Ma délután a női kéziseink a Komádi csapatát fogadják.
Remekül rajtoltak a női kézilabdásaink a megyei bajnokságban, előbb idegenben a Püspökladány ellen győztek fölényesen, majd a múlt szombaton a szoboszlói ANKSÉ-t verték magabiztosan. Az eredményeknél is biztatóbb volt azonban a pályán mutatott játék, a csajok mindkét találkozón ötletesen, felszabadultan kézilabdáztak és a labdavesztések száma is lényegesen kevesebb volt a korábbiaknál.
Remélhetőleg ma délután a Nagy Krisztina irányította gárdánk tovább folytatja a jó szereplését. Az ellenfelünk ezúttal a Komádi lesz, mely egy hazai győzelemmel (23-20, Hajdúszoboszlói NKSE) és egy idegenbeli súlyos vereséggel (11-28, DELKE) kezdte a szezont. Az elmúlt évek során jó néhány parázs meccset játszottunk már egymás ellen, így nem valószínű, hogy ezúttal könnyen adnák a bőrüket. Igazán jó mérkőzésre van kilátás és jól jönne a bíztatás a lányoknak! Szurkoljunk hát minél többen a lelátókon az újabb BMSE győzelemért!
Berettyó MSE –Komádi
Kabos Endre Sportcsarnok, Berettyóújfalu Lehel utca 1
2014.09.21 - vasárnap 16:00




