Társadalmi szervezet önálló intézkedésre jogosult tagja által elkövetett vesztegetés bűntette.
2013.12.04. szerda 08.30
Debreceni Törvényszék
Bizonyítási eljárás folytatása: tanúkihallgatás.
Vádlott: Zs. Ferenc Tibor
A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség vádirata szerint Zs. Ferenc a bűncselekmény elkövetésekor és jelenleg is a Tiszántúli Természetvédők Társulatának elnöke. A környezetvédelmi tevékenységeket végző nonprofit szervezet bevételei főként pályázatokból, támogatási szerződésekből, időnként szaktanácsadásból származtak.
A német autógyártó leányvállalata 2010 nyarán kötött megállapodást a kormánnyal, miszerint Győr környékén földterületeket vásárolnak és egy napi 500 személygépkocsi gyártására alkalmas gyárat létesítenek. A beruházás Natura 2000 besorolású természetvédelmi területet érintett, ezért a cégnek be kellett szereznie egy ún. egységes környezethasználati engedélyt. A cég emellett azt is vállalta, hogy 650 millió forint kompenzációt fizet a Magyar Államnak. Az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség első fokon 2011 februárjában megadta az engedélyt. A vádlott két közmeghallgatáson már hangsúlyozta aggályait a beruházással kapcsolatban és az engedély megadása után az általa elnökölt nonprofit szervezet fellebbezést jelentett be az elsőfokú határozattal szemben. Ezt követően vette fel a vádlottal a kapcsolatot a beruházó egy ügyvéd közreműködésével, 2011. március végén egy személyes megbeszélésre is sor került, ahol a beruházó képviselői a fellebbezés okát firtatták. Az ügyészség azt állapította meg, hogy már ezen a találkozón szóba került egy 30-35 milliós támogatás, amelynek fejében a TTT visszavonná a fellebbezését.
2011 áprilisában a másodfokú hatóság, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség elutasította a TTT fellebbezését.
A felek két héttel később ismét tárgyalóasztalhoz ültek, hogy folytassák a támogatási szerződéssel kapcsolatos megbeszélésüket. A találkozó másnapján a TTT felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a másodfokú határozattal szemben a Győr-Moson-Sopron Megyei Bírósághoz.
A beruházó képviselői és a vádlott között újabb találkozóra került sor. Zs. Ferenc a vádirat szerint egy 400 milliós projektre hivatkozva ekkor azt mondta, „a projekt értékének fele összegéért, kb. 200 millió forint ellenében megegyezés születhet a felek között”. Több egyeztetés és több verzió után május végén végül alá is írták a támogatási szerződést, amelyben a cég 200 millió forintos támogatást vállalt, 5 évre lebontva. Az első 72 millió forintos részletet a beruházónak 3 napon belül kellett volna megfizetnie. Az aláírást követően Zs. Ferenc a TTT tagjainak értesítése nélkül – áll a vádiratban – visszavonta a felülvizsgálati kérelmet és kérte az eljárás megszüntetését. A bíróság két napra rá ennek eleget tett, a döntés július elején pedig jogerőre is emelkedett. Az ügyészség szerint a felülvizsgálati kérelem visszavonásának feltétele a jogtalan előny megfizetése volt.
A beruházó egyébként nem kezdte el a támogatási szerződésben vállaltak teljesítését, nem fizette ki az első 72 millió forintos részletet sem, hanem feljelentést tett.
Debreceni Törvényszék