- Részletek
- Írta: MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság
Újabb megyeszékhelyek válnak elérhetővé az emeletes motorvonatokkal a hétvégétől. A december 12-i menetrendváltástól így már a Budapest–Győr–Hegyeshalom és a Budapest–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza vasútvonal egyes járatain is közlekednek a KISS-ek, valamint a Budapest–Újszász–Szolnok, a váci és az esztergomi elővárosi vonalon is egyre több járatban találkozhatnak az utasok az emeletes motorvonatokkal.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
2021. december 12-én, advent harmadik vasárnapján 16 órától a Körömvirág együttes Mária anyácska című műsorát tekinthették meg az érdeklődők a Makk Kálmán Moziban, majd 17 órától a mozi előtt Pesti Csaba baptista lelkész hirdetett igét. Városunk adventi koszorúján - melyet Erősné Bak Szilvia készített el – a harmadik gyertyát Dr. Váradi Judit egyetemi docens gyújtotta meg, aki 2021-ben a város díszpolgára kitüntető címben részesült. KÉPGALÉRIA
- Részletek
- Írta: police.hu
Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait!
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Életet menthetsz, helyesen járhatsz el, ha baleset vagy rosszullét történik, melyek kockázata nagyobb az ünnepi időszakban. Tanuld meg év végéig az elsősegélynyújtás ismereteit! A Vöröskeresztnél most még a régi áron megteheted, s a vizsgaigazolás jól jön a ’jogsihoz’ is.
- Részletek
- Írta: turizmus.com-Kaszás Fanni
Miután a világjárvány okozta közel kétéves leállás után az országon sorban nyitni kezdtek és a nemzetközi turizmus ismét lassú javulásnak indult, az iparág újra megtorpanása kényszerült a koronavírus legújabb, omikron variánsa miatt.
- Részletek
- Írta: police.hu
Pár hasznos ajánlás betartásával, egy kis odafigyeléssel elkerülhetőek a balesetek. Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.
- Részletek
- Írta: Kulcsár László
2021. december 9-én a Berettyóújfalui Polgárőr Egyesület által pályázati támogatásból vásárolt benzinmotoros szivattyú és aggregátor, valamint több – az egyesület működését segítő – eszköz átadására került sor Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő és Muraközi István Berettyóújfalu város polgármestere közreműködésével a Kádár utcai polgárőr irodában. A fejlesztés a Városi Civil Alap VCA-KP-1-2021/3-000940 számú pályázatából valósult meg.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Tíz helyszínen gyűjtenek tartós élelmiszert és tisztító, tisztálkodási szereket a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének önkéntesei, munkatársai pénteken és szombaton. Hét Reál- és három Penny-üzletben kérik a vásárlókat, hogy egy-egy termékkel segítsenek a legelesettebb embereken az ünnepek alkalmából.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő írása a gyermekvédelmi népszavazás ügyében.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján csütörtökön és pénteken is az ország számos megyéjében várható ónos eső, majd havazás. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. érintett mérnökségei a szükséges előszórási és hóeltakarítási munkákról ütemezetten gondoskodni fognak, ahogy azt tették az elmúlt napokban is. Nemrég egy rövid, közérthető videót is készítettek arról, hogy mi alapján és hogyan avatkoznak be a kezelésükbe tartozó útszakaszokon.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Nyolcadik alkalommal hirdeti meg „Álomút” címmel országos gyermekrajzpályázatát a Magyar Közút Nonprofit Zrt. általános iskolás gyerekeknek. Az elmúlt évekhez hasonlóan a nyertes alkotások az utakat pásztázó útellenőri autók oldalát díszítik majd egy évig, továbbá a legjobb rajzok készítői jövőre osztálykirándulást is nyerhetnek a társaság interaktív kiskőrösi Úttörténeti Múzeumába. A szervezők az előző évhez hasonlóan ismét elektronikus formában várják a rajzokat, melynek témája az úthoz, munkagépekhez, közlekedéshez, úton dolgozókhoz kapcsolódik.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
2021. december 5-én, advent második vasárnapján 16 órától a Nyírbrass együttes Karácsonyi rézangyalok című műsorát tekinthették meg az érdeklődők a Makk Kálmán Moziban, majd 17 órától a mozi előtt Nagyné Bakó Katalin református lelkész hirdetett igét. Városunk adventi koszorúján - melyet Erősné Bak Szilvia készített el - a második gyertyát a 2021-ben Fehér Istvánné-díjjal kitüntetett Sebőné Papp Judit tanár gyújtotta meg. KÉPGALÉRIA
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Elérkeztünk Advent második vasárnapjához! Ahogyan az első gyertya, úgy a második színe is a lila, vagyis ez is advent liturgikus színe, jelentése mégis eltérő az elsőétől. Ez a gyertya nem a hitet, hanem a reményt szimbolizálja számunkra. Advent első vasárnapján a lelkünket a hit felé megnyitottuk, most pedig eljött az ideje, hogy abból az erőből másoknak is adjunk. Fontos, hogy ez a hét a nyugalom, a belső tisztaság, a szeretet és a béke jegyében teljen.
