artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Szuperkupa döntővel kezd a Mezei-Vill FC (Sport2, Hétfő, 19.00)

Néhány nap híján három hónapja, hogy véget ért az előző évi futsalbajnokság. Szerencsére már nem kell sokáig várni az újabb szezon rajtjára, a jövő héten ugyanis újra útjára indul a labda. A sportág kedvelői között bizonyára sokan vannak, akik érthetetlennek tartják ezt a sok kihagyást, hiszen teremsport lévén akár egész évben folyhatnának a futsal kupa és bajnoki küzdelmek, de bosszankodás helyett inkább örüljünk, hogy végre újra remek meccseket láthatunk a szentmártoni Rendezvénycsarnokban.

A Turzó-gárda részére jócskán mozgalmasnak mutatkozik a következő hét. Holnap Dunakeszin Szuperkupa döntőt játszanak az ETO-val, majd Erdélybe utaznak, ahol egy négyes tornán vesznek részt. Az utóbbi miatt a péntekre tervezett Vasas elleni bajnokit majd egy későbbi időpontban játsszák le. A bajnoki címvédő berettyóújfalui csapatnál nem történt nagy jövés-menés, bár a szakvezetés nagyon szeretett volna erősíteni, ám hiába a legtöbb csapathoz hasonlítva, jóval biztosabb anyagi háttér, városunk nem bizonyul túlságosan vonzónak. Végül Birinyi Balázst (Aramis) és Fehér Krisztiánt (Dunakeszi) sikerült meggyőzni, remélhetőleg érkezésük érezhető erősítést jelent majd.

A nagy rivális ETO-nál ugyanakkor lényeges változások történtek, edző és játékos vonalon is jócskán átalakultak. A Rába-partiak kispadján David Madridot a szintén spanyol Jordi Ila Solé váltotta, akinek segítője Fehér Zsolt lett. A gárda idegenlégiósai közül egyedül Juanra maradt meg, de nem maradt sokáig „árván”, tekintve, hogy a gárdához hat frissen érkező játékos között két honfitársa is akad.

Valószínűleg mindkét oldalon nagy kíváncsisággal és reményekkel teli izgalommal várják a holnapi kupadöntőt. Szerencsére mi is nyomon követhetjük a mérkőzést, hiszen a találkozót a Sport2 televízió élőben közvetíti!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

MVFC Berettyóújfalu - Rába ETO Futsal Club

2014. augusztus 18, 19:00

Dunakeszi, Radnóti Miklós Gimnázium Sportcsarnoka

Turzó József (MVFC): Még nem járunk a felkészülés végén, hiszen számunkra a bajnokság szeptember elsején kezdődik és ekkora terveztem, hogy mindenben utolérjük magunkat. Bár a szuperkupa is befolyásolta a felkészülésünket, így megpróbálunk itt is szebbik arcunkat mutatni, de még sok munka van előttünk. Úgy gondolom, hogy a Győr mindenképpen sokkal jobb játékerőt fog képviselni, mint tavaly, főleg mentális téren várok tőlük javulást, de várhatóan taktikailag is sokkal szervezettebbek lesznek. Hétfőn egy nagyon jó és motivált ETO-ra számítok újra. Remélhetőleg így méltó vetélytársai tudunk lenni és egy „ki-ki mérkőzés” lesz a Szuperkupa. Igazi futsal ünnep lesz ez az előszezonban! Vannak még lemaradások mind taktikailag és mind fizikailag, de sérültjeinken - Nagy Istvánon és Siska Gergőn - kívül mindenki keretben lesz.

Fehér Zsolt (Rába ETO): Magyarország két legjobb csapata csap össze hétfőn, úgy gondolom az eredményt megjósolni lehetetlen! Bízom az elvégzett munkában! Igaz, ami igaz a Berettyóújfalu régebb óta együtt dolgozik, mint a mi csapatunk, nálunk új a szakmai stáb és új játékosok érkeztek. Így a mérleg nyelve akár billenhet a Berettyó oldala felé is. De ha azt nézzük, hogy az ETO-nak van törleszteni valója a bajnoki fiaskó miatt... Szerintem, aki kilátogat Dunakeszibe, nem fog csalódni! Egy kiélezett, jó találkozót fog látni! Sajnos több játékosunk is sérüléssel bajlódik, de bízom benne, hogy hétfő estére mindenki hadra fogható lesz!