- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Csaknem 2 mázsa illegálisan forgalmazott parlagfű tablettát és a tabletta alapanyagaként szolgáló porított parlagfüvet találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakemberei egy Bács-Kiskun megyei vállalkozásnál. Az "Istenek eledele" néven forgalmazott terméket számos bio boltban, valamint az interneten árusította a cég. A hatóság a készítményt azonnali hatállyal kivonta a forgalomból, valamint visszahívta a kereskedelemből.
- Részletek
- Írta: Kulcsár László
Berettyóújfalu Város Önkormányzata által benyújtott, az „Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése” című, TOP-4.1.1-15 azonosító szánú pályázat keretében megtörtént a Berettyóújfalu, Bajcsy-Zsilinszky utca 3-5. szám alatti felnőtt háziorvosi rendelő épületének felújítása. A rendelő ünnepélyes átadására 2017. október 25-én, szerdán 10 órakor került sor. KÉPGALÉRIA
- Részletek
- Írta: police.hu
A berettyóújfalui rendőrök a "Látni és látszani" elv érvényesítése érdekében láthatósági mellényeket osztottak a bicikliseknek.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Berettyóújfalu Város Önkormányzata által benyújtott, az „Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése” című, TOP-4.1.1-15 azonosító szánú pályázat keretében megtörtént a Berettyóújfalu, Bajcsy-Zsilinszky utca 3-5. szám alatti felnőtt háziorvosi rendelő épületének felújítása. A rendelő ünnepélyes megnyitójára 2017. október 25-én, szerdán 10 órakor kerül sor.
- Részletek
- Írta: Nagy Sándor
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezés Berettyóújfaluban a református templomban tartott ünnepi istentisztelettel vette kezdetét, melyen Szabóné Nagy Andrea református lelkipásztor igehirdetését hallhattuk. Ezt követően a rendezvény - a kedvezőtlen időjárás miatt - a Járási Hivatal Fráter László termében folytatódott. KÉPGALÉRIA
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Tájékoztatjuk a mai ünnepi megemlékezésen részt vevőket, hogy arra - a tartósan kedvezőtlen időjárás miatt - 11 órától, a Járási Hivatal Fráter László-termében kerül sor. A rendezvény végén természetesen lehetőség lesz a megemlékezés koszorúinak, virágainak elhelyezésére az emlékműnél.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
A hétvégén került nyilvánosságra a Facebookon keresztül az a tény, hogy a Gróf Tisza István Kórház főigazgatója felmentette osztályvezetői beosztása alól Dr. Zákány Zsolt főorvost. A személyes Facebook oldalán főorvos Úr a maga szempontjából leírta, hogy szerinte miért is történt meg az a lépés. Engedjék meg, hogy ezen írás segítségével megvilágítsam a döntésem hátterét a Kórház és az én szempontomból is. Azaz: hallgattassék meg a másik fél is!
- Részletek
- Írta: Nagy Sándor
2016-ban a Vass Lajos Népzenei Verseny Kárpát-medencei döntőjében kiemelt nívódíjjal jutalmazták városunk szülöttét, Turzó Boglárkát, aki az éneklés mellett a Bajnóca Néptánc Egyesület alapító tagja és egyik művészeti vezetője is. Az interjúban Bogival ismerkedhetnek meg, tánc iránti szeretetével, illetve november 3-án izgulhatunk érte, hiszen a Fölszállott páva című népzenei és néptánc tehetségkutató versenyen is hallhatjuk őt énekelni.
- Részletek
- Írta: hirado.hu
Szív City elnevezéssel az életmentést segítő mobilapplikációt mutatott be az Országos Mentőszolgálat (OMSZ).
- Részletek
- Írta: police.hu
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy fokozott óvatossággal és körültekintéssel, valamint a jogszabályok előírásainak megfelelően közlekedjenek! Ne feledjék: mindenkit hazavárnak! 2017. október 17-én 11 óra 40 perc körül a 47-es számú főúton, Berettyóújfalu belterületén, a Kossuth utcában egy motoros és egy személygépjármű összeütközött. A baleset következtében a motor sofőrje, egy 53 éves helyi férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés elsődleges adatai szerint a baleset azért következett be, mert a motorkerékpár vezetője nem tartott kellő követési távolságot.
