artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

HÉTVÉGÉN A TRANZITÚTVONALAKON A SZOKÁSOSNÁL IS NAGYOBB LEHET A FORGALOM – EZZEL EGY IDŐBEN PÉNTEKTŐL AZ ORSZÁG NAGY RÉSZÉRE KITERJEDŐ HAVAZÁS IS VÁRHATÓ

Az ünnepeket követően az elmúlt évek tapasztalatai alapján várhatóan szombaton és vasárnap a főbb tranzitútvonalakon, elsősorban az M1-M0-M5-ös, és az M1-M0-M3-as szakaszon, a Nyugat-Európába visszatérő munkavállalók miatt – Németországban például január 4-ig tart az oktatási szünet - a szokásosnál is nagyobb forgalomra és így telítettebb sávokra számíthatnak az arra közlekedők. Ezzel egy időben az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján pénteken késő délutántól elsősorban a Dunántúlon, majd szombattól az ország nyugati és északi területein is számottevő havazás várható. A szakemberek a közlekedőktől ezért azt kérik, csak akkor induljanak útnak, ha előtte tájékozódtak az aktuális út- és látási viszonyokról, illetve forgalmi helyzetről.

Hagyományunkat folytatva, a 2018-as év végén megkértük Muraközi Istvánt, Berettyóújfalu város polgármesterét, hogy értékelje az elmúlt esztendőt, készítsen egy rövid számvetést az óévben elért eredményekről ( erről az évértékelő szilveszterkor publikált I. részében olvashattak), valamint vázolja fel az elkövetkezendő év céljait, legfőbb feladatait, megvalósítandó terveit. 

2018. november 25-én indult el a H.W.T.C.A. egyesület képviseletében Sijo Bagoly Tibor Wah Ngai Wing Tsun Kungfu Nagymester (9. mesterfokozat) és két mestertanítványa, Dr. Balogh Zsolt és Erdélyi Gábor, Sijo Leung Kwok Wah meghívására Kínába, Jiujiang városába, ahol szemináriumon vehettek részt. Az alábbiakban Bagoly Tibor exkluzív beszámolója olvasható. KÉPGALÉRIA

"Szinte hihetetlen, mennyire gyorsan telik az idő. Az ember el sem hiszi, hogy ismét véget ért egy esztendő. Bár ezzel azt hiszem nem vagyok egyedül. Felgyorsult világunkban egyre kevesebb idő jut mindenre, úgy érezzük egyre többet dolgozunk, mégsem jut idő semmire. Időről időre meg kell állnunk számvetést készíteni. Az év vége épp alkalmas időszak arra, hogy egyrészt visszaidézzük az óesztendő történéseit, másrészt előre tekintsünk, mit is várhatunk az új évtől." - Muraközi István, Berettyóújfalu polgármesterének évértékelőjét olvashatják.

Táblázat: manatwork.hu

Jövőre 3 munkanap áthelyezéssel kell tervezni, a PM rendelet alapján. Az év elejei hosszú hétvégével és az extra hosszú karácsonyi pihenővel együtt így összesen hét hosszú hétvégével kell számolni 2019-ben.

Ne feledkezzünk meg a pirotechnikai termékek biztonságos használatára vonatkozó előírásokról!

Pethő Sebastian ismét egy nem mindennapi utazáson vett részt. Mint arról korábban beszámoltunk, 2017. októberében feljutott a Himalája 5644 méteres csúcsára, Kala Pattarba, idén szeptember végén pedig Japánban tett kéthetes körutazást. Az ott szerzett élményeiről, tapasztalatairól mesélt nekünk. KÉPGALÉRIA

