Idén Püspökladányban tartotta pedagógusnapi rendezvényét a Berettyóújfalui Tankerületi Központ. 2025. június 3-án a Petritelepi Általános Iskolában ünnepélyes keretek között kerültek átadásra a központ által alapított kitüntetések és emlékplakettek. KÉPGALÉRIA
Az eseményen köszöntőt mondott Bodó Sándor és Dr. Vitányi István, a térség országgyűlési képviselői, Vadász Ferenc, Püspökladány polgármestere és Majosi Pálma, a Berettyóújfalui Tankerületi Központ igazgatója.
A Berettyóújfalui Tankerületi Központ 2018-ban kitüntetéseket alapított három kategóriában, melyekkel az illetékességi területén kiemelkedő munkát végző pedagógusok tevékenységét ismeri el. A kitüntetések átadására minden évben a Tankerületi Központ által szervezett pedagógusnap keretében kerül sor.
A Berettyóújfalui Tankerületi Központ Kiemelkedő tehetséggondozó tevékenység, országos, szakmailag elismert versenyfelkészítésért és eredményért kategóriában, megosztott díjként „Az év pedagógusa” elismerésben részesítette 2025-ben Nagy Zsuzsanna Juliannát, a Hőgyes Endre Gimnázium pedagógusát.
Nagy Zsuzsanna
A Hőgyes Endre Gimnázium pedagógusa mindig arra törekedett, hogy tanítványaival megszerettesse az idegen nyelvek tanulását. Használható nyelvtudást igyekszik átadni, amit diákjai az iskolapadból kikerülve, felnőttként is alkalmazni tudnak a mindennapokban.
Fontosnak tartja önmaga folyamatos fejlesztését, így az angol-orosz szakos diploma megszerzése mellett spanyolul, németül, olaszul és törökül is megtanult. Emellett folyamatosan szakirányú módszertani továbbképzéseken vett részt.
Kiváló szakmai tudásának köszönhetően angol nyelvből minden tanévben sok tanítványa szerez sikeres közép- és felsőfokú nyelvvizsgát, illetve érettségizik közép és emelt szinten eredményesen. Az OKTV és OÁTV versenyeken több diákja szerepelt kiemelkedő eredménnyel.
Az angol nyelvi munkaközösség vezetőjeként 17 éven keresztül segítette és koordinálta az angol nyelvtanárok munkáját és az angol nyelvoktatás folyamatát.
Nagy Zsuzsanna nevéhez fűződik a Hőgyes Endre Gimnáziumban a spanyol mint második idegen nyelv tanításának bevezetése. Diákjai közül ketten spanyol nyelvből is országos eredményeket értek el.
Mindig is határozott javaslatai voltak a nyelvtanítást, illetve a gimnázium sikeres működését illetően. Segítőkész és pozitív személyisége meghatározza a kollégákhoz és a tanulókhoz fűződő kiegyensúlyozott kapcsolatát. Pályafutása során négy osztályt kísért végig a 9. osztálytól az érettségiig. Tehetséggondozó munkájával nagy mértékben hozzájárult a Hőgyes Endre Gimnázium vármegyei, valamint országos elismertségéhez.
A Berettyóújfalui Tankerületi Központ Kiemelkedő tehetséggondozó tevékenység, országos, szakmailag elismert versenyfelkészítésért és eredményért kategóriában, megosztott díjként „Az év pedagógusa” elismerésben részesítette 2025-ben Szatmári Erzsébet Zsuzsánnát, a Hőgyes Endre Gimnázium pedagógusát.
Szatmári Erzsébet Zsuzsánna
Több mint 40 éve dolgozik pedagógusként, a Hőgyes Endre Gimnáziumban. Életútját a diákok iránti mély hivatástudat, a tanulás iránti elkötelezettség, valamint a folyamatos megújulás jellemzi. A rendszerváltás idején újrakezdte pedagógiai tanulmányait: orosz szakosként indult, majd német nyelv és történelem – társadalomismeret szakon szerzett diplomát a Debreceni Egyetemen. Azóta is fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy tanítványainak ne csak tudást, hanem gondolkodásmódot, biztonságot is adjon.
