- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
A Sinka István Városi Könyvtár tisztelettel meghívja Önt, kedves családját és érdeklődő barátait a 2019. évi Ünnepi Könyvhét rendezvényére 2019. június 3-án, hétfőn 16 órára.
- Részletek
- Írta: Bagdi László
/Az íráshoz mellékelt archív fotó megjelent 1913. december 7-én a Tolnai Világlapjában/
Berettyóújfalu történelmi hagyományaihoz minden korszakot tekintve nagyban ragaszkodik. Köztereink, épületeink, intézményeink és civil közösségeink is hordozzák mindazok emlékét, akik az adott közösség, vagy akár az egész város tekintetében jelentős eredményeket mutattak fel. Ezért is nagy öröm, amikor egy-egy korábbi jeles berettyóújfalui polgár emlékezete valami miatt elevenebbé válik. Kerekes Gyula neve leginkább a város egyik utcájának névadójaként van a köztudatban. A Város Napja alkalmából megrendezett ünnepi testületi ülésen körünkben köszönthettük Kerekes Emesét, valamint Sztelekné Szoboszlai Csillát, Kerekes Gyula dédunokáit, akik nem mindennapi ajándékot hoztak városunknak! De hogy ki is volt Kerekes Gyula: Bagdi László történész-muzeológus összefoglalójából tudhatjuk meg részletesebben.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
A Bajnóca Néptánc Egyesület Berettyóújfalu legnagyobb néptánccal foglalkozó szervezete, amely 2009-ben alakult, így idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját. Az egy évtized alatt számos hazai, határon túli és külföldi fellépéseken, minősítőkön és fesztiválokon vettek részt az egyesület tagjai, nem egyszer kimagasló eredményekkel képviselve városunkat. Ezen kívül szervezői a Berettyó Nemzetközi Néptáncfesztiválnak, a Berettyó Gyermek Szóló Néptáncversenynek és rendszeresen megrendezésre kerülő táncházaknak.
- Részletek
- Írta: Kucskár Éva
Amikor 2016-ban megalakult az egyesület, több tényező is visszavethette volna ezeket a táncoslábú egyesületi tagokat, de a néptánc szeretete, közösségük hangulata, összetartozása ezen is felülemelledett és azóta is kitartóak, tisztelve a hagyományokat adják át tánctudásukat a fiatalabb korosztálynak és gyermekeiknek.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
2019. május 21-én, kedden 15 órától kiállítás nyílik a Mozi Galériában az Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak alkotásaiból, amelynek keretében bemutatásra kerülnek az „Anya csak egy van” című projekt keretében készült alkotások.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
A Bihari Népművészeti Egyesület tisztelettel meghív minden érdeklődőt a „Kitesszük a szűrét…” című VIII. Országos szűr-, szűrrátét-készítő, szűcshímzés- és nemezpályázat kiállítására, amely 2019. május 24-én, pénteken kerül megrendezésre a Nadányi Zoltán Művelődési Házban.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
A Hajdú-Bihar Megyei és Debreceni Honismereti Egyesület a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltárával együttműködve írott forrásokon alapuló dolgozatok készítésére hirdet pályázatot Bihar és Hajdú vármegyék, Hajdú-Bihar megye és településeikre vonatkozóan, honismereti-helytörténeti témákban, eddig még nem publikált és más pályázatra (például: OTDK) be nem adott anyaggal.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
2019. május 11-én, szombaton 8-13 óra között a Sinka István Városi Könyvtár melletti téren ingyenes könyv csere-bere lesz. A könyvtár már május 2-től várja a megunt, elolvasott, nem tetsző, nem férő könyveket, hogy új gazdára találhassanak!
- Részletek
- Írta: Kulcsár László
Új fotókiállítás nyílt 2019. április 17-én a Makk Kálmán Mozi Galériában, melyen Rékasi Attila 2009-ben, Berettyóújfaluban megrendezett tereprallyról készült fotói láthatók. KÉPGALÉRIA
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
1849. április 14-én Debrecenben, a Nagytemplomban az országgyűlés kimondta Magyarország függetlenségét, a Habsburg-ház trónfosztását. Az ekkor született határozatokat a Függetlenségi Nyilatkozat foglalja magába. Erről és az áprilisi törvények jelentőségéről emlékeztünk a kerekasztal-beszélgetésen, melyen Török Péter, a Bihari Múzeum vezetője beszélgetett Dr. Miru György és Dr. Velkey Ferenc egyetemi docensekkel.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
A Berettyóújfalui ZeneiskoIa életében az egyik legfontosabb rendezvény az Év Hangszerese Verseny, amely idén 18. alkalommal került megrendezésre. Az esemény részleteiről Hegedűs Imrét, a zeneiskola igazgatóját kérdeztük. KÉPGALÉRIA
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta, József Attila születésnapján, április 11-én tartják, melyet városunkba a Járási Hivatal Fráter László-termében ünnepeltünk. A rendezvény vendége Varró Dániel költő volt. KÉPGALÉRIA
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
A magyar Függetlenségi nyilatkozat kiadásának 170 éves évfordulójára Debrecen, a szabadság őrvárosa címmel táncjátékkal emlékezik a város és a Csokonai Színház április 14-én, vasárnap 19 órától a teátrum nagyszínpadán.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
A Bodorka NépmesePont húsvétváró családi délelőttöt tart 2019. április 18-án, csütörtökön 10-12 óra között, melyre szeretettel várnak kicsiket és nagyokat.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
A Sinka István Városi Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és barátait az Áprilisi törvények 1849: Az alkotmányozás politikai nyelve című kerekasztal-beszélgetésre, melynek időpontja 2019. április 15-én 14 óra.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Gyökerek és szárnyak címmel nyílt kiállítás Vargáné Györfi Erzsébet népi iparművész alkotásaiból a Nadányi Zoltán Művelődési Ház Bihar Vármegye Képgalériájában. KÉPGALÉRIA
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Hadnagy Jolán, a Farkaslakai Tamási Áron Művelődési Egyesület elnöke tartott ma előadást Családmodell és gyermekvállalás a magyar népmesékben címmel a Bodorka NépmesePontban. Az előadássorozat - amely bejárta az egész Kárpát-medencét, és amelynek a 23. állomása volt Berettyóújfalu - egy határon átnyúló pályázat keretében, a Magyar Kormány támogatásával valósulhat meg.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
2019. április 3-án, szerdán 16:30 órakor Hadnagy Jolán, a Farkaslakai Tamási Áron Művelődési Egyesület elnöke tart előadást Családmodell és gyermekvállalás a magyar népmesékben címmel a Bodorka NépmesePontban.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Fotó: Máthé András
A színházi világnap alkalmából átadták a Hevesi Sándor-díjat, a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) Magyar Központjának elismerését. Szabó K. István rendezőt a brassói 29. Nemzetközi Kortárs Drámafesztiválon nyújtott rendezői munkájáért jutalmazták a díjjal. A térség egyik legrangosabb színházi eseményének versenyprogramjában tavaly a Csokonai Színház társulatával vett részt a rendező Örkény klasszikusával, a Macskajátékkal. A döntés indoklásaként azt emelték ki, hogy intellektuálisan is érzékeny rendezéseit aktuális, egyéni és közösségi helyzetünk megértése, szabadságunk minőségének felmérése, az empátia felébresztése vezérli.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
2019. április 8-án, hétfőn 17 órakor a Nadányi Zoltán Művelődési Ház Bihar Vármegye Képgalériájában nyílik kiállítás Vargáné Györfi Erzsébet népi iparművész alkotásaiból Gyökerek és szárnyak címmel.
