Fotó: Fülöp Noémi - magyarmezogazdasag.hu

A szeretet, nyugalom és csend tanyájának is nevezhetjük a 2017-es esztendő „Év hagyományőrző tanyája” címmel kitüntetett berettyószentmártoni Szász Tanyát. Bizony, akik már megfordultak itt és kóstolták a helyi ízeket, kenyérlángost, töltött káposztát, aranygaluskát, - sorolhatnám még a tanya jellegzetes ételeit - nem felejtik eme finom falatokat. Visszavágynak ide. A tanya csendje, nyugalma, a házigazdák vendégszeretete visszahúzza az idelátogatók szívét. Mondhatnám, hogy itt „megállt” az idő. Vagy mégsem?  Szász Istvánnal, a tanya tulajdonosával, megálmodójával beszélgettem. KÉPGALÉRIA

2018. december 23-án, advent harmadik vasárnapján ismét ünnepi programokkal várták az érdeklődőket a Makk Kálmán Moziban. A város adventi koszorúján a negyedik gyertyát Csóra Miklós gyújtotta meg. KÉPGALÉRIA

A téli időjárási körülmények fokozott figyelmet és óvatosságot kívánnak meg minden közlekedőtől.

Szokásos munkanapnak indult a péntek reggel Bittmann Viktória számára. Még sötétben érkezett meg munkahelyére a pszichológus asszisztens a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságra.

2018. december 20-án 9 órakor ünnepélyes keretek között átadásra került az M35 autópálya II. ütem 481. sz. főút - Berettyóújfalu közötti szakasza és az M4 autópálya Berettyóújfalu – Nagykereki (országhatár) közötti szakasz I. üteme. KÉPGALÉRIA

Dr. Mitrán Ildikó Mónika házi gyermekorvos 2018. december 31. napjával nyugdíjba vonul. Erre figyelemmel 2019. január 1-től az általa ellátott betegeket helyettesítéssel Dr. Hodosi Julianna és Dr. Kin Ágnes házi gyermekorvosok fogják ellátni.

Grafika: megatherm.hu

Szén-monoxid érzékelő jelzett be tegnap este Zsákán. A mérések kimutatták a mérgező gáz jelenlétét a levegőben.

Berettyóújfalu Város Önkormányzata a 2019. évben összesen 6.030.000.-Ft összegben nyújt támogatást a berettyóújfalui fiatalok számára, a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat keretében.

2018. december 16-án, advent harmadik vasárnapján ismét ünnepi programokkal várták az érdeklődőket a Makk Kálmán Moziban. A város adventi koszorúján a harmadik gyertyát Porkoláb Lajos, a művelődési központ nyugalmazott igazgatója gyújtotta meg. KÉPGALÉRIA

Leesett a hó Hajdú-Bihar megyében is. Sokszor bizonyosodott már be, hogy nem elég a téli gumit felszerelni, más módon is fel kell készülni a télies időjárásra az utakon. A jeges, csúszós utakon csak akkor induljunk el, ha a járművünk megfelelően felkészült az időjárásra.

Fotók: Miskolczi János

Három éve nyitotta debreceni bázisát a Wizz Air, a légitársaság a következő három napban négy új járatot indít a cívisvárosból.

EFOP-1.8.2-17-2017-00010 AZ ALAPELLÁTÁS ÉS NÉPEGÉSZSÉGÜGYI RENDSZERÉNEK ÁTFOGÓ FEJLESZTÉSE A BERETTYÓÚJFALUI TÉRSÉGBEN című nyertes pályázat nyomán megalakult Berettyóújfalu Praxisközösség 2018. áprilisban kezdte meg országos viszonylatban is példaértékű tevékenységét. KÉPGALÉRIA

Az Országos Meteorológiai Szolgálat riasztást adott ki az ország jelentős részére intenzív havazás és helyenként hófúvás veszélye miatt. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. így a következő napokban is minden emberi és gépi erőforrásával, 12 órás váltott műszakokban dolgozik majd a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákon, a lehetséges helyeken pedig a megelőző sószórási munkákról is gondoskodik, de a közlekedőktől azt kérik, csak akkor induljanak útnak, ha előtte tájékozódtak az aktuális út- és látási viszonyokról.