artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Igen, a hír igaz! 2018. júliusában városunkba látogat a Wah Ngai Wing Chun Kung Fu nagymestere, Sijo Leung Kwok Wah, aki Hong Kong örökös bajnoka, az év küzdője és számos más stílus tiszteletbeli elnöke. Ennek apropójaként a Wah Ngai Wing Chunk Kung Fu helyi mesterét, magyar- és európai főinstruktorát, Sifu Bagoly Tibort kérdeztem.

A beszélgetésünk legelején megtudtam, a Sifu a Magyar Wah Ngai Wing Chun Kung Fu szövetség elnöke, magyar és európai főinstruktor. 34 éve kungfuzik, Berettyóújfaluban él, 1981-ben kezdett el foglalkozni a sportokkal, illetve a harcművészetekkel.

Az interjú további részében Bagoly Tibor elmondta, számos sportágat kipróbált, így a boksz, a súlyemelés, a Taek Kwon Do, a Shotokan jöttek sorban, de ő valami mást keresett. 1984-ben már Magyarországon is láthatóak voltak az első Bruce Lee filmek, amik rá is nagy hatást gyakoroltak és  mint akkortájt sokan, ő is ezen filmek hatására kezdte el keresni a Wing Chun stílust.

Ekkor csatlakozott az akkor induló Berettyóújfalui Wing Chun iskolához, ami akkor nagyon gyerekcipőben járt, és 1987-ig működött. Később több Wing Chun, Wing Tsun iskolában tanult tovább, egészen a mester fokozat megszerzéséig.

Sifu Bagoly Tibor (7)Sifu Bagoly Tibor (4)

Hol találhatnak meg a wing chun iránt érdeklődők?

Jelenleg helyben kizárólag magánórákat tartok, előzetes egyeztetés alapján. Csoportos foglalkozásokra Debrecenben van lehetőség, illetve képzéseket tartok speciális egységeknél több megyében is. Idén júniusra is van már felkérésem egy nagyszabású rendezvényre, ahol közel 800 fő részére fogok oktatást tartani. A tréningekre minden érdeklődőt szeretettel várunk, mivel ez az egyetlen olyan rendszer, amelyet nemtől, kortól és adottságtól függetlenül bárki elsajátíthat. Volt több megkeresés, felkérés helyi szinten is ebben az ügyben. Szervezés alatt van egy női csoport létrehozása, illetve idősebbek képzése is, amelyet az egyesület díjmentesen vállal , amennyiben a város egy helyiséget biztosítani tudna erre a célra.

Mit nyújt a Wing Chun Kungfu?

A Wing Chunnak  nagyon sok jótékony hatása van a  harci értékein felül. Önbizalmat, kitartást, önfegyelmet nyújt, növeli a koncentrációs és koordinációs készséget. Az élet sok területére kihat, több mint egy küzdőművészet!

Miután a kungfut elkezded tanulni, megtanulod, hogy ne törődj jelentéktelen dolgokkal. A művészet az érzésekről szól, amelyre a Wing Chunban is szükség van.
A napi élet során otthon, vagy az üzleti életben mindannyiunknak meg kell felelnünk különböző igényeknek, kihívásoknak. Az elvekkel kell döntenünk, hogy mit kell, vagy mit nem kell tennünk, ez a Wing Chun filozófiája. A Wing Chun segít neked jobb, sikeresebb emberré válni. Ha a Wing Chun filozófiát alkalmazzuk amikor szembenézünk ezekkel a kihívásokkal, megismerhetjük önmagunkat, és végül ellenőrizhetjük ellenfeleinket. Ez a Wing chun lényege.

Hogyan zajlik egy edzés? Milyen eszközöket, fegyvereket használtok?

