artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Volt egy osztály, akik huszonkilencen 1968-1976 között történelmet írtak, bár akkor még nem tudták... Nem csak az akkori berettyóújfalui 3. számú Általános Iskola ,,nagykönyvébe" írták be a nevüket, hanem országosan is jeleskedtek egyedülállóan kimagasló tanulmányi, sport és művészeti eredményeikkel.

1971-ben az iskolában bevezetésre került az orosz tagozatos oktatás, ami heti öt orosz órát jelentett, és ez bizony előzetes válogatást igényelt. Ez az osztály volt az első, ahol a program Szőke Júlia tanárnő vezetésével elindulhatott. A tagozatból később néhányan profitáltak is, hiszen orosz szakon tanultak tovább hárman is, illetve néhányan ,,megúszták" a középiskolai oroszórára való készülést a megszerzett tudással.
Az osztály éveken át tartotta a 4.4-es tanulmányi átlagot, ami több mint egy jeggyel magasabb volt az országos átlagnál... Persze ehhez kellett a 8-10 kitűnő bizonyítvány is, voltak, nem is kevesen, akik mind a nyolc éven keresztül kitűnővel zárták az évet.

osztaltalalkozo01

Kiváló tanárok készítettek fel bennünket a különböző versenyekre, megmérettetésekre és a továbbtanulásra, legyen az zenei, művészeti vagy közismereti vonal. Közülük - nagy örömünkre - még négyen részt vettek a találkozón: Szabó Jánosné Irénke néni, aki elsőben és másodikban tanított, Szőke Júlia orosztanár és Szilágyi Tibor testnevelő tanár, akinek az első tanított osztály volt ez a 8.A. Őt mindig elkíséri a felesége, Eta is a találkozókra. De áldással gondolunk azokra is, akik már nem lehetnek közöttünk, ám a berettyóújfalui 3. számú iskola immár 64 éves történetébe kitörölhetetlenül beleíródott a nevük.

A 29 fős osztályból mindenki tovább tanult és elvégezte vagy a szakiskolát vagy a középiskolát. Tizenheten diplomát szereztek különböző főiskolákon, egyetemeken. Az ,,Alma Mater" légkörét magukban tovább vitték tizenegyen, akikből kiváló pedagógus, középiskolai tanár, egyetemi docens, vagy épp professzor lett. Ez lehet, hogy Guinness rekord lenne!

Az összetartó közösség immár tizedik alkalommal szervezte meg összejövetelét. Ma is tudunk örülni egymás sikereinek, vigaszt tudunk adni a rászorulóknak, csak úgy mint gyerekkorunkban.

Köszönetet mondunk a szervezőknek és az intézmény jelenlegi vezetőjének, Kari Sándor igazgató úrnak a szívélyes fogadtatásért és a megható visszaemlékező gondolataiért! Köszönjük!

Találkozzunk veletek ugyanitt 5 év múlva! Szeretettel gondolunk vissza minden tanárunkra és minden iskolatársunkra!

A 8.A osztály nevében: Nagy Éva és Kiss Tamás