artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

A magyar kultúra napja alkalmából kiállításmegnyitón vehettek részt az érdeklődők 2024. január 19-én a Bella Costa Étteremben, ahol a nagyváradi Tibor Ernő Galéria alkotóinak csoportos tárlata tekinthető meg. A kiállítást Porkoláb Lajos nyugalmazott művelődési központ igazgató nyitotta meg, közreműködött Kocsis Csaba énekmondó. KÉPGALÉRIA

Lisztes Éva, a Nadányi Zoltán Művelődési Ház igazgatója köszöntötte a kiállítás résztvevőit és elmondta, 2001-ben civil kezdeményezésre fogtak össze Porkoláb Lajossal és Fleisz Jánossal, hogy a magyar kultúra napját közösen, határon innen és túl is együtt ünnepelhessük meg. Nagy öröm számára, hogy ez a programsorozat immár 23 éve töretlenül megrendezésre kerül.

az ember tragediaja12 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

Porkoláb Lajos beszédében kiemelte, január 22-e az a nap, amikor főhajtással emlékezünk a legfontosabb közös kincsünkről, a magyar kultúráról. A magyar kultúra nem különb és nem más, mint a többi nemzetek kultúrája, de földrajzi és történelmi helyzete miatt különös státuszú. A kultúránk az, ami megtart és összetart bennünket. Megtart magyarnak és embernek. Kodályt idézve: „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.”

az ember tragediaja32 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

Csathó Töhötöm, a Tibor Ernő Galéria művészeti vezetője örömét fejezte ki, hogy idén is sikerült egy nagyon jó áthidaló együttműködést létrehozni Berettyóújfalu és a nagyváradi Tibor Ernő Galéria között, ugyanis fontos látnunk, hogy a kultúránkban nem vagyunk egyedül és bízhatunk abban, hogy a mostani lépéseket újabbak követik. Ezeken a rendezvényeken emlékezni tudunk, éltetjük örökségünket és segít abban a tudatban lennünk, hogy magyarok vagyunk.

az ember tragediaja35 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

 

You have no rights to post comments