A tréningeken az elméleti rész szerves része a technikai rész mellett. Tanítjuk a kínai filozófiát és kultúrát is. Egyaránt szerepel a képzéseinkben pusztakezes és fegyveres technika. Oktatunk eszközös támadás elleni védekezést  szúró, vágó és ütőfegyverek ellen is, mivel sajnos napjainkban egyre sűrűbben előfordulnak az ilyen jellegű esetek. Magasabb szinten, a tradicionális eszközökön is gyakorlunk, úgymint a „fabábu”, a hosszúbot és a legfelső szinten a kantoni pillangókés.

Sifu Bagoly Tibor (2)Sifu Bagoly Tibor (5)

A Wing Chun Kung Fu nagymestere, Sijo Leung Kwok Wah idén nyáron Berettyóújfaluba látogat, mesélj erről egy kicsit! Aki nem ismeri, mutasd be néhány mondatban!

Igen, prominens vendéget láthat vendégül városunk 2018 nyarán. Egy világhírű kungfu legenda látogat el hozzánk, aki személyesen is oktatja majd a tanulókat egy szeminárium keretében. Az egyesületünk meghívására hozzánk érkezik a világ leghíresebb Wing Chun Kung Fu nagymestere, Sijo Leung Kwok Wah. Ő az egyetlen élő örököse és jelenlegi nagymestere a Wah Ngai Wing Chun stílusnak. Fontos tudnunk, hogy ez Kína legelső bejegyzett Wing Chun egyesülete, a bejegyzés ideje 1905. A nagymester Hong Kong örökös bajnoka, az év küzdője és számos más stílus tiszteletbeli elnöke, többek között a Fioga, azaz a kínai nagymesterek szövetségének elnökségi tagja és még hosszasan sorolhatnánk a címeit. A tanítványai sorra nyerik a tartományi bajnokságokat.

Én az ő személyes tanítványa vagyok, a hazai oktatás szigorúan Hong Kong-i felügyelet alatt zajlik. Aki ezt a stílust szeretné elsajátítani az három helyen teheti meg a világon, Hong Kongban a nagymesternél, Japánban és itt Magyarországon. Erre másnak jogosultsága nincs. Amire külön büszke vagyok, hogy egyedüli fehérként sikerült megkapnom a világon ezt a rangot. Szerepeltem már a Hong Kong television-ban és a legnagyobb Hong Kong-i harcművészeti magazinban is.

Sifu Bagoly Tibor (1)Sifu Bagoly Tibor (6)

Mit tanulhatunk idén nyáron tőle? Hol lesz a tábor?

A nagymester különleges speciális pusztakezes és eszközös technikákat fog nálunk a diákoknak bemutatni. Reményeim szerint - jelenleg erről még tárgyalások folynak - vizsgázni is lesz lehetőség előtte, ami nekem külön öröm. A diákjaim egy élő legenda előtt adhatnak számot az elsajátított anyagról. Bízom benne, hogy sokan  magas fokozatot fognak tudni szerezni, illetve az első mestervizsgát is letehetik a Sijo előtt.

Mivel ez világviszonylatban is egyedülálló eseménynek számít, már most nagy az érdeklődés a mezetközi média részéről. Jelenleg két külföldi nagy múltú televíziótársaság szeretne kizárólagos közvetítési jogot kapni a forgatásra.

A tábor ideje  2018. augusztus első hete, melynek helyszíne  még nyitott, mivel több sportobjektum, sportcsarnok is van, ami erre a célra megfelel, erről jelenleg még tárgyalások folynak. Minden érdeklődőt szeretettel várunk, előzetes bejelentkezés, egyeztetés alapján!

Említetted, hogy a külföldi sajtó, televízió társaságok kizárólagos jogot szeretnének a tudósítás végett. Mi a helyzet a helyi médiával?

Amennyiben a hírcsatornák, helyi média is szeretne erről tudósítani, kérjük, hogy előtte jelezzék igényüket erre vonatkozóan, mivel a szeminárium idején szigorú előírások vannak érvényben. Minden szigorú menetrend szerint zajlik majd.

You have no rights to post comments