- Részletek
„Asszony lesz a lányból…” címmel Nótaest lesz Berettyóújfaluban 2013. március 9-én szombatot, 17 órai kezdettel a Nadányi Zoltán Művelődési Központban. Közreműködik a 100 tagú cigányzenekar kamarazenekara, Berki László prímás vezetésével. A rendezvényen magyarországi és határon túli művészek egyaránt fellépnek, így igazi "határok nélküli" szórakozás kínálkozik a nótát kedvelő közönség számára.
- Részletek
Idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját a berettyóújfalui zeneiskola. Ennek alkalmából szervezett rendezvénysorozat első állomásaként Tanári Hangversenyre kerül sor 2013. február 22-én pénteken 18 órai kezdettel, a Járási Hivatal Fráter László termében, melyre szeretettel várja Önt és kedves családját a Városi Zeneiskola vezetősége és tantestülete. A belépés díjtalan, a helyszínen adományokat örömmel fogadnak.
- Részletek
Fotó:
Országos képzőművészeti pályázatot hirdet középiskolások számára Weöres Sándor születésének 100. évfordulója alkalmából a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár - tájékoztatta az intézmény igazgatója hétfőn az MTI-t.
- Részletek
A Családi múzeumi délután sorozat következő alkalma 2013. február 16-án szombaton, 13.30-16 óra között lesz. Bemutatjuk a Bihari Múzeum legújabb időszaki kiállítását, az Igazgyöngy Alapfokú Művészetoktatási Intézmény munkatársainak tárlatát és a SZUNO projektet. Kipróbálható lesz a keresztszemes könyvjelző hímzése és a farsangi álarcok elkészítése.
- Részletek
A 2013-as esztendőt is igen mozgalmasan, számos érdekes és színes programmal, pályázati felhívással és nemzetközi kapcsolatok ápolásával kezdte a Bihari Népművészeti Egyesület. Alábbiakban ezekről az eredményekről, a már sikeresen lezajlott, illetve a jelenleg is aktuális eseményekről számolunk be röviden.
- Részletek
2012 gyászos évre sikeredett az itthoni zenei életben, ugyanis nagyszerű zenekarokat vesztettünk el. Áprilisban elbúcsúztattuk az Abiocore zenekart, majd októberben a HopeToBelieve is feloszlott. Az utóbbiról faggattam Farkas Kornélt, a zenekar énekesét, gitárosát, visszaemlékezve a kezdetekre.
- Részletek
Közösségi programot kezdeményez az országban a Magyar Gyermekirodalmi Intézet: a Nemzetközi Könyvajándék Nap (International Bookgiving Day) keretében a szervezők arra kérik a felnőtteket, hogy február 14-én ajándékozzanak a környezetükben élő gyerekeknek egy-egy könyvet, így növelve az olvasás szeretetét a fiatalabb korosztály körében.
- Részletek
KÁRPÁTIA koncert lesz Berettyóújfaluban 2013. február 15-én pénteken, a Nadányi Zoltán Művelődési Központ nagytermében, vendég a STRATÉGIA.
- Részletek
2013. január 29-én szép számú közönség gyűlt össze a nagyrábéi Kossuth Lajos Művelődési Ház és Könyvtárban, hogy a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett programokon részt vegyen.
Fotó: B-Des
- Részletek
A magyar kultúra hetének záró programja a Járási Hivatal Fráter László termében került megrendezésre, ahol Gyuláné Kathi Ilona, Aranyhegy hangjegyekből című – a Berettyóújfalui Ifjúsági Fúvószenekar 45 éves pályafutását megörökítő – könyvének bemutatóján vehettek részt az érdeklődők.
- Részletek
Hosszú, közel másfél évtizedes hagyományt ápolva idén is számos kulturális rendezvénnyel emlékezett városunk a Himnusz születésnapjára, és az ezt övező rendezvénysorozatot 2013-ban is Nagyváraddal közösen szervezte Berettyóújfalu.
- Részletek
A 2012. évben Az Év Múzeuma pályázaton minisztériumi különdíjas és Poroszlai Ildikó-emlékérmes Bihari Múzeum családi múzeumi délutánjai közül az idei elsőt 2013. január 19-én, szombaton rendezte meg a MINDENT KÉZNEK, SEMMIT A SZEMNEK című „tapintható” tárlat zárórendezvényeként.
- Részletek
A Magyar Kultúra Ünnepe alkalmából a Nagyváradi Szigligeti Színház művészeinek előadását élvezhetik ma este 19 órától azok, akik ellátogatnak a Nadányi Zoltán Művelődési Központba. Az előadás INGYENES foglalási jeggyel látogatható, melyet az 54/402-014-es telefonszámon lehet igényelni.
- Részletek
A Sinka István Városi Könyvtár olvasótermében mutatták be 2013. január 15-én Filep Tibor történész új könyvét „A politikai rendőrség Hajdú-Biharban 1959-1989 II.” címmel.
- Részletek
A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódó rendezvény Nagyrábén 2013. január 29-én, kedden 17 órakor lesz a Kossuth Lajos Művelődési Ház és Könyvtárban. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.
- Részletek
Berettyóújfalu Város Önkormányzata, Nagyvárad Önkormányzatának RMDSZ-frakciója, valamint a Bihari Szabadművelődési és Népfőiskolai Egyesület és a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége tisztelettel meghívja Önt és kedves családját a Magyar Kultúra Ünnepe alakalmából szervezett rendezvénysorozatára, melynek programjai Berettyóújfaluban és Nagyváradon kerülnek megrendezésre.
- Részletek
A Déri Múzeum tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait 2013. január 21-én (hétfőn) 19.30 órára, a Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiáját bemutató, fényjátékkal kísért tárlatvezetésre, melynek helyszíne a debreceni Déri Múzeum Munkácsy Terme (Debrecen, Déri tér 1.)
- Részletek
A Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozat keretében a Bihari Népfőiskola tisztelettel meghívja Önt és barátait a Közösségi művelődés – a nemzet megmaradása című fórumára, 2013. január 18-án 15 órai kezdettel a Bihari Múzeum előadótermébe.
- Részletek
A magyar kultúra napjához kapcsolódó rendezvénysorozat keretében lesz látható a Marosvásárhelyi Fotóklub anyagából egy válogatás, amely most Salgótarján, Berekfürdő, Nagyrábé, Debrecen után, Berettyóújfaluban, a bihari kisvárosban is látható. A kiállítás megnyitója 2013. január 17-én, csütörtökön 17 órakor lesz a Bella Costa Étteremben.
- Részletek
A magyar kultúra napjához kapcsolódó rendezvénysorozat keretében lesz látható a Marosvásárhelyi Fotóklub anyagából egy válogatás, amely most Salgótarján, Berekfürdő, Nagyrábé, Debrecen után, Berettyóújfaluban, a bihari kisvárosban is látható. A kiállítás megnyitója 2013. január 18-án pénteken, 17 órakor lesz a Bella Costa Étteremben.




