artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

A Bihari Szabadművelődési és Népfőiskolai Egyesület a karácsony közeledtével ismét ajándékokat gyűjt a székelylengyelfalvi gyerekeknek. A tavalyi ajándékozásról mi is beszámoltunk.

Berettyóújfalu Város Önkormányzata rendezésében idén is Karácsonyi Vásár lesz a Szent István téren 2013. december 1-től december 22-ig. A vásáron a Berettyóhír is részt vesz, érdekes programokkal várunk minden kedves érdeklődőt.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a kezelésében lévő több mint 31 000 kilométernyi országos közúthálózat, vagyis a gyorsforgalmi, fő- és mellékutak üzemeltetési és fenntartási feladatait látja el. Így többek között arról is gondoskodunk, hogy a kezelésünkben levő úthálózatot a közlekedők – lehetőség szerint – akadálytalanul és biztonságosan vehessék igénybe télen is.

A Berettyóújfalui Református Egyházközség szeretettel meghív mindenkit 2013. november 29-én, pénteken 17 órától kezdődő, a Református Templom felújításáért rendezett Jótékonysági Hangversenyre.

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Megyei Védelmi Bizottságokkal közösen rendkívüli technikai ellenőrzést hajtott végre a közútkezelő eszközparkján.

November 30-ig, szombatig jelezhetik támogatási igényüket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál (NMHH) a digitális átállás második ütemében érintettek - tájékoztatta az NMHH kommunikációs igazgatója szerdán az MTI-t.

Az Óvodafejlesztés a berettyóújfalui Vass Jenő Óvoda és Bölcsődében című TÁMOP-os pályázat sajtótájékoztatójára 2013. november 26-án került sor Berettyóújfalu Város Polgármesterei Hivatala kistermében, ahol a projekt részleteiről kaptunk részletes információkat.

A HURO Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési program keretében eddig megvalósuló beruházások sikere alapján újabb pályázatot nyújtott be Berettyóújfalu Város Önkormányzata gyűjtőutak felújítása kapcsán, amely keretén belül több utca is felújításra kerül városunkban. A projekttel kapcsolatban Demény Zsolt, az Önkormányzati Hivatal műszaki osztályának munkatársa, a pályázati projekt vezetője adott tájékoztatást lapunknak.

A felsőoktatási államtitkár szerint várhatóan több ezer hallgatót érinthet a diplomás gyed bevezetése jövő januártól.

Szeptemberben és októberben kiemelten ellenőrizték a szórakoztató, vendéglátó-ipari egységeket a közegészségügyi felügyelők. Arra voltak kíváncsiak, hogy betartják-e a nemdohányzók védelméről szóló jogszabály előírásait.

A módosított földgáztörvény alapján kiadott miniszteri rendelet november 20-tól előírja azt, hogy a lakossági gázkészülékek kötelező műszaki biztonsági felülvizsgálatának költségét a gázszolgáltató viseli - mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Idén is hat civil nő vehette át a a november 22-i díjkiosztón. A három éve létrehozott elismerést jelképező szobrocskát és a vele járó 200 ezer forintot pedagógus, egészségügyi szakdolgozó és orvos kategóriákban ítélték oda. A győztesek közt van gyerekgyógyász és gyerekpszichiáter, kórházpedagógus és óvónő, valamint gyógytestnevelőés gyógytornász is.

A Biztos Kezdet Gyerekház és Közösségi Ház ünnepélyes átadására 2013. november 22-én került sor Komádiban.

A Biztos Kezdet Gyerekház és Közösségi Ház ünnepélyes átadására 2013. november 21-én került sor Biharkeresztesen.

A Biztos Kezdet Gyerekház és Közösségi Ház ünnepélyes átadására 2013. november 21-én került sor Biharkeresztesen.

Készül a készenlétre Hajdú-Bihar megyében is a Vöröskereszt és az Élelmiszerbank, tartós élelmiszert gyűjtenek két áruházlánc üzleteiben pénteken és szombaton.

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) visszavonta az Alt Cash Kft. részére kiadott A004 forgalmazási engedélyszámú, SAM4S NR270 ONLINE típusú pénztárgép forgalmazási engedélyét - közölte a hivatal a honlapján.

Az idősödő korosztály tagjainak bűnmegelőzési felkészítését fontos feladatnak tekinti a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság. Ezért a Bűnmegelőzési Osztálya kortárs segítő képzést indít a megyében élő szépkorúak részére. Olyan lelkes, önkéntes nyugdíjasok jelentkezését várja, akik később aktívan szeretnének részt venni a bűnmegelőzési munkában.

A Magyar Kormány november 19-ei döntése alapján, a konszolidációs támogatásnak köszönhetően a magyarországi kórházak megszabadulhatnak adósságuk jelentős részétől. A berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház 213,6 millió forintot kapott a központi költségvetésből. Dr. Muraközi Zoltán főigazgató számolt be az örömteli hírről.

Mint azt már megírtuk, a városunkban található Berettyó vasúti híd teljes szerkezetében megújul. A két ütemben zajló felújítás első szakaszában - 2013. november 12. - 2013. december 14. - az alépítményt erősítik meg a meglévő híd felszerkezetének szükséges mozgatása közben. A régi felszerkezet az „új” alépítményen, mint provizórikus szerkezet működik a két vágányzár között. A munkálatokról készített képeket megtekinthetik .