Az utolsó fordulóban Nyíregyházán léptek pályára Kucskár Imre és Kiss Béla csapatai.
Szombaton véget ért a bajnoki év a BMSE férfi kézilabdásainak. A felnőtteknek a nehéz tavaszi szezon sikerült méltó módon befejezniük és a remek hajrának köszönhetően a hatodik helyre jöttek fel a tabellán. A juniorok sem okoztak szégyent, a legfiatalabb csapatként, az előkelő hetedik helyen végeztek.
Eredmények:
Junior
Nyírsuli-BMSE 34-22 (17-12)
BMSE: CSEH – Rácz 1, Zalkodi, TAKÁCS 1, Papp A., VEZENDI 8, SZABÓ L. 3
Csere: CSUHA (kapus) Birinyi, FEKETE 3, Dinók Dénes 3, Dinók Dániel, Szatmári 1, Nagy D.2, Pércsi
Kiállítás: 8 ill. 10 perc
Büntető: 8/6 ill. 4/3
Kiss Béla (BMSE): A szokásos álmos kezdés után magunkra találtunk, de ez sajnos csak arra volt elég, hogy negyven percig megnehezítsük a bajnokcsapat dolgát. A védekezésünk színvonalával elégedett voltam, viszont a támadójátékunk pontatlansága nagyban befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét. Gratulálok a bajnok Nyíregyháza csapatának és gratulálok a BMSE fiatal és tehetséges csapatának a bajnokságban nyújtott teljesítményéért! Azt hiszem, a legfiatalabb csapatként elért 7. hely a bajnokságban bizakodásra adhat okot. Minden szurkolónak és játékosnak kívánok jó pihenést a nyáron! Hajrá BMSE!
| Csapat | J. | Gy. | D. | V. | Dob. | Kap. | P. |
1. | Nyírsuli-Nyíregyháza II | 22 | 18 | 2 | 2 | 744 | 594 | 38 |
2. | Kisvárdai KC SE | 22 | 17 | 0 | 5 | 713 | 537 | 34 |
3. | VKK Nyírbátor | 22 | 15 | 2 | 5 | 713 | 646 | 32 |
4. | Debreceni EAC | 22 | 12 | 2 | 8 | 657 | 637 | 26 |
5. | Tiszavasvári SE Quick 2000 | 22 | 11 | 1 | 10 | 679 | 612 | 23 |
6. | Fehérgyarmati VSE | 22 | 8 | 4 | 10 | 652 | 665 | 20 |
7. | Berettyó MSE | 22 | 9 | 2 | 11 | 643 | 585 | 20 |
8. | Demecseri VKSE | 22 | 10 | 1 | 11 | 709 | 702 | 20* |
9. | Hajdúböszörményi TE | 22 | 9 | 1 | 12 | 631 | 647 | 19 |
10. | Miskolci VSI | 22 | 8 | 1 | 13 | 684 | 687 | 17 |
11. | Mátészalkai MTK | 22 | 4 | 3 | 15 | 600 | 698 | 11 |
12. | Kazincbarcikai KSE | 22 | 1 | 1 | 20 | 567 | 982 | 2* |
Felnőtt
Nyíregyházi Főiskola-Nyírsuli II. – BMSE 19-30 (11-13)
Nyírsuli II.: Fodor - Szedlacsek 1, Takács 2, Jobbágy R. 8 (4), Balogh 2, Vitális 4, Ruzsinszki 1
Csere: Juhász, Jobbágy G. 1, Dzsugán (kapus), Csizmadia, Reszegi, Antal, Illés, Bor, Orbán
BMSE: Tóth - BUCZI 8 (3), KOVÁCS F. 4 (1), TAHÓCZKI 3, Szörnyi, PAPP 8, Békési 1
Csere: Varga 2, PARDI 1, Cseh (kapus), Pekárovics 1, CSUHA (kapus), BALIBÁN 1, Nagy D, 1, Zákány
Kiállítás: 10 ill. 12 perc
Büntető: 4/4 ill. 4/4
Kucskár Imre (BMSE): A végeredmény ellenére nagyon keményen meg kellett dolgoznunk a két pontért, de ezzel sikerült a felzárkózásban a harmadik lépést is megtennünk. Jól kezdtük és jól fejeztük be a mérkőzést, közben pedig keményen küzdöttünk és nem becsültük le a fiatalokból álló ellenfelet. Gratulálok a csapatnak a 6. helyezéshez, úgy gondolom, egy ilyen sok problémával terhes szezon végén ez egy nagyon szép eredmény! Köszönöm azoknak a munkáját, akik segítettek ezt elérni! Köszönöm a megújult elnökség munkáját, ezen belül kiemelném az új elnök Dinók Tibi segítségét! Gratulálok a junior csapat teljesítményéhez is, számszerű helyezéstől függetlenül, folyamatos volt a fejlődésük. Végül, de nem utolsósorban szeretném megköszönni szurkolóink egész éves kitartó bíztatását, felemelő érzés volt az utolsó meccsen is, amikor a mérkőzés végén felállva tapsolták meg a csapatot és az ötven nézőből negyvenen Újfaluból érkeztek!
| Csapat | J. | Gy. | D. | V. | Dob. | Kap. | P. |
1. | Kisvárda KC SE | 22 | 20 | 1 | 1 | 675 | 535 | 41 |
2. | VKK Nyírbátor | 22 | 18 | 3 | 1 | 725 | 553 | 39 |
3. | Fehérgyarmati VSE | 22 | 13 | 1 | 8 | 615 | 580 | 27 |
4. | Hajdúböszörményi TE | 22 | 12 | 2 | 8 | 617 | 583 | 26 |
5. | Debreceni EAC | 22 | 9 | 5 | 8 | 623 | 603 | 23 |
6. | Berettyó MSE | 22 | 9 | 3 | 10 | 620 | 606 | 21 |
7. | Kazincbarcikai KSE | 22 | 10 | 1 | 11 | 694 | 657 | 21 |
8. | Miskolc VSI | 22 | 10 | 1 | 11 | 611 | 602 | 21 |
9. | Tiszavasvári SE-QUICK 2000 Kft. | 22 | 10 | 0 | 12 | 647 | 644 | 20 |
10. | Mátészalkai MTK | 22 | 5 | 2 | 15 | 576 | 669 | 12 |
11. | Demecseri VKSE | 22 | 5 | 1 | 16 | 578 | 672 | 11 |
12. | Nyíregyházi Főiskola-Nyírsuli | 22 | 1 | 0 | 21 | 511 | 788 | 2 |