Munkájában kiemelt szerepet játszik az egyéni fejlődés támogatása és a differenciált oktatás alkalmazása. Számos korszerű pedagógiai módszert alkalmazott: kompetenciaalapú nevelés, projektalapú oktatás, kooperatív tanulás, szociometriai és motivációs mérések. Mesterprogramjának témája a történelemoktatás játékosabbá tétele. Tanóráin nemcsak ismereteket közvetít, hanem elgondolkodtat, értéket ad át, illetve közösséget formál. Osztályfőnöki munkáját empátiával, gondoskodással és következetességgel végezte, tanítványai számára biztonságos, támogató légkört teremtett.
Kiemelkedő szakmai eredményei közé tartoznak a tanulói által elért versenyeredmények is. Több diákja bejutott az országos szintű történelemversenyek döntőjébe, ahol remek eredmények születtek – csak úgy, mint az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen. Célja nem csupán a kiemelkedő versenyeredmények elérése, hanem a diákok önálló gondolkodásra, kérdésfeltevésre nevelése.
Számos fejlesztési és pályázati programban részt vett. Aktív szerepet vállalt a tehetséggondozásban és a hátránykompenzáló munkában is. Mentorprogramokban és tanárképzésben is részt vesz, tanítási gyakorlatokat vezet, hallgatókat kísér a szakmai fejlődésük útján. 2021 óta mesterpedagógus.
Példaértékű személyiség, aki mindig készen állt a megújulásra, a tapasztalatait szívesen megosztotta másokkal. Tanítványai iránti felelősségtudata, szakmai igényessége és emberi tartása miatt meghatározó alakja a Hőgyes Endre Gimnázium közösségének és a pedagógustársadalomnak.
A Berettyóújfalui Tankerületi Központ a hátránykompenzáció terén végzett kimagasló pedagógiai munkáért kategóriában megosztott díjként „Az év pedagógusa” elismerésben részesítette Gál Enikőt, a Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola pedagógusát.
Gál Enikő
Jeles minősítéssel szerzett diplomát a Nyíregyházi Főiskola ének-zene szakán, majd a Nyíregyházi Egyetemen ének-zene – történelem tanári diplomát is szerzett. Tanulmányai alatt több alkalommal különdíjat, 1. helyezést ért el a Tudományos Diákköri Konferenciákon. 2016-ban Köztársasági Ösztöndíjat, 2017-ben Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjat kapott. Különböző konferenciákon több alkalommal előadóként is részt vett.
2018 óta a Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola pedagógusa. Már a kezdetekkor kitűnt tenni akarása, gyermekközpontú szemlélete. Célkitűzése az új perspektívák megmutatása a tanulók számára, a tantárgyi koncentráció alkalmazása az ének-zene és történelem oktatásban. Kitűzött céljait sikeresen elérte. Eredményesen tudta diákjait motiválni a tanulásban és az iskolai rendezvényeken való részvételben, szereplésben. Osztályfőnökként tanítványainak számtalan programot szervezett, többnapos kirándulásokon vettek részt. Két alkalommal vezetett Csodaszarvas tábort, kísérőként a Határtalanul programban is részt vett.
Az elmúlt években felvételt nyert a Debreceni Egyetem Doktori Iskolájába, ahol kutatási területe „a női szerepek vizsgálata a mindennapokban”. Kezdeményezésére – hagyományteremtő szándékkal – négy éve megvalósult az első Nőként a világért kétfordulós online vetélkedő, ami nagy népszerűségnek örvend a tankerület iskolái között. A Szülőföldem, Biharország vetélkedő szervezője, továbbá a feladatok összeállításáért is felel.
Önként vállalt feladata a Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola népszerűsítése, amihez megannyi kreatív ötlettel járult hozzá. Több alkalommal készített videófilmeket az iskolai feladatok bemutatásához, valamint az Egy perc Adyval című RMDSZ pályázathoz. A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából a Szarka Tamás Művészeti Alapítvány felhívására minden évben felkészíti az iskola énekkarát a Kézfogás dal eléneklésére. Karácsonyra a diákokkal közösen készít ünnepköszöntő videókat – jelnyelvi tolmácsolással kiegészítve.
Nagy hangsúlyt fektet a hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatására, évek óta mentori feladatokat vállal az Útravaló pályázatban, illetve a Tanítsunk Magyarországért programba is besegít.
Célkitűzései között szerepelt továbbá a folyamatos továbbképzés elméleti és technikai síkon.
A Berettyóújfalui Tankerületi Központ a hátránykompenzáció terén végzett kimagasló pedagógiai munkáért kategóriában megosztott díjként „Az év pedagógusa” elismerésben részesítette Kiss Erzsébetet, a Berettyóújfalui II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola pedagógusát.
