V. Zoltánné holttestének maradványait 2011-ben találták meg - © Fotó: Szabó, rendőrség
Hajdú-Bihar – Lehet, hogy sorozatgyilkos végzett a 4-es főút mellett több örömlánnyal, de az sem zárható ki, hogy egymástól független tettesek követték el a prostituáltak sérelmére az emberöléseket. A rendőrség a lakosság segítségét kéri.
A sorozatba illő első eset 2007. augusztus végén, szeptember elején történt: eltűnt az akkor 34 éves, Püspökladányban élő V. Zoltánné. A 4-es főút mentén kínálta bájait. Három gyermeke nem vele élt, nem is tartotta velük a kapcsolatot. Eltűnését akkor senki nem jelentette be a rendőrségnek. Gyermekei nevelőanyja hónapokkal később értesítette a zsarukat, hogy nincs meg a nő, miután egyik gyereke egyre elkeseredettebben hiányolta az anyját. 2008-ban eltűnés miatt indult közigazgatási eljárás, aztán 2011-ben megtalálták és azonosították V. Zoltánné földi maradványait.
A másik három bűntény 2010-ben történt a 4-es főút mentén, kettő Karcag, egy pedig Téglás térségében. Tyukodi Angéla még 18 éves sem volt, amikor eltűnt. A főúton a Karcag külterületén fekvő autóspihenőben és annak közelében várta a kuncsaftokat. 2010. május 22-én 21 óra körül ment érte kerékpárral a barátja, és látta, hogy a lány beül egy piros vagy bordó gépkocsiba, amely Debrecen felé elhajt.Tyukodi Angéla hollétéről azóta senki nem tud…
Tyukodi Angéla ©
P. Piroska (†24) 2010. június 19-én 17 óra 22 perckor még hívást fogadott mobiltelefonján Téglás térségében, a 4-es főút pallagi elágazásánál, 17 óra 38 perckor már halott volt. A bucsai L. Erzsébet (†24) is prostituáltként dolgozott Karcagon. 2010. augusztus 20-án kora este a Fekete Csikó kocsmában volt rokonaival, ismerőseivel, 21 órakor egyedül távozott. Másnap délután holtan találták a Karcagot Bucsával összekötő út menti vizesárokban. Valaki megölte.
L. Erzsébet teteme a bucsai út menti vizesárokban feküdt ©
Előkerült L. Erzsébet mobiltelefonja is ©
– Két éve vettük át a nyomozást. Vizsgáljuk, az egyes esetek között van-e összefüggés, a gyilkosságokat vagy egy részüket elkövethette-e ugyanaz a személy. Az időmúlás nehezíti a nyomozást, nagyon nehéz értékelhető adatokat felkutatni, a helyszínek, mivel külterületekről van szó, nyomszegények voltak. Egyelőre nincs konkrét gyanúsítottunk, de együtt kezeljük a négy ügyet – mondta el a Petőfi Attila vezérőrnagy, az ORFK kiemelt életellenes ügyeket felderítő főosztályának a vezetője. – Huszonkétezer családhoz juttattunk el levelet, amelyben ismertetjük a tényeket, és a segítségüket kérjük: ha bármilyen információjuk van a bűncselekményekkel kapcsolatban, osszák meg a rendőrséggel. Tyukodi Angélát eltűnt személyként keressük.
Petőfi Attila vezérőrnagy: Együtt kezeljük a négy ügyet ©
A rendőrség pontokba szedte, milyen információkat vár a lakosságtól, mi jellemezheti a tettest vagy tetteseket.
- Karcagi vagy környékbeli kötődésű. Ott él vagy élt, oda járt iskolába, ott dolgozott, vagy élete egy másik eleme köti oda.
- Feltehető, hogy hétköznap dolgozott, tehát 2010-ben volt munkahelye.
- Van vezetői engedélye, rendszeresen használ gépjárművet.
- 2010-ben bordó színű autója volt, vagy a munkája, ismerősei révén ilyen autóhoz hozzáférhetett.
- Prostituáltak körében otthonosan mozog, feltehetően időnként igénybe veszi a szolgáltatásaikat.
- Súlyos párkapcsolati kudarcok jellemezhetik az életét, a nőket lenézi, a határozott nőket mélységesen megveti, gyűlöli. Erős féltékenység jellemző rá, a múltjában előfordulhatott zaklatás. Ilyenkor a kiszemelt vagy őt elhagyó nőt figyeli, követi, akár személyesen, akár telefonon keresi vele a kapcsolatot, esetleg fenyegeti.
- Valószínűleg kést hord magánál, rajong a szúró-vágó eszközökért.
- 2010 óta az életében bekövetkezett változás – halál, baleset, súlyos betegség, börtönbe vonulás, elköltözés stb. – miatt fejezte be a sorozatát.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság bruttó egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki az L. Erzsébet sérelmére elkövetett emberölés elkövetőjének elfogása érdekében. A díj annak fizethető ki, aki olyan adatokat oszt meg a rendőrséggel, amelyek alapján a tettes azonosítható és megalapozottan gyanúsítható az emberöléssel. A nyomravezető védelmére a rendőrség megteszi a kellő intézkedéseket.
A rendőrség kéri, aki a cikkben ismertetett bűncselekményekről, azok áldozatairól, környezetükről vagy a lehetséges tettesekről bármit tud, hívja a 107-es vagy a 112-es segélyhívó számot, illetve munkaidőben a Telefontanú 06-80-555-111-es számát.
- Takáts László -
Zsaru Magazin / police.hu
Fotók: Szabó, rendőrség




