Világkupa dobogón a berettyóújfalui Piruett
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
2025 szeptemberében a spanyolországi Lloret de Mar adott otthont a Barcelona Dance Experience világversenynek, ahol a berettyóújfalui Piruett Tánc Stúdió is képviseltette magát. A rangos eseményen a Dream csoport, show tánc kategóriában a „Kártyavár” című produkcióval kápráztatta el a közönséget, és a nemzetközi mezőnyben felállhatott a dobogó harmadik fokára.
TÁJAK, HÁZAK, ÍZEK FESZTIVÁL - 2025
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Idén 50 csapat nevezett a Tájak, házak, ízek fesztivál főzőversenyére, amely a nap folyamán finom ételek és színes programok mellett hungaricum játszótérrel, borkóstolóval, népi játszóházzal és számos gyermekprogrammal várta a fesztiválozókat Berettyóújfalu főterén. Ezekben a percekben vÉLETLenCorP együttes szórakoztatja a közönséget, majd 18 órától PÁL DÉNES műsora zárja az eseményt. KÉPGALÉRIA
Felhívás - Házassági évfordulósokat keresünk!
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Berettyóújfalu Város Önkormányzata várja azon Berettyóújfaluban életvitelszerűen élő, állandó lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező lakosok jelentkezését, akik 2025-ben ünneplik házasságkötésük 50., illetve 60. évfordulóját.
Szeretnénk őket külön köszönteni 2025. október 7-én, az idősek világnapja alkalmából megrendezésre kerülő ünnepségen.
Jelentkezési határidő: 2025. szeptember 22.
18 éve köti össze a barátság és a kultúra a bihari nyugdíjasokat
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
A Berettyóparti Nyugdíjas Egyesület immár 18. alkalommal rendezte meg a bihari térség nyugdíjasainak éves kulturális és baráti találkozóját a Bihar Termálligetben. A rendezvény több mint háromszáz résztvevőjét idén is vidám hangulat és gazdag műsorkínálat várta. A találkozó sikerét ez évben a Herpály Vagyonkezelő Kft. kedvezményes belépőjegyek biztosításával, a Tama Hungary Kft. 100 000 Ft-os anyagi támogatással, a Berettyó Kulturális Központ a szervezési és lebonyolítási feladatok koordinálásával segítette, Berettyóújfalu Város Önkormányzata pedig ásványvizet és pogácsát biztosított a résztvevőknek. KÉPGALÉRIA
Új, modern eszközök beszerzéséhez kapott segítséget a Bihari Sebészet Alapítvány
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
A Bihari Sebészet Alapítvány ismét sikeres pályázattal gazdagodott: a NATO Charity Bazaar támogatásával 2,5 millió forint értékű modern eszközök beszerzését tudta megvalósítani. Az új berendezések nem csak a betegek kényelmét, hanem az ápolószemélyzet munkáját is jelentősen elősegítik, javítva ezáltal a betegellátás minőségét.
A Szegedi RSE vihette haza a kupát Berettyóújfaluból!
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Remek hangulatú, színvonalas, izgalmas mérkőzések zajlottak az I. Berettyó Kupa nemzetközi röplabda torna első napján. Az A csoportot a DVTK csapata nyerte, az Eötvös DSE U20, a TKKSE és a BTRSE előtt. A B csoportban a Szegedi RSE zárta az élen, második lett az LPS BIHORUL Oradea, harmadik a DEAC, negyedik az ÚSK.
Egy fiatal, ambiciózus nő, aki tűvel írja saját sikertörténetét
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Ő az a nő, aki nemcsak egyszerűen piercingeket készít, de két üzletet is sikerre vitt. A MagicPiercing név mára védjeggyé vált, Debrecenben és Berettyóújfalu belvárosában lévő szalonjaiban összetett, minőségi szolgáltatást nyújt vendégeinek. A Campus Fesztiválon is sorok állnak a standja előtt, hogy nála szúrassák meg első vagy éppen sokadik piercingjüket. Miközben a mindennapokban tűpontosan dolgozik, folyamatosan keresi az új lehetőségeket, a jövő tervei még jelenlegi sikerein is túlmutatnak. Egy biztos: Bukáné Bíró Zita vendégei nemcsak ékszerrel, pozitív impulzusokkal is feltöltve távoznak szalonjából.
Ha szeretnél naprakész maradni a helyi ügyekben, iratkozz fel a csatornánkra, kövess minket, és ne maradj le egyetlen adásról sem!
Kiállításmegnyitó és kenyérszentelés
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu












