artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

2024. március 29. péntek

Katalin Motel és Étterem

Berettyóújfalu, Király-Hágó u. 22.

06 (54) 401-537

06 (20) 421-9411

HETI MENÜ ÉS ÉTLAP

2020. február 22-én Dorogon, a Diák I. Fiúk Magyar Országos Birkózó Bajnokságon (szabadfogású) Bocsa Vivien Melinda magyar bajnok lett a fiúk mezőnyében is.

Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, 2020. február elsején a lányoknál egy korosztállyal feljebb, külön szülői engedéllyel versenyezve megnyerte a serdülők országos válogató versenyét is, most pedig Bocsa Vivien Melinda az egyedüli lány, aki bajnok lett a fiúk között is.

2017-ben ötödik és harmadik, tehát bronz a lányok között. Az volt az első országos érem, utána 2018-ban következett másik három országos érem: a magyar bajnoki arany és a magyar országos diákolimpiai bajnok címmel járó arany is az övé lett a lányok között, és még abban az évben bronzérmes lett a fiúk között is.

Tavalyi eredménye 2 bronzérem a két országos bajnokságon, és idén februárban a már előbb említett szintén országos válogató és minősítési versenyen is aranyérem, és most már aranyérem a fiúk között is. Ez így már összesen 8 országos versenyen elért érem, amiből 4 arany, amely négy magyar bajnoki címmel ér fel.

bv1bv2bv4

You have no rights to post comments