2015. február 23-án 0 óra 6 perc körüli időben a 47-es számú főút 5+200-as kilométerszelvényénél – Debrecen és Mikepércs között – egy Mikepércs irányába közlekedő, román forgalmi rendszámú személygépkocsi eddig tisztázatlan okból az úttestről lehaladt és az út melletti villanyoszlopnak ütközött.
A gépkocsi vezetője, egy 24 éves román nő a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrök a helyszíni szemlét 3 óra 45 perckor befejezték, a félpályás útlezárás megszűnt, a forgalom zavartalanul halad.




