artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

2013/2014. tanévre történő általános iskolai beíratásokra 2013. április 8-9-én (hétfő, kedd), 8.00 órától 18.00 óráig kerül sor. Tanköteles gyermekét a szülő köteles a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerinti illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára beíratni.

Péntekig lehet jelentkezni a felsőoktatási intézmények szeptemberben induló képzéseire, egy felvételiző legfeljebb öt képzést jelölhet meg.

Miként jelentkezhetnek érettségire, akik még tanulói jogviszonyban vannak, vagy már nem járnak középiskolába? Meddig tehetik meg, mire kell figyelniük és milyen teendőik vannak a jelentkezőknek? Mikor vannak a vizsgák? Általános tudnivalók az érettségi jelentkezésről.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) 6.§ (4) értelmében azoknak a középiskolásoknak, akik 2016. január 1. után érettségiznek, ötvenórányi közösségi szolgálatot kell teljesíteniük, amelyet 9. évfolyamtól a 11. évfolyamig, lehetőleg arányosan elosztva kell teljesíteni. A közösségi szolgálat teljesítése az érettségire való jelentkezés feltétele.

Maradj Diák! Tanulj tovább érettségi után a Modern Üzleti Szakképző Iskolában!

Po-Ying Tajvanról érkezett Berettyóújfaluba cserediákként, és jelenleg városunk óvodáiban, általános iskoláiban végez önkéntes munkát. Az érdekfeszítő és nem mindennapi beszélgetés során kiderült mi vonzza egy idegen kultúra megismeréséhez, mit gondol a magyar emberekről, és valóban létezik-e mennyország. Az ázsiai diáklányt Magyarországon töltött napjairól, tapasztalatairól és élményeiről kérdeztük.

Február 2-án került sor a Nagyrabén megrendezett Ifjúsági Tehetségkutató és Művészeti Találkozóra a Barangoló Ifjúsági és Kulturális Egyesület szervezésében. - Pappné Vajda Erika Éva beszámolója

MÄRCHENWELTEN címmel rendezett a Goethe Intézet Budapesten, a Syma csarnokban egy csodálatos kiállítást a Grimm-testvérek 200. születésnapja alkalmából.

Az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kara országos levelezős közgazdaságtan versenyt hirdetett középiskolás diákok számára. /Mihucz Sándorné beszámolója/

Több hónapon keresztül bizonytalan volt, hogy tovább tud-e működni a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, ugyanis a kiegészítő állami támogatásra benyújtott kérelmüket elutasították és a további központi forrásban sem lehettek biztosak. Ezúttal viszont jó hírekkel szolgálhatunk az iskoláról!

A Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés idén is átadta a Megyeházán a kitüntetett általános és középiskolás tanulóknak a "Jó tanuló-jó sportoló" díjat, amellyel több, városunk iskoláiban tanuló diák is büszkélkedhet. Az elismerés elnyeréséhez a tanulóknak legalább 4,8-es tanulmányi átlagot kellett elérniük, valamint kiemelkedő eredményt kellett felmutatniuk valamelyik sportágban is.

Maradj Diák! Tanulj tovább érettségi után a Modern Üzleti  Szakképző Iskolában!

Idén, a korábbi évektől eltérően, az eljárás tudnivalóit és a meghirdetett képzéseket tartalmazó Felsőoktatási felvételi tájékoztatók a nyomtatott kiadványokat megelőzve jelennek meg elektronikus formában a Felvin.

Idén is megrendezésre került az Arany János Gimnáziumban – a mára már hagyománnyá vált – karácsonyi vásár, amelyen a diákok az általuk készített ajándékokat, csecsebecséket árulhatják. 

Több mint két évtizede, hogy a Berettyóújfalui Területi Balesetmegelőzési Bizottság meghirdeti és megrendezi az általános iskolák alsó tagozatos tanulói számára a Gyermek Iskola Kupa elnevezésű közlekedési versenyt. - Czirjákné Pesti Irma közlekedési szakreferens, felkészítő beszámolója

2012.12.12. jeles nap volt gimnáziumunk életében, de nem a furcsa dátum miatt, hanem azért, mert vendégül láthattuk a furtai és a helyi általános iskolák hetedik és nyolcadik osztályos diákjait egy izgalmakban gazdag vetélkedő erejéig. - Szűcsné Csontos Katalin beszámolója

A Diószegi Kis István Református Iskola csatlakozott a Református Szeretetszolgálat segélyprogramjához, a KÉK VÖDÖR akcióhoz.

Az Igazgyöngy Alapítvány által működtetett hastáncszakkör Keleti Gyöngyöcskék hastánccsoportja újabb sikerrel zárta a 2012-es évet. - Pappné Vajda Erika beszámolója