artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

A Debreceni Járásbíróság rablás bűntettének kísérlete és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt távmeghallgatás útján 2020. március 27-én egy hónapra elrendelte egy váncsodi férfi letartóztatását.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint 2020. március 24-én 17 óra 15 perc körül a gyanúsított megjelent Mezőpeterden, egy nemzeti dohánybolt előtt. A férfinél volt egy plüss hátizsák, amibe beletett három darab téglát és a bolt előtt várakozott, míg be nem mehetett. A dohányboltba belépve elterelte az eladó figyelmét, majd a pult mögé ment és a tégladarabokkal teli hátizsákjával a sértett fejét nagy erővel megütötte. A sértett a földre esett, majd a gyanúsított a táskával folytatta az eladó bántalmazását. A nő védekezett, amelynek hatására a 24 éves gyanúsított abbahagyta a bántalmazást és a helyszínről elmenekült.

Az elsődleges orvosi vélemény szerint a nő könnyű sérüléseket szenvedett.

A rendőrök a férfit egy összehangolt akció keretében Sápon fogták el. A rokonok először tagadták, hogy a gyanúsított a házukban tartózkodik. Az egyenruhások átvizsgálták az ingatlant, majd egy ajtó mögött megbújva megtalálták a férfit.

A bíróság álláspontja szerint indokolt a legsúlyosabb kényszerintézkedés, mert a különös és többszörös visszaesőnek minősülő gyanúsított esetében megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el, továbbá a nyomozó hatóság elől elszökne, elrejtőzne.

Az ülésen a nyomozási bíró előtt a férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését és megbánó magatartást tanúsított.

A bíróság végzése végleges.

You have no rights to post comments