artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Keményen meg kellett izzadnunk a Miskolc elleni győzelemért.

 

 

 

 

Szombaton délután a kéziseké volt a Kabos Endre Sportcsarnok, a férfi felnőtt és junior csapataink a miskolciakat fogadták. Egyik gárdánk sem számíthatott könnyű meccsre, bár egyértelműen az idősebbek találkozóján számíthattunk igazán kemény csörtére. Az előjelek nem voltak kedvezőek, eddig nem játszottunk jól, kétszer vereséget szenvedtünk, míg a vendégek a télen erősítettek, ugyanis visszatért hozzájuk az egykori újfalui gólkirály, Pákozdi Gábor. A mi keretünkben is történt némi változás, Ékes Ádám távozott a csapatunktól és Debrecenbe igazolt, ugyanakkor a püspökladányi gárdától érkezett Kóti Győző személyében egy szélsővel erősödtünk.

A fiatalok kezdték az első találkozót. Kiss Béla legényei jól hangoltak a felnőttek meccsére, remek játékkal magabiztosan verték a borsodi megyeszékhely csapatát.

BMSE-Rádió M Miskolc 29-23 (15-12)

Vezette: Nyéki L., Szikszay S.

BMSE: CSEH - RÁCZ 2, Zalkodi 1, Fekete 1, TAKÁCS 3, VEZENDI 10/1, Szabó L.1

Csere: CSUHA (kapus), Nagy I., Papp A. 1, INCZE 4, Szabó N. 1, DÁVID J. 5, Birinyi, Pércsi, Fábián

Kiállítás: 8, illetve 6 perc

Büntető: 2/1, illetve 7/5

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiss Béla (BMSE): Kiegyensúlyozott mérkőzésen jó játékkal sikerült itthon tartani a két bajnoki pontot. Külön öröm, hogy minden pályára lépő játékos hozzá tudott tenni a sikerhez. Nagyon köszönjük a szépszámú közönség lelkes biztatását!

A felnőttek találkozója szokás szerint indult, fej-fej mellett haladtak a csapatok. A játékunk ugyan még nem volt az igazi, de legalább egy-két góllal mi vezettünk. Egy alkalommal ötre növeltük az előnyünket (9-4), ám a félidőre ez egyetlen találatra apadt (13-12).

A második játékrészben jobban kezdett a Miskolc, néhány perc alatt a vezetést is átvették (13-14). Szerencsére ezúttal nem következett be ugyanaz, ami a böszörményiek ellen már megtörtént velünk, ezúttal sikerült visszafordítanunk az eredményt (17-14). Támadó játékban egyik csapat sem brillírozott, így továbbra sem esett sok gól. A félidő közepére ismét szorossá vált az eredmény (18-17). Az utolsó negyedórára a játékvezetők és Tóth József kapusunk versengtek a főszereplői pozícióért, előbbiek egyre sűrűbben előforduló érthetetlen ítéleteikkel, míg utóbbi bravúros védéseivel. Szerencsére a sporik miskolci oldalon mutatott nagyvonalú ítéletei csak az idegrendszerünk borzolására volt elég, végül korrekt fújás nélkül is meg tudtuk nyerni a meccset (24-20). Mindenesetre érdekes adat, hogy egy férfi felnőtt tétmeccsen, az idegenben pályára lépő gárda ellen egyetlen büntetőt fújnak, kétpercest pedig egyet sem...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

BMSE - Rádió M Miskolc 24-20 (13-12)

Berettyóújfalu, 350 néző

Vezette: Kiss József, Polgár András

BMSE: TÓTH – Buczi, VARGA 2, Tahóczki 1, Dandé 1, PARDI 4, KOVÁCS Z.5,

Csere: Bak, KOVÁCS F. 8 (1), Szörnyi, Kóti, Papp 3, Nagy D., Békési, Zalkodi, László (kapus)

Rádió M Miskolc: György - Semsák 3, Pákozdi 7, Horváth Z. 4 (3), Kocsis, Koscsó, Horváth T. 1

Csere: Csontos R. 4, Pócs, Herpai, Trézsi 1, Csontos M, Jenei (kapus), Bendász (kapus)

Hétméteresek: 1/1, illetve 4/3

Kiállítások: 6 perc, illetve 0 perc

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kucskár Imre (BMSE): Küzdelmesmérkőzésen munkás győzelmet arattunk, aminek nagyon örülünk. A támadójátékunk még mindig döcögős, de a csapatjátékunk javulóban van, Egyre többen tudnak pluszt adni a csapatnak. Külön szeretném kiemelni Kovács Ferit, aki remekül játszott és méltán lett a mezőny legjobbja, már több mérkőzésen is megérdemelte volna. Dolgozunk tovább és megpróbálunk Kisvárdán bravúrt elérni. Köszönjük a közönség lelkes biztatását, sokat segítettek!

Csontos Róbert (Miskolc): Úgy gondolom, hogy egy nyerhető mérkőzést szúrtunk el. Az első tizenöt percben nagyon bennmaradtunk az öltözőben és ekkor előnyt tudott szerezni a Berettyó. Később belelendültünk, egyenlítettünk, majd a vezetést is megszereztük, ám egyéni hibák miatt nem tudtuk megtartani az előnyünket. A kapott huszonnégy gól ugyan elfogadható lenne, de a lőtt húsz találattal nem lehet meccset nyerni, ez egyértelmű, Össze kell szedni magunkat támadásban és akkor az ilyen mérkőzéseket is hozni tudjuk.