- Részletek
Fotók: Bihari Múzeum
A Bihari Múzeum és Sinka István Városi Könyvtárban, valamint a Szent István téren 2014. május 24-én számos érdekes, szórakoztató és ismeretterjesztő program várta a gyermekeket és szüleiket egy élménnyel teli, közös gyermeknapra.
- Részletek
Május 25-én került megrendezésre „A Magyar Kard Napja Debrecen” című rendezvény a Déri téren, melynek fővédnöke Dr. Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának, sportért és ifjúságért felelős államtitkára, védnöke pedig Kósa Lajos, Debrecen megyei jogú város polgármestere volt.
- Részletek
Fotók: Kulcsár László /berettyohir.hu/
A város napja alkalmából megtartott eseményekhez kapcsolódva került megrendezésre 2014. május 23-án pénteken a TáncDal Fesztivál elnevezésű, zenés-táncos program a Szent István Téren, amely nagy népszerűségnek örvendett, ugyanis kicsik és nagyon számára egyaránt kellemes, vidám kikapcsolódást nyújtott.
- Részletek
Fotók: sound-service.hu
2014. május 24-én került megrendezésre az Országos kismotorfecskendő-szerelési bajnokság 2. fordulója és a Hajdú-Bihari megyei önkéntes tűzoltóverseny a Morotva-ligetben. Alábbiakban a versenyek eredményei, pedig az ott készült fotók láthatók.
- Részletek
2014. május 25-én lezajlottak az Európai Uniós választások hazánkban is. Az alábbiakban a hivatalos végeredmény, valamint a magyarországi pártok EU-s politikai csoportokhoz való tartozása olvasható.
- Részletek
Nyolc pulykatermék azonnali visszahívására kötelezett egy hazai élelmiszer-előállítót a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága (KÜI), miután a hatóság vizsgálata bebizonyította, hogy a termékek – megnevezésükkel ellentétben – egyáltalán nem, vagy csupán elenyésző mértékben tartalmaznak pulykahúst. A hamisítványok között három áruházlánc saját márkás terméke is szerepel.
- Részletek
Berettyóújfalu Város Önkormányzata eredményesen pályázott, így május 24-én – „A Berettyóújfalu az egészséges város II. ütem” című pályázat részeként – újabb, szám szerint három játszóteret adtak át városunkban. A József Attila lakótelepen egy, a Bessenyei lakótelepen két új játszótér várja a gyermekeket, továbbá hamarosan a Bajcsy-Zsilinszky lakótelepen is átadnak egyet.
- Részletek
Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú riasztást adott ki - Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kivételével - az egész országra, a várható felhőszakadás miatt.
- Részletek
A berettyóújfalui rendőrök a helyi polgárőrökkel közösen tartanak akciót a gyalogosok biztonsága érdekében.
- Részletek
2014. május 22-én, délelőtt 10 órakor a kezdődött, majd 11 órakor a Vörösmarty téren, Báthory Gábor szobrának megkoszorúzásával folytatódott Berettyóújfaluban a Város Napja ünnepi rendezvénysorozat, 11:30 órakor az ünnepi képviselő-testületi ülésre, valamint a városi kitüntetések átadására került sor a Makk Kálmán Moziban.
- Részletek
2014. május 19-én lezárult az Astellas Pharma, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, a Magyar Kórházszövetség, valamint a négy hazai klinikai központ közös szervezésében idén negyedik alkalommal meghirdetett Astellas-díj – Az év egészségügyi szakdolgozója pályázat csoportos jelölési időszaka. A beérkezett 48 felterjesztés révén összesen több mint 800 egészségügyi szakdolgozó munkáját ismerték el szakmai vezetőik.A jelöltek között vannak a Gróf Tisza István Kórház Transzfuziológiai Osztály szakdolgozói, valamint a Krónikus Belgyógyászat „A” részleg szakdolgozói is.
- Részletek
A Gróf Tisza István Kórházban 2014. május 22-én ünnepi megemlékezést tartottak Dr. Szabó Ödönnek, az Intenzív Osztály megalapítójának 75. születésnapja alkalmából. Ezt követően szakmai ülésre került sor, A sepsis címmel.
- Részletek
Meglepetéssel várja a gyermekeket és kísérőiket 2014. május 25-én, GYERMEKNAPON a Bihar Termálliget Berettyóújfaluban !
- Részletek
Az Orbán Balázs téren lévő felújított házi gyermekorvosi rendelő és védőnői szolgálat épületének ünnepélyes átadására 2014. május 22-én került sor, a rendezvényen Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő mondott köszöntő beszédet és adta át a kívül-belül megújult létesítményt.
- Részletek
Emberölés bűntettének kísérlete ügyében tartja első tárgyalását 2014. május 23-án, pénteken 8:30 órakor a Debreceni Törvényszék.
- Részletek
A Gróf Tisza István Kórházban 2014. május 22-én ünnepi megemlékezést tartottak Dr. Szabó Ödönnek, az Intenzív Osztály megalapítójának 75 éves születésnapja alkalmából.
- Részletek
Supermant gondolom senkinek nem kell bemutatni. A világhírű szuperhős életeket ment, miközben az átlagos hétköznapokban csak Clark Kentként tevékenykedik titkolva igazi kilétét. Ha vele nem is, de egy másik szuperhőssel sikerült interjút készítenem. Ő pedig nem más, mint Gismo, a Berettyóújfaluban sem ismeretlen Next Day zenekar énekese, gitárosa. Az interjúból sok dolog kiderül, többek között az is, hogyan is lett ő szuperhős.
- Részletek
Gazdag és sikeres életút után 2014. május 18-án, 96 éves korában elhunyt Boér Irénke Juliánna tanárnő, akivel 2013 decemberében készítettünk életéről, munkásságáról. A debreceni köztemetőben vesznek végső búcsút tőle 2014. május 26-án, 14 órakor a református egyház szertartása szerint.
- Részletek
Rizsliszttel kevert gesztenyemassza, marhára „festett” sertéshús, lóhússal megspékelt lasagne – csak néhány az elmúlt év élelmiszerhamisítási botrányai közül. Egyre több hamisítással, emberi fogyasztásra alkalmatlan termék illegális forgalmazásával kapcsolatos ügyre derül fény. A tapasztalatokról, lehetőségekről, teendőkről szólt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) „Együtt az élelmiszerlánc-bűnözés ellen” című budapesti konferenciája, melyet az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) is támogatott.
- Részletek
A kiskorúak védelme érdekében július 1-jétől ingyenes szűrőszoftvert kell biztosítaniuk az internet-hozzáférést nyújtó szolgáltatóknak - jelentette be a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Budapesten.




