artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

A Magyar Vöröskereszt Berettyóújfalu Területi Szervezete az elsősegélynyújtás világnapja alkalmából pedagógusok és érdeklődők számára szervezett módszertani és szakmai konferenciát „VELETEK AZ ÉLETÉRT” címmel 2018. szeptember 12-én a Nadányi Zoltán Művelődési Házban. A rendezvény védnökei Muraközi István, Berettyóújfalu város polgármestere és Kapornai Judit, a Berettyóújfalui Tankerületi Központ igazgatója voltak. KÉPGALÉRIA

Közel egy éve számoltunk be arról, hogy városunk szülötte Pethő Sebastian Nepálba látogatott, és ha már ott járt, felmászott a Himalája 5644 méteres csúcsára, Kala Pattarba is. Az út során szerzett tapasztalatairól, benyomásairól írtunk cikkünkben, és mivel az élménybeszámoló hatalmas népszerűségnek örvendett, kértük őt, legközelebbi úti tervét is ossza meg majd velünk és olvasóinkkal. Seba szeptember végén újra túracipőt húz, hogy megismerkedjen Japán varázslatos világával.

Meghitt ünnepség részesei lehettünk 2018. szeptember 11-én, ugyanis a Fényes-ház kedves lakóját, Szőke Lajosné Mariska nénit 90. születésnapján köszöntötték családtagjai, az intézmény lakói és dolgozói. KÉPGALÉRIA

A rendőrök az ittas vezetők kiszűrése és a közlekedési balesetek megelőzése érdekében ittasság-ellenőrzést végeztek.

Nem nyomon követhető, illetve lejárt minőségmegőrzési idejű étrend-kiegészítőket és étrend-kiegészítő alapanyagokat vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), melyek össztömege meghaladta a 780 kg-ot. A hatóság a vállalkozás által csomagolt, kapszulázott termékeket a forgalomból visszahívta, és az étrend-kiegészítő csomagolási tevékenységet azonnali hatállyal felfüggesztette.

A 2018 szeptember hónapra tervezett Hajdú-Bihar megyei sebességmérések részletes listája oldalunkról ITT letölthető!

Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy 2018. szeptember 01-től 2018. november 15-ig a 100 sz. vasútvonalon Kaba - Debrecen állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 101 sz. Püspökladány - Biharkeresztes vasútvonalon az alábbi módosított menetrend alapján közlekednek a vonatok. Az okozott kényelmetlenségért szíves elnézésüket kérjük! MÁV-START Zrt.

2018. augusztus 30-án egyeztető fórumot tartottak váosunkban a 47-es főút átkelési szakaszán lévő Berettyó-híd felújításával kapcsolatban, melyen a Magyar Közútkezelő Nonprofit Zrt, a kivitelezést végző vállalkozás képviselője, Muraközi István polgármester, a városrész önkormányzati képviselője, a városfejlesztési iroda szakemberei, a rendőrség és a polgárőrség is részt vett. A megbeszélés után megkerestük Demény Zsolt műszaki referenst, a városfejlesztési iroda vezető főtanácsosát, tájékoztassa olvasóinkat a jelenlegi helyzetről, illetve a híd további sorsáról.

Befejeződött a Berettyó Kulturális Központ 2 hónapos diákmunka programja, melynek keretében július és augusztus hónapban 10-10 helyi diák végezett napi 4 órás tevékenységet, segítve a Berettyó Kártya ügyfélszolgálat mindennapi munkáját, közreműködésükkel összesen 1278 kártya talált gazdára.

A tűzben megsemmisült az épület tetőzete és első emelete

Fotó: haon.hu/Totka László

Nagyvárad polgármesteri hivatala húsz évre átvenné és felújítaná az augusztus 25-én leégett görögkatolikus püspöki palotát.

Szükség van civil hősökre, akik munkájuk mellett is sokat tesznek a lakosság egészségéért, az egészségtudatos életmód népszerűsítéséért. Ezeket a hétköznapi hősöket szeretné megtalálni a Házipatika.com 6 kategóriában, a szakmai zsűri és az olvasók szavazatai alapján. A Pályázók jelentkezése és jelölése: 2018. augusztus 1. - 2018. szeptember 14. Közönségszavazási időszak: szeptember 20.- október 31. Bővebb információ: https://www.hazipatika.com/egeszseghosok/

A KSH, Háztartási költségvetési és életkörülmény adatfelvételből készült iskolakezdésről szóló infografikája.

Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy 2018. augusztus 27-től 2018. augusztus 31-ig a 100 sz. vasútvonalon Kaba - Debrecen állomások között és a 101 sz. vasútvonalon Mezőpeterd állomáson végzett pályakarbantartási munkák miatt a Püspökladány - Biharkeresztes oh. vasútvonalon az alábbi módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok. Berettyóújfalu – Mezőpeterd - Biharkeresztes állomások között négy vonatpár vonatpótló autóbuszokkal közlekedik a sötétített alappal jelölt menetrend szerint. MÁV-START Zrt.

Három szombaton kell jövőre dolgozni - derül ki a pénzügyminiszter rendeletéből, amelyben meghatározza a 2019. évi munkaszüneti napok körüli munkarendet.

Fotó: Veresegyház

Lezárult a „Legvirágosabb Úti Cél” játék szavazása, ahol a Virágos Magyarország környezetszépítő versenyen induló települések mérettették meg magukat a nagyközönség előtt. Az egyre népszerűbb versenyen idén immár 177 település és kerület vett részt, amelyekre összesen 63 138 szavazatot adott le a közönség a Facebookon.

Területi szintű ellenőrző gyakorlatra riasztották a berettyóújfalui, a hajdúszoboszlói, a püspökladányi és a debreceni hivatásos tűzoltókat szerda délelőtt. A feltételezés szerint lángok csaptak fel Berettyóújfaluban egy zsineggyártó üzem területén, ahol egy targonca meghibásodott.

2018. augusztus 22-én látogatást tett a MEZEI-VILL Kft. LED lámpagyárában városunk vezetése és önkormányzati képviselői, hogy megismerhessék a gyárban készült termékeket, ugyanis a tervek szerint hamarosan Berettyóújfaluban is leváltásra kerül a régi, energiatakarékosnak nem nevezhető, elöregedett közvilágítás, korszerű és minimális energiát igénylő LED-es technológia veszi át a helyét.  Az üzemlátogatás után Balmazújvárosban, a MEZEI-VILL LIGHTING lámpatestekkel működő közvilágítást tekintette meg a küldöttség.

A TOP-1.4.1-15-HB1-2016-00031 azonosítószámú Vass Jenő Óvoda és Bölcsőde intézményeinek fejlesztése című projekt zárórendezvényére, a Radnóti utcai új óvodaépület átadóünnepségére 2018. augusztus 21-én került sor az új Székhely óvodában. KÉPGALÉRIA

Mivel az elmúlt napokban több bulvársajtóban is pánikkeltő, ugyanakkor téves információ látott napvilágot a Berettyóújfalut Szentmártonnal összekötő híd állapotáról, ezért megkerestük Pércsi Norbertet, a Magyar Közút kommunikációs osztályvezetőjét, adjon hivatalos tájékoztatást olvasóinkak a jelenlegi helyzetről.

Fotó: szoljon.hu/Ujvári László

Mindössze hét hónap kellett ahhoz, hogy megdőljön a 2017-es év kimagasló eredménye a Tisza-tónál. Tavaly 30.884 kerékpárost regisztrált a ­KÖTIVIZIG Kiskörei Szakaszmérnöksége.