A lányok ma 16.00 órától a püspökladányiakat fogadják.
Ma délután az őszi bajnoki szezon kezdéseként Balmazújvároson lépnek pályára a BMSE férfi csapatai. A szokás szerint, előbb a juniorok, majd a felnőttek csapnak össze a hajdúsági város gárdáival 14.00 valamint 16.00 órától.
A srácok továbbra is az NB2 észak-keleti csoportjában szerepelnek, ahol annyi változás történt, hogy a feljutó Nyírbátor és a kieső Mátészalka helyére az NB1-es Balmazújváros illetve Mezőkövesd U23–as együttesei kerültek. Vagyis idén sem lesz könnyű dolgunk, a csoport továbbra sem gyengült…
A mai meccs érdekessége, hogy Vezendi Péter a BMSE korábbi tehetséges fiatalja ettől az idénytől már az ellenfelünk gárdáit erősíti, így elvileg nincs akadálya, hogy délután a volt csapattársaival szemben kelljen farkasszemet néznie.
A csoport szombati eredményei:
Tiszavasvári SE-QUICK2000 - Hajdúnánás-ROBZOL 2000 KS 25 – 22
Kazincbarcikai KSE – DEAC 27 – 22
Bőcs KSC - Hajdúböszörményi TE 26 – 26
Fehérgyarmati VSE - Rádió M Miskolc 30 – 23
Vasárnap játsszák:
Balmazújvárosi KK U23 - Berettyó MSE
Mezőkövesdi KC U23 - Kisvárdai KC
A férfiakkal ellentétben a női csapatunk már két hete megkezdte a bajnoki pontgyűjtést. Sajnos a lányok, az első fordulóban nyújtott remek játék után a második fordulóban Tégláson kikaptak. Ma viszont itt a lehetőség javítani, a tabella hatodik helyén álló püspökladányi gárda ellen újra lehet bizonyítani.
Rossz hír a csapatunk háza tájáról, hogy a Komádi elleni találkozón megsérült Mészáros Márti térdét a héten meg kellett műteni és így várhatóan több őszi mérkőzést ki kell hagynia.
Reméljük, hogy a csajok Márti helyett is odateszik magukat a következő meccseken és egymás után hozzák a pontokat, kezdésként pedig ma legyőzik a ladányiakat.
Berettyó MSE - Püspökladányi KE, Berettyóújfalu, Kabos Endre Sportcsarnok 16:00
A bajnokság állasa:
Hely | Csapat | M | Gy | D | V | Lg | Kg | Gk | Pont |
1. | Nádudvari ASK | 2 | 2 | 0 | 0 | 56 | 44 | 12 | 4 |
2. | DELKE SE | 1 | 1 | 0 | 0 | 42 | 26 | 16 | 2 |
3. | Berettyó MSE | 2 | 1 | 0 | 1 | 47 | 38 | 9 | 2 |
4. | Téglás VSE | 2 | 1 | 0 | 1 | 41 | 37 | 4 | 2 |
5. | Hajdúszoboszló ANK SE | 2 | 1 | 0 | 1 | 37 | 37 | 0 | 2 |
6. | Püspökladányi KE | 2 | 1 | 0 | 1 | 47 | 60 | -13 | 2 |
7. | Amatőr Debreceni KK Hajdú | 1 | 0 | 1 | 0 | 18 | 18 | 0 | 1 |
8. | Hajdú Rendészeti SE | 2 | 0 | 1 | 1 | 38 | 42 | -4 | 1 |
9. | Komádi SE | 2 | 0 | 0 | 2 | 37 | 61 | -24 | 0 |