Kiss Erzsébet
Kiss Erzsébet négy évtizeddel ezelőtt lépett a pedagógus pályára, 1986 óta tanít a Berettyóújfalui II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. Tantárgyai – a földrajz, a biológia és a természettudomány – a hétköznapokhoz és a mindennapi élethez elengedhetetlen általános műveltséget, gondolkodási képességet, felelős, illetve tudatos magatartást közvetítenek. Az egészséggel, környezetvédelemmel, fogyasztói tudatossággal, szelektív hulladékgyűjtéssel, környezetünkkel és élővilágunkkal kapcsolatos ismereteket megalapozva, fokozatosan juttatja el a diákokat az ok-okozati összefüggések felismeréséig, a következmények végiggondolásáig. Tanóráin a hagyományos, illetve modern oktatási módszerek és munkaformák megfelelő kombinációjával mindig oldott légkört teremt. Az érdeklődés felkeltését és fenntartását – a tervezésen és a szervezésen kívül – változatos feladatokkal, az értékelési módszerek célszerű megválasztásával biztosítja.
Az általa tanított ismeretek átadása a személyes példamutatásán keresztül, sőt a tanórai kereteken kívül is megvalósul. Környezetvédelmi jeles-, illetve világnapok alkalmával osztály, tagozat, valamint iskolai szintű programokat szervez a tanulóknak.
Pedagógiai tevékenysége szerteágazó. Negyvenévnyi pályafutása alatt hosszú éveken át osztályfőnöki szerepet is betöltött az iskola életében. Osztályai mindig összetartó közösségé kovácsolódtak a négy év alatt, diákjainak szüleivel remek kapcsolatot ápolt.
Több évtizedig munkaközösség-vezetői feladatokat is ellátott, kollégáit a szakmaiságot szem előtt tartva támogatta, segítette.
Pályafutása alatt a tehetséggondozásban is jelentős szerepet vállalt. Ennek eredményeként tanítványai több évben sikeresen szerepeltek az országosan is elismert versenyeken, kiváló eredményüknek köszönhetően a felvételi eljárásban való részvétel nélkül felvételt nyertek választott középiskolájukba.
Pedagógiai tevékenységének több éven át részét képezte az elsősegélynyújtási ismeretek átadása, a területi versenyekre történő felkészítés, a Magyar Vöröskereszt Területi Szervezetével való kapcsolattartás.
Végül, de nem utolsó sorban intézményi szinten koordinálta a mindenkori osztályfőnökök pályaorientációs tevékenységét, kapcsolatot tartott a Pedagógiai Oktatási Központ munkatársaival.
A Berettyóújfalui Tankerületi Központ közéleti szerepvállalásért, pályázati tevékenységért, az iskola helyi és országos elismertségéért végzett tevékenységéért kategóriában, megosztott díjként „Az év pedagógusa” elismerésben részesítette Szálkai Jánost, a Csenki Imre Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusát.
Szálkai János
Zene iránti elkötelezettsége 11 éves korában kezdődött. Kezdetben trombitán tanult, majd vadászkürtön folytatta tanulmányait. 1979-ben érettségizett a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Iskola kürt tanszakára. Már másodéves hallgatóként bekerült az akkori debreceni MÁV Szimfonikus Zenekarba, ahol később mint főállású zenekari zenész dolgozott.
1992-ben pedagógusként helyezkedett el Hajdúböszörményben, majd 1996-tól napjainkig Püspökladányban. Hajdúböszörményi évei alatt közelebbi kapcsolatba került a fúvószenekarral, mely meghatározta további pályafutását, szakmai életét. Ennek hatására 1994-ben újra beiratkozott a főiskolára – ezúttal fúvószenekari karnagy szakra –, melyet kiváló minősítéssel fejezett be. A fúvószenekar azóta is fontos szerepet tölt be pedagógiai munkájában.
A Csenki Imre Alapfokú Művészeti Iskola fúvószenekarát 1996 óta vezeti. Lelkes, odaadó munkájának köszönhetően tanítványai motiváltak, szívesen együttműködnek a közös munkában. Növendékeivel 2004 óta rendszeresen részt vesznek fesztiválokon, fúvószenekari találkozókon. Többször sikeresen szerepeltek a kisújszállási Országos Kürtversenyen, ahol 2004-ben Nívódíjban, 2014-ben Kiemelt Nívódíjban, 2022-ben pedig különdíjban részesültek. Az általa vezetett fúvószenekar – mely két alkalommal arany minősítésben részesült – öt évben gazdagította a Debreceni Virágkarnevál színes forgatagát. 2004 tavaszán lehetőségük nyílt a külföldi szereplésre: az olaszországi Giuilinovában megrendezett Nemzetközi Fúvószenekari és Majorette Versenyen léphettek színpadra.
