- Részletek
Lázas készülődés folyik annak érdekében, hogy május 23-án, a város napján megnyithasson végre a Makk Kálmán filmszínház. Ottjártunkkor érkeztek meg éppen a székek. Tekintse meg !
- Részletek
- Részletek
Egyik olvasónk jelezte, vandálok szombat éjszakánként rendszeresen kitördelik a frissen ültetett facsemetéket a városban, legutóbb éppen a Tardy utcán találkozott ilyen elszomorító látvánnyal.
- Részletek
A Berettyóhír Pércsi István közúti- és munkahelyi elsősegélynyújtó oktató segítségével ingyenes újraélesztési tanfolyamot szervez Berettyóújfaluban.
- Részletek
Berettyóújfalu piacára korábban jellemző volt a nyüzsgés - csütörtökön is, szombaton is. KÉPGALÉRIA!
- Részletek
Berettyóújfalu Város 1/2009. (I. 30.) számú rendelete szól az Önkormányzat Képviselő-testülete által alapított kitüntetések odaítéléséről.
- Részletek
Vége a szavazásnak, Berettyóújfalu lakosai az Apostol együttes mellett döntöttek.
- Részletek
A Bihari Szilárd Hulladéklerakó és Hasznosító Társulás egyik legkisebb településen Vekerden jártunk 2012. március 19-én, ahol a társulás képviselői, néhány lelkes fiatal és segítői közös eszmecserére gyűltek össze.
- Részletek
A polgármesteri hivatal felhívását olvashatják.
- Részletek
Gyakran szembesülsz azokkal a nehézségekkel, amelyek elsősorban a nőket érintik a vállalkozói szférában? Gondoltál már arra, milyen jó lenne megbeszélni sorstársaiddal, ők hogyan oldják meg ezeket a feladatokat?
- Részletek
A berettyóújfalui Szederinda Egyesület ebben az évben is megrendezi a Szederinda Népzenei Gyermektábort!
- Részletek
Az Élet Diabétesszel Egészségesen Sokáig Közhasznú Egyesület programját ajánljuk.
- Részletek
- Részletek
Végre tavasz van! Berettyóújfalunak pedig csodálatosan áll ez az évszak, így hát kezünkbe vettük a fényképezőgépet, s elindultunk fotózni - a fotóra kattintva KÉPGALÉRIA nyílik!
- Részletek
Szerezzen INGYENES képesítést népi kismesterségekre: fazekasság, kosárfonás, szűrrátét-készítés, játszótartás (mézeskalács-készítés, nemezelés, csuhéfonás, szövés).
- Részletek
Lakossági fórumnak adott otthont a polgármesteri hivatal nagyterme március 14-én, a téma a helyi és helyközi autóbuszok közlekedésének tervezett átalakítása volt.
- Részletek
József Attila csodaszép verse jutott eszembe ma reggel, amikor kibámultam lakásunk ablakából, és szikrázó napsütés simogatta meg arcomat.
- Részletek
A beszámolót a Gróf Tisza István Kórház titkárságától kaptuk, változtatás nélkül közöljük - a fotóra kattintva képgaléria nyílik!
- Részletek
Kutatások szerint ma Magyarországon minden ötödik nőt érint a családon belüli erőszak valamilyen formája; hetente egy nő, havonta egy gyermek veszíti életét az erőszakos cselekmények következtében.
- Részletek
Élesden járt a Gróf Tisza István Kórház küldöttsége.




