Nincs idő pihenni, hiszen pénteken már bajnoki rangadó vár az elit csoportkörbe jutott srácokra.
A Mezei-Vill FC az elmúlt héten a klub történetének legnagyobb sikerét érte el azzal, hogy bejutott a BL-elitkörébe. A gárda egyik energikus motorja Rábl János volt, aki egymaga hat gólt szerzett a csapat tíz találatából. Ám János nem csak a góljaival járult hozzá ehhez a fantasztikus sikerhez, pengés megoldásai, fáradhatatlan akarása, valószínűleg a torna legjobb játékosává emelték. Az utolsó mérkőzésen szinte extázisban játszó sportolót a győzelem titkairól kérdeztük.
Továbbjutottatok Európa legjobb tizenhat csapata közé. A torna megkezdése előtt mennyire bíztál a sikerben?
A sorsolás után, amikor megtudtuk, hogy milyen ellenfeleket kaptunk, bizakodtunk. A ciprusi csapatról tudtuk, hogy van három spanyol és egy portugál légiósuk és rögtön sejtettük, hogy nehéz ellenfél lesz. Ez aztán be is igazolódott, hiszen kikaptunk tőluk… A szlovák bajnok a válogatottjaik révén nem volt teljesen ismeretlen, tisztában voltunk vele, hogy egy nagyszerű csapat, nem véletlenül szerepelnek évről-évre a legjobbak között.
A norvég bajnok legyőzése után kikaptatok a ciprusiaktól. Mindkét meccsen az utolsó öt percben kaptatok két gólt, hasonlóan, öt a négy elleni játékból. A bajnoki meccseken jobbára nincs probléma az ez ilyen szituációkkal, mit gondolsz, ezúttal mi volt a probléma?
Magyarországon sokkal visszafogottabb a tempó és lassabban játsszák ezt a figurát is, így a védőknek sokkal több idejük van lereagálni a szituációkat, a passzokra odaérni. Úgy érzem, hogy az utolsó meccsen már jól működött a védelmünk, a labdát többször megszereztük, ráadásul két gólt rúgtunk is.
Az első két nap alapján nem sokan hitték, hogy le tudjátok győzni a szlovákokat, akik az egész minitornán kiválóan játszottak. Mégis sikerült, ráadásul nem is akárhogyan. Mivel tudtátok megfogni a Slov-Maticot?
A szlovák bajnok roppant erős csapat, ám megfigyeltük, hogy az első két meccsükön a legtöbb gólt pontrúgásból és rögzített helyzetekből szerezték. Így tudtuk, hogy mi az, amire nagyon oda kell figyelnünk. Úgy gondolom, hogy egész jól sikerült megoldanunk, hiszen ilyen szituációkból nem kaptunk gólt.
Mind a három napon remekül ment neked a játék, sokat vállaltál és nagy részed volt ebben az óriási sikerben. A vasárnapi sorsdöntő meccsen pedig a második félidőben mesterhármast rúgtál. Azt rebesgetik, hogy feltűntél az egyik ellenfelünk vezetőinek is, ami nem is volna csoda. Igaz a hír, hogy megkerestek?
Örülök, hogy sikerült jó teljesítményt nyújtanom és hasznára válhattam a csapatnak. Nem titkolom, hogy szeretném kipróbálni magam külföldön is, de konkrét megkeresésem eddig még nem volt.
A hónap közepén lesz sorsolás, van esetleg olyan csapat, aki ellen szívesen játszanál, vagy akit jobb lenne elkerülni? Mit szólnál például a Barcelonához?
Szeretnénk minél jobb ellenfelekkel játszani, minél több rutint szerezni és olyan játékosok ellenpályára lépni, akik a világ legjobbjaik. Szívesen játszanék spanyol csapatok ellen, a Barcelonának pedig különösen örülnék, mert Barca szurkoló vagyok… Valójában mindegy kikkel játszhatunk majd együtt, számunkra minden meccs ajándék a Bajnokok Ligájában!
A BL szereplés után és előtt most vissza a hazai pontvadászatba, pénteken már a Veszprémet fogadjátok. Ezután a pörgős, izgalmas meccsek után nem lesz kicsit szürke a bajnokság?
A veszprémi gárda az NB1 egyik legjobb csapata, ahhoz, hogy legyőzzük őket, a maximumot kell nyújtanunk. Madiéknak az utolsó három meccsük nem úgy alakult, ahogy szerették volna, ezért várhatóan megduplázott erővel fognak ellenünk küzdeni. Remélhetően a frissen szerzett tapasztalatainkat és a gyorsaságunkat meg tudjuk őrizni és a BL-tornán fantasztikus hangulatot teremtő szurkolóink segítségével mindhárom pontot itthon tudjuk tartani.




