusázó volt. Az esemény részleteiről Praczuné Mózes Rita, a Tama Hungary Kft. HR menedzsere számolt be lapunknak. KÉPGALÉRIA

- A város napja alkalmából a Tama Hungary Kft. úgy gondolta, hogy idén először egy nagyszabású futóversenyt szervez. Ez találkozott a város vezetésének elképzelésével is, miszerint szerették volna felújítani azt a hagyományt, hogy ezen a napon futóversenyen is színesítse a programkavalkádot - tudtuk meg a menedzsertől.

- A cél az volt, hogy minél többen részt tudjanak venni a rendezvényen és egy igazi tömegsport eseménnyé válhasson a futóverseny. A célcsoport a helyi iskolák, valamint a családok voltak. Várakozásokon felüli, 416 résztvevő regisztrált előre, a helyben regisztrálókkal együtt ez a szám még tovább nőtt. Berettyóújfalu mellett a környező településekről is sokan érkeztek (pl. Zsákáról, Magyarhomorogról), valamint debreceni középiskolában tanuló diákokat is regisztráltunk. Motivációként a legtöbb résztvevőt hozó iskolát egy 100 ezer forint értékű sportszervásárlási utalvánnyal jutalmaztuk.

elso tama futoverseny 01 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepngelso tama futoverseny 07 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

A Bihar Termálligettel hosszú évek óta fennálló jó kapcsolat révén az a megállapodás született, hogy minden résztvevő aznapra szóló fürdőbelépőt kap, illetve további szponzorokat is sikerült találni, például a Hotel Angéla, ahol a családi váltófutás váltópontja volt, valamint a Penge Gym jóvoltából a legjobb versenyzők havi kondibérleteket is kaptak. Köszönettel tartozunk még a verseny lebonyolításában résztvevő TAMA dolgozóknak, a Bihar Termálliget munkatársainak, a rendőröknek és polgárőröknek, illetve az Önkormányzati alkalmazottaknak.

A rendezvényre Mizsér Attila olimpiai bajnok öttusázó - mint díszvendég -  elfogadta a meghívásunkat, aki a futóverseny lebonyolításában is segített és a délutáni város napi rendezvényen a TAMA sátorban különböző sportaktivitásokkal (lézerfegyver, reflexmérő vívófal, kosárdobás, frizbi) várt minden érdeklődőt.

Öt kategória került meghirdetésre: alsós, felsős, középiskolás, felnőtt kategória és családi váltó.

elso tama futoverseny 08 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepngelso tama futoverseny 11 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

Minden kategóriában az első három helyezettet jutalmaztuk, akik értékes ajándékcsomagokban részesültek. Az első helyezettek Mizsér Attila dedikált könyvével is gazdagodhattak. Minden résztvevő befutóérmet és TAMA ajándékokat, valamint az említett Bihar Termálligetbe szóló fürdőbelépőt kapott.

A minél nagyobb hírverés érdekében a Best FM rádió élőben tudósított a futóversenyről, illetve az esemény színvonalát tovább emelte, hogy Berettyóújfalu büszkeségei, a Dobi testvérek (ifjúsági, junior európa-és világbajnokok) is jelen voltak és részt vettek az eseményen.

elso tama futoverseny 34 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

A start előtt a megnyitón Győrfi Sándor, a Tama Hungary Kft. ügyvezető igazgatója köszöntötte az indulókat és röviden ismertette a futóverseny menetét, valamint jó sportolást kívánt minden résztvevőnek.

Muraközi István, Berettyóújfalu város polgármestere örömét fejezte ki, hogy ilyen sokan részt vesznek a versenyen. A város célja is ez volt, hogy egy tömegeket megmozgató, minden korosztály számára sportolási lehetőséget biztosító eseménnyel gazdagítsuk a városnapi programsorozatot– mondta.

Mizsér Attila olimpiai bajnok öttusázó részletesen tájékoztatta az indulókat a futóverseny szabályairól és útvonaláról, illetve a váltópontokról, majd eldördült a rajtpisztoly.

elso tama futoverseny 46 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng


Az I. TAMA Futóversenyen az alábbi eredmények születtek:

Felnőtt

1. helyezett        Dobi Gergő

2. helyezett        Bisi Tamás

3. helyezett        Rácz Sándor   

elso tama futoverseny 85 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

Középiskolás

1. helyezett        Jónás István

2. helyezett        Vadász István

3. helyezett        Lakatos Richárd

elso tama futoverseny 83 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

Általános iskola felsős

1. helyezett        Kalmár László / Szabó Sándor

2. helyezett        Molnár Balázs

3. helyezett        Bagdi András

elso tama futoverseny 87 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepngoklevelatadas szabo sandor

Általános iskola alsós

1. helyezett        Zámbori-Gyenes András

2. helyezett        Gut Gellért Vilmos

3. helyezett        Patyán Balázs

elso tama futoverseny 84 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

Családi váltó

1. helyezett        Baranyi Imre és családja

2. helyezett        Elek Lea és Elek Jáhel

3. helyezett        Frank Lídia és Frankné Simcsik Eszter

elso tama futoverseny 88 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

Elismerésben részesültek a verseny legfiatalabb (7 hónapos Flóra és 5 hónapos Nándi) illetve legidősebb (72 éves) résztvevői is.

A legtöbb résztvevőt (75 főt) a József Attila Általános Iskola hozta, így ők vehették át a 100.000 Ft-os sportszer utalványt.

oklevelatadasoklevel tamafutas

You have no rights to post comments