Hétfőn este Lovas Norbert újonc együttese lesz Trencsényiék ellenfele.
Igazán érdekes futsalmérkőzés vár hétfőn este a Mezei-Villre Nyírbátorban. A házigazda Nyírgyulaj együttesében ugyanis több volt újfalui játékos is szerepel, Angyalos András, Pallai Gábor, Siska Gergő és Lovas Norbi személyében. Utóbbi nem csak a pályán, hanem a kispadon is segíti a gárdát. A meccs kapcsán vele beszélgettünk, de természetesen a távozásáról és annak indokairól is kérdeztük.
Jó néhány évet játszottál a Mezei-Villben. Mennyit is pontosan?
Tíz évig, 2005-ben húsz évesen kerültem a csapathoz. Ez alatt az idő alatt sok felejthetetlen sikernek lehettem részese, köztük bajnoki címeknek, kupagyőzelmeknek és nem utolsósorban egy fantasztikus Bajnokok Ligája szereplésnek.
A nyár végén mégis klubot váltottál. Mi az oka a távozásodnak?
A konkrét okokról nem szeretnék semmit sem mondani, akit érdekelt, az már megkeresett és felhívott. Elmondtam nekik, hogy miért is történt ennyi idő után a váltás. Szerintem nem volt teljesen korrekt, de ez már a múlt. Azért a történethez annyit hozzá tennék, hogy mióta eljöttem, ,,nem változott semmi" - ezt pontosan tudja az illető, akinek szól. Ettől függetlenül sok sikert kívánok a Mezei-Vill-nek és köszönöm a szurkolóknak a fantasztikus éveket! Szeretném megköszönni az Elnök úrnak is, kerestem telefonon egyszer-kétszer, de tudom, nagyon elfoglalt és megértem, hogy nem tudott visszahívni.
Könnyen találtál csapatot magadnak?
A nyáron több klubbal is tárgyaltam - ez talán meglep most néhány embert - végül a Győrtől kaptam ajánlatot. Sokáig úgy is volt, hogy ott folytatom, de végül jött még két-három külföldi játékos és elálltak a szerződtetésemtől. Ezután keresett meg a Nyírgyulaj elnöke, Csoba Zsolt, aki megkért, hogy segítsek nekik az NB2-es feljutásban. Ez végül úgy alakult, hogy indulhattunk az NB1-ben, ezt követően már arra kért Csoba úr, hogy legyek a csapat játékosedzője is. A Nyírgyulaj számomra új kihívás és új motiváció. Nekem, illetve nekünk most a biztos bennmaradás az elsődleges célunk, amit reményeim szerint véghez is tudunk vinni. Jól érzem magam a klubnál, a csapattársaim nagyon lelkesek, tanulni akarnak és rendkívül motiváltak a közös cél elérésében.
Mi az, amire legszívesebben fogsz visszaemlékezni a Mezeis évekből, fog valami hiányozni?
Erre a kérdésre azt válaszolnám, hogy minden! Bár ez nem lenne teljesen igaz, mivel az elválás nem pont úgy sikerült, ahogy azt,,szerettem"volna. Szeretném még egyszer megköszönni a szurkolóknak és klubnak azt elmúlt tíz évet, sajnos el kell fogadni, hogy az életben vannak dolgok, amin túl kell tudni lépni.
A legutóbb legyőztétek az ETO-verő Dunaferrt, ráadásul az újvárosiaknak a saját pályájukon törtétek le a szarvaikat. Megleptétek őket?
Talán. Azaz igazság, hogy jó adag szerencsénk is volt, remélem ez így lesz hétfőn este a Mezei-Vill ellen is!
Nem csak Lovas Norbert, hanem a mi együttesünk trénere, Turzó József is különleges meccsre számít:
Óriási presztízstalálkozó előtt állunk, nagyon sok ismerős, barát találkozik ma este a pályán. Úgy, hogy a Nyírgyulaj egyre jobb eredményeket ér el, legutóbb a második Dunaújvárost győzték le, idegenben. Így még kiélezettebb lesz a találkozásunk, igazi hat pontos mérkőzés, ahol bármi lehet, sőt annak az ellenkezője is. Természetesen, győzni utazunk Nyírbátorba!
NYÍRGYULAJ KSE - MVFC-BERETTYÓÚJFALU
19:00 Nyírbátor, Városi Sportcsarnok




