- Részletek
Eltűnés miatt keresik a rendőrök a képen látható Csengeri Dávid 14 éves debreceni lakost.
- Részletek
A rendőrök gyorsított eljárásban fejezték be a nyomozást az ellen a gyanúsított ellen, aki Berettyóújfaluban egy betondarabbal betörte a gépkocsi ablakát, majd a járműből ellopta a rádiót.
- Részletek
A helyi rendőrök a Készenléti Rendőrség megerősítő erőivel közösen elfogták a három tettest.
- Részletek
A helyi rendőrök a Készenléti Rendőrség megerősítő erőivel közösen elfogták a három tettest.
- Részletek
A rendőrök 2014. május 2-án 14 óra körüli időben Pocsaj utcáin járőröztek, amikor az egyik ház udvarán észrevettek egy ezüst színű kerékpárt. Az egyenruhásoknak olyan információjuk volt, hogy előző nap Esztáron elloptak egy ilyen színű kerékpárt, valamint tudták, hogy a ház lakóinak nincs kétkerekűjük.
- Részletek
Ittasan más gépkocsijával közlekedett a férfi Biharkeresztesen, aki ellen bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást a rendőrök.
- Részletek
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2014. április 29-én 10 óra 15 perc körüli időben tett bejelentést egy nő arról, hogy Berekböszörmény főterén veszekedés és verekedés van.
- Részletek
Berettyóújfalui Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – nyomozást indított egy 59 éves férfival szemben.
- Részletek
Járművezetés az eltiltás tartama alatt szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság az ellen a gépkocsivezető ellen, akit 2014. április 26-án 17 óra körüli időben Berettyóújfalu egyik utcáján igazoltattak.
- Részletek
Meghalt egy építőmunkás szombat reggel a debreceni Nagyerdei Stadionnál - közölte a Nagyerdei Stadion Rekonstrukciós Kft. kommunikációs vezetője az MTI-vel.
- Részletek
Fotó: Kurucz Árpád/Népszabadság
Eltűnt két nagyértékű kép a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ raktárából - erősítette meg a nol.hu információját Antal Péter, az alkotások tulajdonosa csütörtökön az MTI-nek.
- Részletek
A rendőrök egy órán belül elfogták azt a tettest, aki Berettyóújfaluban mobiltelefont és iratokat lopott egy tehergépkocsiból. Most bíróság elé állítási javaslattal fejezték be vele szemben a nyomozást.
- Részletek
A rendőrök egy órán belül elfogták azt a tettest, aki Berettyóújfaluban mobiltelefont és iratokat lopott egy tehergépkocsiból. Most bíróság elé állítási javaslattal fejezték be vele szemben a nyomozást.
- Részletek
Az ártándi határátkelőhelyen 2014. április 19-én 23 óra körüli időben kilépésre jelentkezett egy külföldi férfi.
- Részletek
Az egyik berettyóújfalui élelmiszerüzlet biztonsági őre 2014. április 19-én 19 óra körüli időben a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét hívta telefonon, mert az üzletben felfigyelt egy férfira, aki egy terméket rejtett a zsebébe, majd fizetés nélkül akart távozni, valamint a boltban megivott egy üveg szeszesitalt, amelyet a többi vásárló is látott.
- Részletek
Ártándon akarta elhagyni az országot a külföldi férfi az általa vezetett körözött tehergépkocsival.
- Részletek
- Részletek
Az olasz hatóság körözte azt az Audi A6 típusú személygépkocsit, amellyel Ártándon akartak kilépni az országból.
- Részletek
Elektronikai és műszaki eszközöket lopott az a három fiú, akik ellen bíróság elé állítási javaslattal fejezte be a nyomozást a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság.
- Részletek
A Készenléti Rendőrség járőrei felfigyeltek a gyanús rendszámtáblára.