Kollégáival minden évben nyári tábort szervez Balatongyörökön, ahol a szakmai munka mellett változatos szabadidős programokra is lehetőség nyílik.
Munkája során mindig fontosnak tartotta a tehetséggondozást, az átlagostól jobb, kiemelkedő képességű diákok továbbtanulását. Ezt mutatják eredményei is. Növendékei rendszeresen részt vesznek a püspökladányi, regionális, illetve országos versenyeken, szakmai találkozókon. Tanítványai közül többen nyertek felvételt különböző szakirányú közép-, valamint felsőfokú intézményekbe. Tanulmányaikat sikeresen elvégezték, és a mai napig a szakmában tevékenykednek.
Szálkai János megbízható, elementáris személyiség, aki Püspökladány és a Csenki Imre Alapfokú Művészeti Iskola zenei életében is meghatározó szereppel bír, zenekarával évekig résztvevője volt a nemzeti ünnepek megemlékezésének.
A Berettyóújfalui Tankerületi Központ közéleti szerepvállalásért, pályázati tevékenységért, az iskola helyi és országos elismertségéért végzett tevékenységéért kategóriában, megosztott díjként „Az év pedagógusa” elismerésben részesítette Kiss Csabát, a Hosszúpályi Irinyi József Általános Iskola pedagógusát.
Kiss Csaba
1991 óta a Hosszúpályi Irinyi József Általános Iskola pedagógusa. Az ott eltöltött hosszú évek alatt szerepet vállalt magyar szakos nevelőként, munkaközösség-vezetőként. Folyamatosan osztályfőnöki feladatokat látott el, majd igazgatóként is kipróbálta magát: 10 éven át volt intézményvezető. Jelenleg is a tantestület oszlopos tagja, magyar szakos nevelőként tevékenykedik.
Az iskolában pontosan, nagy szakmai hozzáféréssel végzi feladatait, mindenben lehet rá számítani, munkájára igényes. A tanórákon mindig figyelmet fordít a tanulásban lemaradó, sokat hiányzó tanulók felzárkóztatására. Kiemelkedő szakmai tevékenysége azonban főként a tehetséggondozás terén mutatkozik meg. Tanítványai kiváló eredményeket érnek el területi, vármegyei, valamint országos tanulmányi versenyeken is. Főleg szavaló és versmondó versenyeken vesz részt tehetséges diákjaival. Az elért szép eredményekkel folyamatosan öregbíti iskolája és Hosszúpályi hírnevét.
Az iskola, valamint a település közösségéért végzett munkája is kiemelkedő. Folyamatos tenni akarás jellemzi, főleg az írás területén alkat maradandót. Több alkotását is díjazták, melyeket nemcsak öncélúan, egy-egy pályázat kedvéért írt meg. Ezeket az írásokat megosztja Hosszúpályi lakosaival, műveivel gyakran köszönti például a pedagógusokat vagy a hölgyeket. Műveit, novelláit karácsonyi ajándékként, jókívánságaihoz kapcsolva adja át az embereknek. Rövidebb írásai mellett két könyve is megjelent, mindkettő a község lakóihoz szól. Rengeteg szép emléket, ismeretet, tudást, emberi, erkölcsi értéket hordoznak és közvetítenek ezek a kötetek az olvasók számára.
Írói tehetsége mellett az iskola és a település kulturális életének aktív résztvevője. A trianoni emlékműsorok elindítója, a fáklyás felvonulás szervezője, nőnapi rendezvényeken verssel köszönti a hölgyeket, konferál, szépolvasási versenyeken zsűriként vesz részt. Tehetségápoló munkája kiemelkedő, évek óta eredményesen készíti fel diákjait szavalóversenyekre, tanítványai szép eredményeket érnek el mese- és novellaíró pályázatokon.
Több évtizedes pedagógiai pályafutása alatt mindig becsülettel, példamutatással végezte munkáját. Számtalan tanulóval szerettette meg a magyar nyelvet, az irodalmat, a verseket és egyéb irodalmi alkotásokat.
A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa Rásó Mihályné részére a jubileumi évforduló alkalmából aranydiplomát adományozott, melynek átadására - idén első alkalommal - a tankerületi pedagógusnap keretein belül kerülhetett sor.
