artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Pünkösdhétfőn a Bajnóca Néptáncegyüttes Cserbóka csoportja az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület tagjaként résztvevője és szereplője volt a Szentendrei Skanzenben megrendezett Pünkösdi sokadalomnak. – Papp Tünde képes élménybeszámolója

A Bihari Múzeum május 17-én nyitotta meg Földközelben című kiállítását, amely a 110 éve született Szűcs Sándornak, a Háromföld krónikásának állít méltó emléket. A kiállítás egy programsorozat keretében érkezett városunkba a püspökladányi Karacs Ferenc Múzeumból.

A Város Napja alkalmából egyedülálló filmvetítésnek lehetnek részesei, akik ellátogatnak 2013. május 24-én, pénteken a Makk Kálmán Moziba, ugyanis 17 órától kerül sor az Erdély nyugati ablakában - Nagyvárad és Bihar megye látványosságai című megyejáró dokumentumfilm ingyenes vetítésére.

2013. május 18-án, szombaton 13.30-16 óra között a „Földközelben” – 110 éve született Szűcs Sándor, a Háromföld krónikása időszaki kiállítással kapcsolatban családi múzeumi délután lesz a Bihari Múzeumban. Népi játékokkal és egyéb érdekességekkel várják a család apraját-nagyját!

A 40 éves Bihar Táncegyüttes szeretettel meghívja Önt és kedves családját a Gálaműsorára és az azt követő táncházra 2013. június 8-án, szombaton 18 órára a Nadányi Zoltán Művelődési Központba.

A Városi Zeneiskola tanári kara sok szeretettel vár minden kedves érdeklődőt a zeneiskola tanév végi rendezvényeire.

Fotó: B-DeS

A Bihari Múzeum a tavaly elkezdett - a múzeumi világnap alkalmából szervezett - rendhagyó kiállítássorozatát folytatta: május 11-én dr. Sándor Mihályné Nagy Gabriellára, a vasúti iskola tanító nénijére emlékeztek egykori tanítványok, munkatársak, családtagok, a múzeum dolgozói.

A szükséges karbantartások után, 2013. május 17-étől újabb sikerfilmekkel folytatódik a vetítés a Makk Kálmán Moziban. Igaz, még a meglévő analóg technikával peregnek a filmkockák, de az előkészítési munkálatok megtörténtek és hamarosan a modern, digitális vetítés veszi át a helyét, amely akár 3D-s filmek bemutatására is alkalmas lesz.

Kocsis Csaba: Az eltűnt idő nyomában című fotografika sorozatának kiállítás megnyitója lesz 2013. május 28-án 19 órakor a Fóti Szeplőtelen Fogantatás Templomban, ahová szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt.

2013. május 11-én, szombaton 14 órakor a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum Kiss Tamás-kiállításában zajló ismeretterjesztő előadássorozat következő alkalmán Keczán Mariann irodalomtörténész Debrecen irodalmi emlékhelyei címmel városnéző séta keretében tart előadást.

A Sinka István Városi Könyvtár új szolgáltatása révén a mozgásában korlátozott olvasni vágyók is hozzájuthatnak a könyvtár több mint 60.000 kötetes gyűjteményéhez, ugyanis ezentúl kérhető a könyvek, folyóiratok, dokumentumok ingyenes házhoz szállítása is.

Fúvóstalálkozó lesz Berettyóújfaluban 2013. május 11-12-én, a Baptista Szeretetszolgálat szervezésében. Május 12-én, vasárnap jó idő esetén a Szent István téren tartandó szabadtéri rendezvényt Muraközi István, Berettyóújfalu város polgármestere nyitja meg, vendég Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke.

A Bihari Népművészeti Egyesület tisztelettel meghív minden érdeklődőt a „Kitesszük a szűrét…” című V. Országos szűr-, szűrrátét-készítő, szűcshímzés és nemez pályázat szakmai napjára, amely 2013. május 24-én, pénteken kerül megrendezésre a Nadányi Zoltán Művelődési Központban. A legszebb alkotások a „Kitettük a szűrét...” c. kiállításon kerülnek bemutatásra 2013. május 24 - június 15. között a Nadányi Zoltán Művelődési Központ kiállítótermében.

A Bihari Múzeum és Sinka István Városi Könyvtár, illetve a Bihari Múzeum Baráti Köre szeretettel meghívja Önt és barátait, családtagjait a Múzeumi Világnap alkalmából 2013. május 11-én és május 17-én megnyíló két rendhagyó időszaki kiállítás megnyitójára.

A Déri Múzeum Baráti Körének LYRA Művészeti Csoportja tisztelettel meghívja Önt, családját és ismerőseit 2013. április 30-án (kedden) 16.30 órára a Latin Kávézóba tartandó „A szentek unokáihoz” című műsorára.

A Bihari Múzeum honlapjának nemrégen elindított menüpontja, A tudástár újabb alfejezettel bővült. Mostantól Berettyóújfalu középületeinek történetéről is olvashatnak, láthatnak archív felvételeket.

A Bihari Népművészeti Egyesület idén is szeretettel vár minden gyermeket, akik kedvet éreznek számos kézműves tevékenység elsajátítására, az idén 19. alkalommal megrendezésre kerülő Gyermek Alkotótáborába.

A Zoltai Lajos Helytörténeti Kör szeretettel hív minden érdeklődőt a következő összejövetelére a Méliusz Juhász Péter Könyvtárba  2013. április 24-én, szerdán 16.30-kor Krankovics Ilona PhD történész, muzeológus Egy debreceni kereskedőcsalád, a Kis Orbánok házának története című vetített képes előadására.

A Bihari Múzeum, Tájékozódjunk térképen – térképpel címmel rendezte meg családi múzeumi délutánját 2013. április 20-án.

A Műemléki Világnap alkalmából a Debrecen – Árpád téri Református Egyházközség és a Debreceni Városvédő és- szépítő Egyesület 2013. április 21-én, vasárnap 9 órától bemutatja a 100 éve épült Árpád téri református, valamint a Jézus Szíve római katolikus templomot.