artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

2024. március 29. péntek

Katalin Motel és Étterem

Berettyóújfalu, Király-Hágó u. 22.

06 (54) 401-537

06 (20) 421-9411

HETI MENÜ ÉS ÉTLAP

Tavaly a pandémiás helyzet miatt csak online emlékezhettünk a kommunizmus áldozatainak emléknapján, idén a megemlékezés résztvevőit Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő köszöntötte a Nadányi Zoltán Művelődési Házban, majd  a 133 nap – a Tanácsköztársaság története című magyar dokumentumfilm vetítése következett.

Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő köszöntőjében visszaemlékezett arra az időszakra, amikor Horváth János és Varga László képviselőtársai voltak a rendszerváltás utáni parlamentben, akik tagjai voltak az 1944-ben létrehozott Ideiglenes Nemzetgyűlésnek. Ők még együtt ültek a parlament padsoraiban Kovács Bélával, a Független Kisgazdapárt főtitkárával, akit a megszálló szovjet hatóságok jogellenesen letartóztattak, majd a Szovjetunióba hurcoltak. Horváth János és Varga László emigráltak Amerikába. Varga László ügyvédként dolgozott, Horváth László pedig közgazdász professzorként Közép-Amerika egyik egyetemén tanított. A rendszerváltást követően hazajöttek és újra aktívan bekapcsolódtak a politikai életbe. Képviselő úr ezt követően az emléknapról, annak történetéről beszélt, majd a 133 nap – a Tanácsköztársaság története című magyar dokumentumfilm vetítése következett.

2022  A kommunizmus áldozatainak emléknapja 032022  A kommunizmus áldozatainak emléknapja 01

Rövid összefoglaló az Emléknapról és annak történetéről:

„A jövendő nemzedékek előtt kötelességünk feljegyezni a 20. század bűneit és biztosítani, hogy azok soha nem ismétlődhetnek." /George W. Bush/

Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozatával minden év február 25-ét a Kommunista Diktatúrák Áldozatainak Emléknapjává (Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja) nyilvánította. 1947-ben ezen a napon Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet hatóságok jogellenesen letartóztatták, majd a Szovjetunióba hurcolták. A mentelmi jogától megfosztott képviselő nyolc évet töltött börtönökben és munkatáborokban. Kovács Béla 1959-ben, 51 évesen halt meg. Bronzszobra ma mementóként áll a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium épülete és az Országház közötti téren. Letartóztatása az első állomása volt annak az eltervezett folyamatnak, amely során a kommunista párt az ellenszegülők kiiktatásával a totális egypárti diktatúra kiépítése felé haladt. A képviselő önkényes fogvatartása a demokratikus jogok lábbal tiprásának jelképévé vált, amely a pártállami rezsim majdnem fél évszázados uralmát jellemezte. Sorsa egyfajta típuspéldája lett azoknak, akiket ma a kommunizmus áldozataiként tarthatunk számon.

2022  A kommunizmus áldozatainak emléknapja 042022  A kommunizmus áldozatainak emléknapja 11

„Egy ember halála tragédia. Egymillióé statisztika.” /Joszif Visszarionovics Sztálin/

A kommunista diktatúrák halálos áldozatait világviszonylatban 100 millióra becsülik. Kelet-Közép-Európában a számuk eléri az 1 millió főt. Ennyien vesztették életüket éhínségben, kényszermunkatáborban, vagy kegyetlen kivégzés által. Jóval többre tehető azonban azok száma, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg megnyomorított. A rendszer áldozata volt az is, akit vallattak és kínoztak, akit megbélyegeztek, akit kirekesztettek vagy börtönbe zártak, akit csoport- vagy vallási hovatartozása miatt üldöztek; mindenki, akit megfosztottak a szabad cselekvés és választás lehetőségétől. Február 25-én emlékezzünk a több tízezer, családjától elválasztott és kényszermunkatáborba hurcolt honfitársunkra, a koholt vádak alapján mészárszékre küldött emberekre, az ellenállóként mártírhalált halt hősökre. Ezen a napon idézzük mindazok emlékét, akik az erőszakrendszer áldozataivá váltak, családtagjaikra és szeretteikre, akiket a kommunista rezsim meghurcolt és kiszolgáltatott. És ezen a napon emelt fővel emlékezhetünk minderre, mert egy letűnt rendszer bűneit emlegetjük, amelyet a nemzet kitartása és a szabadság iránti olthatatlan vágya örökre eltemetett.

„Soha többé nem tűrjük el, hogy ilyen történhessen velünk!”

Forrás: kommunizmusaldozatai.kormany.hu

You have no rights to post comments