artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

A BSZC Arany János Gimnáziuma, Egészségügyi és Közgazdasági Szakgimnáziuma első ízben vesz részt Határtalanul programban. A program célja a magyar és határon túli magyar kapcsolatok ápolása, együttműködés kulturális, oktatási programok terén. 28 diákunkat a Kölcsey Ferenc Főgimnázium látta vendégül Szatmárnémetiben.

2019 februárjában Csarkó Imre néprajzos látogatott el iskolánkba, hogy felkészítse a Romániába készülő osztályt. Megismerkedtünk a romániai magyarok múltjával és jelenlegi helyzetével, Szatmárnémeti történelmével, a térségben betöltött szerepével, a térség néprajzával. A hallott információkat a 10. A osztály tanulói kiállítás formájában tették közzé iskolatársaik számára.

1. nap

2019. március 29-én indultunk Szatmárnémetibe. Fogadó Intézményünk a Kölcsey Ferenc Főgimnázium Szatmár, sőt egész Románia legnagyobb létszámú, tisztán magyar nyelvű iskolája. Viszontagságos történelme ellenére sikerült kivívnia a főgimnázium rangot, amelyet nemzetközileg is elismert eredményeinek és rendkívül kimagasló színvonalú oktatásának köszönhet.

55526938 1661017974042444 4301452099616505856 n55543765 1075533112656322 6912968730150436864 n

Érkezésünk után az 1050 fős diákságot és 60 fős tanári gárdát számláló iskola igazgatónője bemutatta az iskola múltját és jelenét, a vendéglátó tanulók a diákéletről készítettek képes beszámolót. Szatmárnémeti nevezetességeit akadályverseny keretében ismerhettük meg. Érdekes feladatokat kellett megoldani, pl. kezet kellett fogni a Szatmári béke aláírásának helyszínén, a Vécsey-házban. Fotózkodni kellett egy pappal, egy maffiózóval, megkeresni a fehér házat, a városházát. Megnéztük a református Láncos-templomot, a program zárásaként megkoszorúztuk Kölcsey szobrát.

Délután Elvis koncert és táncház várt ránk. Morvai és szatmári táncot tanított nekünk egy végzős diák. Este elfoglaltuk a szállásunkat. Tartalmas napot hagytunk magunk mögött.

55604907 2149531445162024 3969570029510328320 n55669481 1075532752656358 4170575740208676864 n

2. nap

A második nap fő programja Nagybánya városának megismerése volt. Erre a napra kulturális programot és sportprogramot szerveztünk. Délelőtt a Néprajzi Múzeumot tekintettük meg. A csupán négy teremből álló múzeum részletesen bemutatta a szatmári emberek hétköznapjait, életük vidám és szomorú mérföldköveit, a születéstől a menyegzőn át a halotti szertartásig. A közelben lévő szabadtéri falumúzeum nádtetős, fazsindelyes házai pedig építkezési sajátosságaikba engedtek betekintést.

Délután egy kis túra várt ránk a Bódi-tóhoz. A hegyre felfelé kapaszkodva egyre több havat láttunk, mikor a tavat is megközelítettük, meglepő látvány fogadott minket. A tó még be volt fagyva, így vízi biciklizési tervünk füstbe ment, de kárpótolt bennünket a tiszta levegő és a sok Kárpáti Sáfrány látványa.

Estefelé Nagybánya belvárosát jártuk be, majd Szatmárnémeti felé vettük az irányt. Ez a nap is jól sikerült.

55744497 1661018154042426 1825690056640167936 o55865138 1672040136274855 4864739203675586560 n

3. nap

A harmadik napon a romániai diákokat szállásunkon fogadtuk és délelőtt kutató munkát végeztünk. Az első nap kialakított csapatok újra összeültek és ismereteket, képeket gyűjtöttel a Kárpát-medence védett növényeiről. Az információhalmazból kiszűrték a leglényegesebbeket, képbeillesztéssel és szövegdoboz használatával kis kártyákat készítettek belőle. Minden csoport hatékonyan működött és rövid idő alatt elkészült a 25 kártyalap, igaz még csak digitálisan, de júniusban már kézbe is vehetik majd a diákok.

56165158 2149531238495378 988026259730595840 n56242507 2149531401828695 5563518751963348992 n

A délelőttbe még belefért egy utolsó séta a vasárnap csendes városban. A patináns épületek után, most a nagy közösségi programok szervezésére alkalmas szocreál tereket és az azokat körülvevő szürke, monumentális épületeket néztük meg. Majd következett a búcsú, és egy utolsó csoportkép.

Hazafelé még két helyen megszakítottuk az utunkat, Érmindszenten megnéztük az Ady emlékházat, Nagykárolyban pedig beiktattunk egy sétát a kastélyparkban.

Az első utazás ezzel véget ért, de az együttműködés folytatódik. Júniusban a romániai diákok tesznek nálunk látogatást. Bízunk benne, hogy mi is hasonlóan izgalmas programokkal tesszük emlékezetessé az itt töltött napokat.

56291009 2197475853700388 5173767190159032320 oDSC 6554

IMG 20190331 092404IMG 20190329 132546

You have no rights to post comments