artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Gyermekszereplők számára hirdet castingot a nagyváradi Szigligeti Színház: Charles Dickens Twist Olivér című regényének musical-adaptációjához 10-23 éves színházkedvelő, táncolni és énekelni tudó fiúk és lányok jelentkezését várják.

A nagyváradi Szigligeti Színház és a Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD) együttműködésében készülő produkcióra regisztrálni május 24-éig a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen, avagy Kőrösi Kristóf NMD-elnöknél, a 0758366381-es telefonszámon lehet. Az e-mailben kérjük feltüntetni a jelentkező nevét, életkorát, iskoláját, valamint elérhetőségeit is.

A szereplőválogatókra, előzetes beosztás alapján, május 26-án, 27-én és 29-én kerül sor. A szereplőválogatás helyszíni dráma- és ritmusgyakorlatokból, valamint játékokból áll. Az augusztus 20-án bemutatandó, ősztől pedig a Szigligeti Színház műsorán szereplő produkció próbafolyamatai júliusban szünetelnek; a résztvevők június és augusztus folyamán számos készség- és képességfejlesztő tréningen, drámafoglalkozáson, ének- és táncórákon, valamint alkotótáborban vesznek részt.

További információk a fentebb közölt elérhetőségeken igényelhetők.

You have no rights to post comments