artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

2024. április 19. péntek

Katalin Motel és Étterem

Berettyóújfalu, Király-Hágó u. 22.

06 (54) 401-537

06 (20) 421-9411

"A" menü:

Frankfurti leves

Pulled pork karika burgonyával, friss salátával

"B" menü:

Húsleves csigatésztával

Rántott szelet vegyes körettel

Heti desszert (800 Ft):

Vaníliás fahéjas almás palacsinta

HETI MENÜ ÉS ÉTLAP

Június 8-án az NTP-INNOV-21-0045 azonosítójú, elsősorban a természeti tehetségterületet felölelő 60 órás foglalkozássorozat fejeződött be a BSZC Arany János Gimnázium és Technikumban. A Nemzeti Tehetség Program és a Miniszterelnökség jóvoltából a középiskola 2,325 millió forintot fordíthatott a „Mentsük meg a Földet!” névre keresztelt projekt megvalósítására.

A záró rendezvényt az iskola igazgatója, Mihucz Sándorné nyitotta meg. Köszöntötte a vendégeket, pedagógusokat, szülőket és a programban résztvevő diákokat. A köszöntő után Nagyné Gecse Mária biológia-kémia szakos tanárnő, a projekt menedzsere ismertette a komplex gazdagító program paramétereit, céljait. A természettudományos ismeretek bővítése mellett olyan innovatív tanulásmódszertani gyakorlatra tehettek szert a tanulók, amely felkészíti őket a kutatásalapú tanulásra, önálló tanulóvá neveli őket. Nyolc órányi foglalkozást fordítottak a tanulók digitális kompetenciájának fejlesztésére, amely készségeket már a program alatt gyakorolhatták a diákok. A 60 órából álló foglalkozássorozaton a tehetségígéretek a tehetségsegítőikkel sorra vettek néhány Földünket veszélyeztető problémát, amelyeket több tudományterület oldaláról vizsgáltak meg és igyekeztek helyi megoldásokat is találni. Így volt szó a nehézfémekről, az energiatakarékosság lehetőségeiről, a hulladékok újrahasznosításáról, a komposztálásról, a biodiverzitás megőrzését célzó helyi akciókról. A tanulók digitális feladatokat is kaptak, plakátokat, rejtvényeket, teszteket, kisfilmet készítettek. A legizgalmasabbak természetesen a természettudományos laborban elvégzett kísérletek voltak, amelyek manuális kivitelezése segíti az ismeretek, összefüggések maradandó feldolgozását, megértését. A biológia, kémia, fizika és földrajz tudományterületeket érintő program szerves részét képezte a tanulók reális énképének kialakítása, önismeretük fejlesztése, gyenge és erős oldalunk feltérképezése. Ehhez Jónás Krisztina pszichológus nyújtott segítséget.

Arany 02Arany 03

Egy komplex tehetséggondozó program lazítást is tartalmaz, jelen esetben egy olyan tanulmányutakat jelentett, amelyek hozzájárultak a tehetséges tanulók kikapcsolódásához, feltöltődéséhez. Sikerült minden utazást megvalósítani, így a tanulók jártak Szegeden a Szegedi Tudományegyetem botanikus kertjében, a vadasparkban. Debrecenben a Nagyerdei Kultúrpark fajmegmentő programjairól hallottak a diákok. Utolsó programként a földesi tanösvényt járták be.

A projekt bemutatása után Simay Gábor, a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársa a Bihari-sík élővilágát veszélyeztető tényezőkről tartott előadást, felvázolta a nemzeti park törekvéseit a természetes élőhelyek megóvására.

Az érdekes prezentáció után a projektben résztvevő diákok interaktív bemutatót tartottak. Talajtani kísérleteket mutattak be, és egy kis játékra invitálták a hallgatóságot. Digitális szabadulószobát állítottak össze a projekt témáit feldolgozó feladatokból.

A „Mentsük meg a Földet!” projekt foglalkozásai, a diákok munkái és a szabadulószoba megtalálható az iskola facebook oldalán. https://www.facebook.com/AranyJG

Arany 04Arany 01

 

You have no rights to post comments