A Berettyóújfalui Tankerületi Központ az adott tanévben nyugdíjba vonuló igazgató számára Emlékplakett-et adományoz. Megköszönve pályafutása alatt elért példaértékű eredményeit, pedagógiai munkásságát. Egy pedagógus életpálya befejezésének, az évek hosszú sora alatt elért eredményességének méltó elismerése, köszönetnyilvánítása a Tankerületi Emlékplakett.
A Berettyóújfalui Tankerületi Központ 2025-ben Emlékplakettet adományozott Arnóth Sándornénak, a Petritelepi Általános Iskola igazgatójának.
Arnóth Sándorné
Kimagasló nevelő-oktató munkáját 40 éve végzi. Pedagógiai tevékenységét többek között magas szintű szakmai hozzáértés, emberséges magatartás, segítőkészség, lelkesedés, nagy teherbírás és gyermekszeretet jellemzi.
Tanulmányai során tanárai példaképpé váltak számára, ezért is döntött a pedagóguspálya mellett. Biológia-technika szakos diplomáját a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán szerezte, ahol a néptánc élete meghatározó részévé vált. Tanítványai számára a néptáncoktatás a mozgáskultúra fejlesztése mellett kikapcsolódást, közösséghez tartozást jelentett.
A Petritelepi Általános Iskolában 1985-ben helyezkedett el. Ötödikes osztályfőnök, biológia-technika, napközis tanár, néptáncoktató lett. Szakmai tudását folyamatosan gyarapította, ismereteit ő is szívesen megosztotta kollégáival.
A tanórán kívüli tevékenységekre is hangsúlyt fektetett. Lelkiismeretesen, sikeresen készítette fel tehetséges tanulóit a természettudományos versenyekre. Az ismeretszerzés bővítése érdekében természettudományos könyveket tartalmazó könyvtárat működtetett. A technika tantárgy tanítása során továbbfejlesztette az iskola műhelyét, a tematikát a helyi adottságokhoz igazította. Osztályfőnökként jó kapcsolatot alakított ki a tanítványok szüleivel. A tanulási, beilleszkedési problémákkal küzdő, illetve a sajátos nevelési igényű tanulókkal való bánásmódja példaértékű. Különösen ügyel rájuk, mindig megtalálja velük a célra vezető utat sikeres beilleszkedésük, tehetségük felismerése, fejlesztése érdekében.
Aktív részese volt különböző értekezleteknek, fórumoknak. A közösségért végzett munkájáért a Közalkalmazotti Tanács vezetőjévé választották.
2013-tól 2016-ig először a Klebelsberg Intézményfenntartói Központ Püspökladányi Tankerületénél, majd 2016-tól a Berettyóújfalui Tankerületi Központban tanügy-igazgatási referensként segítette több intézményben a szakmai munkát. Szíve azonban visszahúzta a tanításhoz, és 2020-ban eredményes pályázást követően a Petritelepi Általános Igazgatója lett.
A közösségi célok szerinti tervezés és munkálkodás igazgatói tevékenységét is végigkíséri. Igyekszik nyugodt, biztonságos környezetet kialakítani kollégái és tanulói számára. Támogatja pedagógustársait, segíti a pályakezdő pedagógusok beilleszkedését. Empatikus, együttműködő, aki saját munkáját is rendszeresen elemzi, értékeli és fejleszti.
A Berettyóújfalui Tankerületi Központ 2025-ben Emlékplakettet adományozott Krucsó Zoltánnak, a Derecskei Alapfokú Művészeti Iskola igazgatójának.
Krucsó Zoltán
45 éves pedagógiai pályafutásának legfőbb célja a fiatalok magas szintű művészeti nevelése volt. Tanári pályáját Törökszentmiklóson kezdte 1979-ben. Kiváló pedagógiai érzéke és szakmai felkészültsége hamar megmutatkozott. Előadóművészként a Debreceni Filharmonikus Zenekar tagjaként tevékenykedett közel három évtizeden át.
1994-től Derecskén a Zeneiskola alapító tagjaként a rézfúvós tanszak vezetője volt. Fáradhatatlanul munkálkodott, hogy a művészeti alapképzés minél magasabb szintre jusson. 2001-ben indította a megyei hangszeres fórumot, ami mára Regionális Kürtöstalálkozóvá nőtte ki magát.
