artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

2024. március 29. péntek

Katalin Motel és Étterem

Berettyóújfalu, Király-Hágó u. 22.

06 (54) 401-537

06 (20) 421-9411

HETI MENÜ ÉS ÉTLAP

Hétnapos NATO gyakorlaton vesz részt a HUNOR hivatásos mentőszervezet kilencven fővel, keresőkutyával és tíz gépjárművel Romániában. A csapat vasárnap indult el Romániába, a „Vigorous Warrior 2019” elnevezésű NATO gyakorlatra, ahol harminchat ország kétezer-ötszáz résztvevője fog gyakorlatozni földön, vízen és levegőben, öt romániai városban.


Magyarország központi mentőszervezete, a HUNOR Bukarest és Cincu (Nagysink) térségében gyakorlatozik majd, ahol a szervezők előzetes tájékoztatása szerint embert és technikát egyaránt próbára tevő, szimulált kárhelyszíneket készítettek elő a mentőszervezet számára, így a kutyás keresést, a műszaki mentést, illetve az egészségügyi ellátást végző egységeknek is bőven jut majd feladat.

A gyakorlat helyszíne egy feltételezett ország, „Bukarest” fővárosa, Barézia, ahol az alap szituáció szerint földrengés történt, amelynek következtében több mint ötszáz ember meghalt, kétezer ember megsérült, körülbelül ötszáz épület összedőlt, az utak és a kritikus infrastruktúrák negyede tönkrement, a telefonvonalak pedig nem működnek. A kutatás-mentés folyamatos, miközben újabb és újabb sérültekről érkeznek információk. A munkálatok az ország összes mentőcsoportjának erejét lekötik, ezért április 5-én „Bukarest” nemzetközi segítséget kért a NATO EADRCC-n (Euro-Atlanti Katasztrófareagálási Koordinációs Központon) keresztül.

A HUNOR gyakorlatra történő felkészülése csaknem kilenc hónapja tart, ez idő alatt a kötéltechnikai, az alá-, ki- és megtámasztást, valamint a logisztikai felkészülést is gyakorolta az állomány.

A mentőszervezet a riasztást követően több ütemben kezdte meg a gyakorlat helyszínének megközelítését: a múlt héten a gyakorlat irányításában közreműködő szakértő és egy kis létszámú egység indult el Romániába egyeztetés, illetve előkészítő feladatok végrehajtása céljából, a hétvégén pedig a felszereléseket szállító személy- és tehergépjárművekből, valamint az Országos Mentőszolgálat mentőautóiból álló konvoj kezdte meg útját. A mentőszervezet további, hatvannégy fős beavatkozó állománya keresőkutyával vasárnap délután indult el Kecskemétről.

Az utazás előtt közvetlenül megtörtént az állomány egészségügyi szűrése, munka- és balesetvédelmi oktatása, majd a specifikus biztonsági tudnivalók hangzottak el, végül pedig a HUNOR parancsnoka, Jackovics Péter tűzoltó ezredes tartotta meg az ilyenkor szükséges eligazítást. A parancsnok kiemelte, hogy a HUNOR a tavalyi, szerbiai felkészítés után idén második alkalommal vesz részt NATO gyakorlaton. Most először utazik a legnagyobb, nehéz kapacitás az Országos Mentőszolgálat munkatársaival kiegészülve. Az állomány ugyan az elmúlt hat nemzetközi gyakorlata során már több alkalommal is utazott repülőgéppel, a mostani az első alkalom, amikor magyar katonai szállítógép segítségével, rövid idő alatt közelíti meg a feltételezett kárhelyszínt – amely a valóságban is földrengés által veszélyeztetett terület. A gyakorlat térségében a történelem során több alkalommal is volt Richter-skála szerinti 7-es erősségű, sok áldozattal járó, erős földmozgás. A nehéz képességnek megfelelő kárterületek között első alkalommal lesz számottevő, kétszázhetven kilométeres távolság.

A HUNOR állományát a Ferihegyi úti Kiképző és Raktárbázisról dr. Tóth Ferenc tűzoltó dandártábornok, országos polgári védelmi főfelügyelő indította útnak, aki beszédében kiemelte: a jók közül a legjobbak keltek útra, hogy öregbítsék Magyarország hírnevét és bizonyítsák a magyar tűzoltók felkészültségét. Magyarország NATO-csatlakozása óta most első ízben nyílt lehetőség arra, hogy a HUNOR egy ilyen nagyszabású gyakorlatra a Magyar Honvédség légi szállítási kapacitását felhasználva jusson ki. „Az indulásnál csak egy fontosabb dolog van, ez pedig a feladatok balesetmentes végrehajtása és a biztonságos hazaérkezés” – mondta a dandártábornok.

A csapat vasárnap, a Magyar Honvédség szállítógépével, a honvédség kecskeméti bázisrepülőteréről utazott el. A légi szállítás lehetővé tette, hogy a HUNOR tagjai a majdnem kétnapos földi utazás helyett alig két óra alatt megtegyék a több mint hétszáz kilométeres távolságot, így pihenten megérkezve, a földet érést követően lényegében azonnal megkezdhették a feladatok végrehajtását.

A nehéz városi kutató-mentési képességgel rendelkező HUNOR április tizenharmadikán, szombaton tér haza.

You have no rights to post comments