- Részletek
- Írta: police.hu
Az őszi időjárással együtt járó változások jelentős hatást gyakorolnak a közúti közlekedésre is, hiszen kedvezőtlenebbé válnak az út-, az időjárási és a látási viszonyok. Ezek a változások jelentik az őszi közlekedés speciális veszélyeit, melyekkel a biztonságunk, valamint testi épségünk és egészségünk megőrzése érdekében minden közlekedőnek tisztában kell lennie.
- Részletek
- Írta: Nagy Sándor
Ismét együtt Berettyóújfalu egyik legismertebb együttese, akik hosszas megbeszélések után úgy döntöttek, hogy a legendás, és a rock egyik aranykorának tartott '90-es évek szellemét feltámasztva újra életre keltik a zenekart. A három oszlopos tag - Paszti, Zoli és Zsolti - mellett negyedikként a basszusgitárt az Abiocore-ból és a Szélső Érték-ből már jól ismert Kahut János (Jóni) kezeli. Az újjáalakulást nem pusztán nosztalgiázásnak szánják. A régi dalok mellett gőzerővel dolgoznak az új dalokon, melyekkel elindítják a Trident legújabb korszakát. Október 21-én Berettyóújfaluban adják első koncertjüket, minek apropóján Papp Zsoltival, a zenekar dobosával és egyben vezetőjével beszélgettem, illetve tettem fel neki néhány kérdést.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Berettyóújfalu Város Önkormányzata Képviselő-testülete – a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoka megkeresésére – a 107/2017. (V. 25.) önkormányzati határozatával döntött arról, hogy a berettyóújfalui 335/10. hrsz.-ú ingatlant büntetés-végrehajtási egészségügyi központ kialakítása céljából állami tulajdonba adja. Miután a helyi népszavazás 25% alatti részvétel mellett érvénytelen volt, a képviselő-testület – képviselői indítványra – 2017. október 12-én megtartott rendkívüli ülésén, a testületi vitát követően, az önkormányzati szakbizottságok támogató véleményének birtokában hozta meg döntését. A képviselő-testület a tagok többségének támogatásával elfogadott 180/2017. (X. 12.) önkormányzati határozatával az említett ingatlan változatlan céllal és feltételekkel történő állami tulajdonba adásának szándékát megerősítette.
- Részletek
- Írta: police.hu
A közlekedésbiztonság javítása érdekében a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság munkatársai 2017. október 11-én közúti ellenőrzést hajtottak végre a városban. A rendőrök kiemelt figyelmet fordítottak a gyalogos-átkelőhelyeknél az elsőbbségi szabályok betartására.
- Részletek
- Írta: police.hu
Dr. Gyurosovics József r. dandártábornok fogadta a Nagyváradi Területi Határrendőr Felügyelőség vezetőjét és delegációját. A rendőri vezetők a közös határ menti járőrszolgálat tapasztalatait és az illegális migrációval kapcsolatos feladatokat egyeztették.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Egészen november végéig járják megyénket a kéményseprők, addig tart ugyanis az idei évre tervezett sormunka. A tűzbiztonsági okból végzett ellenőrzések Debrecenben egész évben folyamatosan zajlottak, de, vannak olyan települések, amelyeken egy-egy rövidebb időszak alatt végzik el a kéményseprők a szükséges munkálatokat, néhol a fűtési szezon alatt.
- Részletek
- Írta: police.hu
A berettyóújfalui rendőrök a közlekedési balesetek megelőzése, valamint a szabályszegések visszaszorítása érdekében ellenőrizték a járművezetőket.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
A nagyon alacsony részvételi arány miatt érvénytelen és eredménytelen a helyi népszavazás, így hatályba lép a képviselő-testület 2017. május 25-i határozata - nyilatkozta portálunknak Muraközi István Berettyóújfalu polgármestere.
- Részletek
- Írta: MTI
Gázkiáramlás miatt két társasházat kellett kiüríteni Berettyóújfaluban, a Mártírok utcában vasárnapra virradóra, a hatóságok a környező utcákat lezárták a forgalom elől - tájékoztatta a katasztrófavédelem az MTI-t. Vasárnap reggelre a gázszolgáltató szakemberei kijavították a hibát, mindenki visszatérhetett otthonába, a környező utcákban ismét megindult a forgalom. Korábban két társasház húsz lakásából harminc embernek kellett ideiglenesen elhagynia az otthonát, mert a földből kiálló gázcsonkból áramlott a gáz.
- Részletek
- Írta: police.hu
Általános iskolások figyelmét hívták fel a rendőrök Berettyóújfaluban a közlekedés veszélyeire.












