artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Immár második alkalommal nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt a Debreceni Járásbíróság és a Berettyóújfalui Járásbíróság, a Bíróságok Éjszakája elnevezésű program keretében, tegnap este. Az eseményre négy csoportnyi látogató érkezett, akik Debrecenben Márku Mária, Lehel Frigyes csoportvezető bírák és Kálmánczy Antal titkár vezetésével járták végig az Arany János utcai épületet. Berettyóújfaluban Budai Szabolcs elnök, Bagossyné Körtvélyesi Mária bíró, Nyékiné Kovács Zita lajstromiroda vezető és Nagy Róbert elnöki irodavezető kalauzolta a látogatókat.

Az új Debreceni Járásbíróság épülete számos kuriózumot rejt, amelyek közül azonban most semmi sem maradt rejtve. Az érdeklődők megnézhették többek között az aulában azt 33 méter hosszú feliratot, a debreceni főbíró esküjét. Az eskü a levéltári adatok alapján a XVIII. század elejéről származik, csak 1838-ban jegyezték le, és a korra jellemző archaikus nyelvezetben került fel a homlokzatra.

Nagy sikere volt a látogatók körében a sóhajok hídján át megközelíthető könyvtárnak, ahonnan üdítő kilátás nyílik a tetőtéri belső kertre. Tetszést aratott a régióban is egyedülálló, csaknem 12 méteres belmagasságú díszterem is, amely a legnagyobb befogadóképességű tárgyaló a környéken. A Bíróságtörténeti Kiállítás is tartogatott érdekességeket. A tárlat 2014-ben, a járásbíróság és törvényszék bombázásának 70. évfordulója és Juhász Andor születésének 150. évfordulója alkalmából nyílt meg, és időszaki kiállításból lett állandóvá az új épületben. A kiállítás legtöbb titkot rejtő darabja egy páncélszekrény, amely a korábbi, Iparkamara utcai épület elnöki irodájában volt. Felső részét mindig is használták, letétkezelésre, pénzkifizetésre, az alsó rész kulcsa azonban ki tudja mikor, elveszett. Amikor 2015-ben költözött a bíróság, nagy nehezen sikerült kinyitni, és mindenki megrökönyödésére több mint 90 darab, 1950-es évekből származó büntető iratot találtak benne. Ezek mind az ÁVÓ, az Államvédelmi Szolgálat jegyzőkönyvei voltak, gyanúsítotti kihallgatásokkal. A gyanúsítottak zömét termelőszövetkezeti csoport elleni izgatás, feketevágás, tiltott határátlépés miatt vette elő a hatóság. A jegyzőkönyveket olvasva egyértelmű, hogy az ártatlanság vélelme akkoriban nem igazán érvényesült. Az egyik párbeszédben például a kihallgatótiszt a gyanúsított kijelentésére, miszerint nem követett el törvénytelenséget, azt válaszolta, hogy ezt be is kell bizonyítani...

Berettyóújfaluban a vendégek bejárták a bíróság épületét, megtekintették a bíróságtörténeti kiállítást és Dr. Megyeri-Pálffi Zoltán, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara egyetemi adjunktusának előadása révén megismerkedtek a bíróság történetével is. A vendéglátók még kvíz kérdésekkel is készültek, a látogatók pedig bírósági kiadványokat kaptak ajándékba.

A Nyitott Bíróság Program országos szinten 2013-ban indult el. A Debreceni Törvényszék azóta csaknem 500 programot szervezett, amelyeken több mint 15 ezren vettek részt, a középiskolásoktól a nyugdíjasokig.

You have no rights to post comments