artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

A rendőrségnek olyan információ jutott a tudomására, hogy Debrecenben egy apartmanházban több fiatal fiú is kábítószerrel kereskedik. A rendőrök 2020. március 12-én kutatást tartottak az ingatlanban, ahol marihuánát, valamint több csomag extasy tablettát is lefoglaltak, majd előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki két debreceni, valamint két hajdúsámsoni lakost.

A nyomozás adatai szerint a 19 éves T. Gábor, a 20 éves K. Benjámin, a 20 éves K. László, valamint a 21 éves D. Tamás Debrecenben és annak környékén árulták a kábítószert. A szálak kibogozása során a rendőrök arra is fényt derítettek, hogy K. Benjámin a tiltott szereket egy 15 éves, ugyancsak debreceni ismerősén keresztül vásárolta Budapestről. A fővárosi elosztójuk, a 22 éves Sz. Árpád volt, aki tudta, hogy a két fiatal kereskedelmi céllal vásárolt tőle kábítószert.

A nyomozók mind a hat fiatalt bűnügyi őrizetbe vették, a Debreceni Járásbíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat.

Az ügy felderítése során az is kiderült, hogy a gyanúsítottak iskolák, gimnáziumok környezetében is árulták a marihuánát és a tablettákat.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya bűnszövetségben, jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a fiatal kábítószer-kereskedőkkel szemben. A nyomozók továbbá 12 fogyasztót is elszámoltattak, nekik kábítószer birtoklás vétség miatt kell felelniük. A szükséges eljárási cselekményeket elvégezték a rendőrök és a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek. A kábítószer-kereskedelem bűntett minősített esetben akár öttől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

kabitoszer02

You have no rights to post comments