A négynapos Diószegi teremlabdarúgó kupa ünnepélyes megnyitójára 2014. szeptember 22-én került sor a Kabos Endre Városi Sportcsarnokban, amelyen az általános iskolás tanulók mérhetik össze tudásukat.
A megnyitó vendége volt Dr. Veress Bertalan, a Tiszántúli Református Egyházkerület Tanügyi Hivatala tanügyi főtanácsosa, Kapornai Judit, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Berettyóújfalui Tankerületének igazgatója és Nagy Zsolt, a Bihari Egyházmegye esperese és Muraközi István, városunk polgármestere.
László Vilmos Csongor, a Diószegi Kis István Református Általános Iskola igazgatója sok szeretettel köszöntötte a megnyitó résztvevőit, a kupán játszó általános iskolás gyermekeket. Igazgató úr elmondta, a Diószegi Kupát azzal a céllal hívták életre, hogy a sportszeretet és a barátságot erősítsék, ezzel hagyományt teremtve városunkban.
Muraközi István, Berettyóújfalu város polgármestere, a kupa fővédnöke megnyitó beszédében elmondta, hogy ez a rendezvény jelentős szerepet játszik a város, a gyermekek életében, ugyanis a sport nagyon fontos a személyiségfejlesztésben, az önképünk, illetve a csapathoz való tartozás alakításában, erősítésében. A sport a győzelemre, a fegyelemre tanít, ezért a város nagy örömmel ad otthont ennek a kezdeményezésnek, megköszönve, hogy az iskolák elfogadták a kupára való meghívást. Polgármester úr sportszerű mérkőzéseket és nagyon jó hangulatot kívánt minden résztvevőnek.
Nagy Zsolt esperes úr nagy szeretettel köszöntött mindenkit a Diószegi Kupa megnyitóján és örömét fejezte ki, hogy ez a rendezvény létrejöhetett, köszönetet mondva a Diószegi Kis István Református Általános Iskolának a szervezőmunkáért. A gyermekeknek sportszerű mérkőzéseket és jó szórakozást kívánt.
A pomponos lányok fellépése után Muraközi István elvégezte a kezdőrúgást, megnyitva ezzel az I. Diószegi Kupát.
A négynapos sportrendezvényen négy korcsoportban (1-2., 3-4., 5-6., 7-8. osztályosok), 20 perces mérkőzéseken játszanak egymással a berettyóújfalui Diószegi Kis István Református Általános Iskola, a József Attila Általános Iskola, a Hunyadi Mátyás Tagiskola, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Bihari AMI és a biharkeresztesi Gárdonyi Zoltán Református Általános Iskola és AMI diákjai.