2002 óta a Derecskei Alapfokú Művészeti Iskola vezetője. Egyik fő programtervi újítása a diákok élményekhez juttatása volt. Ugyanebben az évben a Derecskei Zenei Esték programsorozat művészeti vezetője lett, amivel a város zenei élete is fellendült. Szintén 2002-től a Derecske Művészeti Alapoktatásáért Alapítvány kuratóriumának elnöke.
2006 és 2016 között részt vett a derecskei Tanoda programban, ahol zenei alapképzést biztosított a hátrányos helyzetű gyerekeknek. Ottani tanítványai közül többen is bekerültek később a művészeti iskolába.
2009-ben óriási szakmai és emberi kihívásként elvállalta egy autista iskolakezdő tanuló zenei oktatását, akiből elismert szinten teljesítő, hangversenyeken szereplő növendék vált.
A Derecskei Alapfokú Művészeti Iskola „Kiválóra minősített alapfokú művészetoktatási intézmény” címet kapott 2007-ben. Munkája elismeréséül „Derecske Városért” kitüntetésben részesült. 2019-ben mesterpedagógus fokozatot ért el. Ennek keretében etűdgyűjteményt jelentetett meg. Ugyanebben az évben megkapta „Az év pedagógusa” tankerületi elismerést.
Megannyi tanítványa kiemelkedő eredményt, különdíjat szerzett számos rangos versenyen. Tíz diákja a zenei pályán helyezkedett el.
Hangszeres előadóként, tanárként, illetve vezetőként folyamatosan képezi magát. Emberi magatartása, szakmai elhivatottsága, a felnövekvő nemzedék iránti elkötelezettsége példamutató.
A Berettyóújfalui Tankerületi Központ 2025-ben Emlékplakettet adományozott Szabó Lászlónak, a Szerepi Kelemen János Általános Iskola igazgatójának.
Szabó László
A Szerepi Kelemen János Általános Iskola igazgatója pedagógiai munkáját iskolai tanítóként 1983-ban, Püspökladányban kezdte. Két évvel később került Szerepre, ahol igazgatóhelyettessé nevezték ki, emellett osztályfőnök lett. Pályafutása alatt technikát, fizikát, informatikát, matematikát és környezetismeretet is tanított. 2010-ben technika mestertanár végzettséget szerzett a Szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. Mindeközben aktívan részt vett Szerep község életében, közel öt önkormányzati cikluson keresztül önkormányzati képviselő volt.
2014-ben Közoktatás vezetői vizsgát és szakvizsgát tett, nem sokkal később kinevezték a Szerepi Általános Iskola intézményvezetőjévé. Azóta is a Szerepi Kelemen János Általános Iskola igazgatója.
Hivatását szívesen, nagy lendülettel végzi, szereti az új kihívásokat. Munkáját szakmai felkészültség, lelkiismeretesség, felkészültség, illetve sajátos humor jellemzi. Mind kollégáival, mind a diákokkal, mind pedig a szülőkkel nagyon jó kapcsolatot ápol. Személyisége remek hangulatot teremt a tantestületben, mindig pozitívan tekint előre, munkája mindenki számára példaértékű.
Életútjában a vezetői és pedagógusi munkája mellett kiemelkedő szereppel bír a kirándulás, a sport és a határon túl élő magyarság. A kirándulás és a sport a nevelés-oktatás kiváló eszköze. A határon túli magyarság az összetartozást, a múltat, a jelent és a jövőt képviseli számára. A határon túli magyarság megismerése érdekében kezdeményezésére 2006-ban testvériskolai kapcsolat épült ki a romániai Érkörtvélyes iskolájával. A kapcsolat azóta testvérvárosi kapcsolattá nőtte ki magát.
A Határtalanul programmal évekig szervezett kirándulásokat Szlovákiába, majd tankerületi szervezéssel Erdélybe. A mai napig szervez nyári táborokat, az általa felállított labdarúgó csapatokkal többször részt vett kisiskolai döntőben, országos döntőben, sőt kis csapatával megyei bajnokságot is nyertek. Edzőként felkészült a korszerű labdarúgásból, pedagógusként a közösségfejlesztéshez elengedhetetlen pedagógiai, pszichológiai módszerekből.
Több mint négyévtizednyi pedagógusi pályafutása alatt több száz gyermeket nevelt tisztességre, emberségre. Tette mindezt személyes példamutatásával, a gyermekek iránti szeretetével és türelemmel. Neve mára már összeforrt a szerepi iskoláéval.