Áldott Adventet kívánunk!
ARANYOSI ERVIN – ADVENT MÁSODIK GYERTYA…
A második is fényre lobban,
jelzi, angyal szállt a földre:
– Éljetek méltóbban, jobban,
s várjatok az újszülöttre!
Lelketeket készítsétek,
– a világ újjá születhet!
Szóljon szívből belső ének,
– nyissátok meg szeretetnek!
Legyen bennünk könyörület,
új megváltónk mikor várjuk.
A világ is szebbnek tűnhet,
ha utunkat eképp járjuk.
Találd meg a belső békét,
s majd, ha utad tisztán járod,
élvezheted eredményét,
egy csendes, békés világot…
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Kedves Betegeink, Tisztelt Szülők! Az 5-11 éves korosztály COVID elleni oltóanyaga (Pfizer) december 14-én, érkezik Magyarországra. A védőoltások beadásának egyik helyszíne a kórházi oltópont, ahova a szülők előreláthatóan december 8-tól tudnak majd online időpontot foglalni gyermekeik részére, a 2021. december 14-ét követő időszakra. A házi gyermekorvosi praxisokban is lehetőség nyílik a COVID elleni védőoltások beadására.
Arra szeretnénk kérni a szülőket, hogy akik kérik az oltást, azok 2021. december 07-én (kedd) délig jelezzék a házi gyermekorvosuknak. A jelzést megtehetik SMS-ben, e-mail-ben, vagy az Eródium rendszeren keresztül
Tisztelettel:
Házi gyermekorvosok
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő tartott sajtótájékoztatót „Magyarországnak előre kell mennie, nem pedig hátra!” címmel 2021. december 3-án Berettyóújfaluban.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Tartós élelmiszereket gyűjt az Auchanben a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete péntek-szombat-vasárnap. Hajdúböszörményben a Reál üzletben segíthetnek nélkülöző társaiknak a vásárlók pénteken és szombaton. Ezekkel a gyűjtésekkel kezdődnek a szervezet karácsonyi akciói.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Közeleg a karácsony és még nem tudja, hogy mivel lepje meg szeretteit? Mi segíthetünk! A Bihari Múzeum és a Zsinagóga Kultúrtér nyáron nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt! Új kiállítások, sohasem látott terek, a múlt titkai elevenednek meg a két helyszínen! Ajándékozzon belépőjegyeket családtagjainak, barátainak, akiknek felejthetetlen élményben lesz részük!
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Az Országgyűlés megszavazta az állatvédelmi törvények módosítását. Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület vezetője elmondta, hogy ez nagy segítség lehet az állatvédő egyesületek sokszor tehetetlen helyzetéhez. Jelenleg az állatok illegális szaporításából, illetve az állatokkal szembeni visszaélésekből ered a sok kidobott kóbor, szenvedő állat.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Tisztelt Berettyóújfaluiak!
A városban bevezetésre kerülő népkonyhai szolgáltatással kapcsolatosan az alábbi tájékoztatást kívánom megosztani Önökkel. December 1-jétől azon igénylők mehetnek az ételért, akiknek a nyilatkozata november 25. (csütörtök) 16.00 óráig eljutott a polgármesteri hivatal portájára. Azon személyek, akik ezt követően adták le igénylésüket, a következő héttől – december 6-ától – tudják átvenni a megadott osztóponton az ételt. Aki november 30. (kedd) 14.00 óra után adta le igénylését, december 13-ától jogosult a szolgáltatásra.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
A nemzetközi IKEA csoport belső vizsgálata szerint egyik kínai beszállítójuktól hamis tanúsítvánnyal rendelkező, tisztázatlan, vélhetően orosz eredetű fa bútorok kerültek az áruházakba több tagállamban, köztük Magyarországon is. A Nébih által folytatott hazai eljárás feltárta, a magyar IKEA megfelelő gondossággal járt el, így nemzetközi szinten folytatódik a vizsgálat. Az elkobzott bútorok megsemmisítés helyett – az áruházzal egyetértésben – rászorulókhoz kerülnek. Az ezt szolgáló pályázat mától elérhető a hivatal weboldalán.





















