artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

A rendőrök Pocsajban egy 22 éves nő holttestét találták meg egy gépkocsiban. - VIDEÓVAL

 

 

 

 

Pocsaj belterületén a rendőrök 2015. március 11-én 19 óra 30 perc körüli időben egy személygépkocsiban találtak rá egy 22 éves nő holttestére. A sértett halálát az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint idegenkezűség okozta. A rendőrök a bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a gépkocsi közelében elfogták és előállították M. Sándor helyi lakost, akit a nyomozók gyanúsítottként kihallgattak, majd őrizetbe vettek és kezdeményezték az előzetes letartóztatását.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 45 éves férfi ellen.