artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Idén októbertől egyszerűsödik több közúti közlekedési hatósági eljárás, valamint közlekedéssel kapcsolatos rendeleteket is módosított a kormány, amelyek február 1-től lépnek hatályba.

Az aktív illetve a passzív dohányzás az egyik legsúlyosabb kockázati tényező az emberi szervezetből kimutatható káros kémiai anyagok szempontjából, az alapozó arcfestékek gyakori használata pedig a higany koncentrációjának növekedéséhez vezethet – többek között ez derült ki abból az európai szintű kutatásból, amelyben az Országos Környezetegészségügyi Intézet is részt vett.

Hosszú, türelemmel viselt betegségben, életének 63. évében elhunyt Dr. Újhelyi István, sok berettyóújfalui lakos szeretett háziorvosa. Közel negyven évig állt betegei szolgálatában, mely idő alatt nemcsak maximális szakmai felkészültségéről, hanem önzetlenségéről és emberségéről is tanubizonyságot tett. Nyugodjon békében! 

Ifj. Újhelyi István szavait tolmácsoljuk.

Kedves Ismerőseim!
Szomorú családi hírről írok most. Sokat tépelődtem,hogy helyes e közszereplőként az FB-n a személyes tragédiánkról írni. Késtem is vele két napot. A velünk történtek mégis,maguktól is szárnyra kaptak,egymás után érkeznek hozzám a levelek. Sokan "valódi" ismerőseink vagytok, családommal személyesen is kapcsolatba kerültetek az elmúlt évtizedekben.
Ezért is tudatom a fájó hírt,hogy emberfeletti türelemmel viselt hosszú betegsége győzött Édesapám életereje fölött. Fiatalon,62 évesen elment az egyik legjobb EMBER akit valaha is ismertem. Büszke voltam orvosi tudására,humanitására,a betegei iránti alázatára,ahogy gőg és önteltség nélkül a mások javát szolgálta. Hiányozni fog.
Badacsonytomajban, a bazalt orgonák vigyázzák majd örök álmát. Utolsó útjára január 25-én 13 órakor kísérjük.

Tiszteletreméltó gesztus az, amellyel Kisikán Tibor nívódíjas pirografikus művész (korábbi megismerhetik) városunknak adományozta Berettyóújfalu címerét, melyet az igencsak különlegesnek mondható pirográf technikával készített el.

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság közzétette a 2013. évi nyugdíjak folyósításának rendjét. A postai úton kézbesített nyugdíjakat a postai kifizetési napokon, a bankszámlára érkező nyugdíjakat pedig a banki jóváírási napokon kapják meg a nyugdíjasok.

A kormányzati honlapon közzétett videointerjúban ismerteti a kabinet a közszférában dolgozók kötelező nyugdíjazásának részletszabályait. A Kormányszóvivői Iroda az MTI érdeklődésére tudatta, hogy bár a politikai vezetőkre nem vonatkozik a kötelező nyugdíjba vonulás, de a kettős finanszírozás, vagyis a nyugdíj és a munkabér együtt fizetésének tilalma rájuk is érvényes.

Több olvasónk érdeklődött szerkesztőségünkben, milyen útviszonyokra számíthatnak Berettyóújfaluban és vonzáskörzetében, illetve a 42-es és 47-es számú főutakon.

A Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján tette közzé azt a , amely részletezi a több mint ötezer lakosú települések adósságának kormányzati átvállalását.

Családi okokra hivatkozva lemondott a szeghalmi járási hivatal vezetői posztjáról Bak Péter - írta szerdán a beol.hu internetes portál.

„A kutya a legállhatatosabb barát – az első, aki üdvözöl, és a legbátrabb, aki védelmez.” (George Gordon Byron)

A kóbor kutyák helyzete egyre égetőbb kérdéssé válik városunkban. Január elseje óta az ebeket kötelező chippel ellátni, ami még nagyobb terhet jelent az állattartók számára, sokan nem tudják, vagy nem akarják megfizetni a költségeket így adódik a kérdés, még több kóbor állat fog-e mászkálni az utcákon?

AZ ORSZÁGBAN TÖBB ÚTSZAKASZON IS TÉLIESEK AZ ÚTVISZONYOK – A MAGYAR KÖZÚT 250 MUNKAGÉPE DOLGOZIK AZ UTAK HÓELTAKARÍTÁSÁN.

A szén-monoxid-mérgezés az egyik leggyakoribb háztartási baleset, amelyet legtöbbször a helytelenül használt tüzelőberendezés, kémény, kályha, kandalló, gázsütő, gázszárító, gázkazán, gáz vízmelegítő, stb. okoz.

2013. január 1-től valamennyi új jogszabály /törvény, kormányrendelet, BM rendelet/ hatályba lépett, melynek eredményeként a kéményseprő-ipari közszolgáltatás teljes jogszabályi háttere megváltozott.

A Magyar Vöröskereszt véradást szervez 2013. 01. 10-én a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház Transzfúziós Osztályán 8 órától 14 óráig. Minden kedves véradót, segíteni akarót szeretettel várnak. Az alábbi táblázatban a Hajdú-Bihar megyei, januári véradásokról tájékozódhatnak olvasóink. Gyere el és ments meg három életet!

Egy Németországban és Ausztriában már jól működő forgalmi rendszer hazai bevezetése mellett döntött a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A cipzárforgalomnak vagy cipzárrendszernek nevezett módszert először Pest megyében, a 11-es főút – M0-ás autóút csomópontjában vezetik be a szakemberek, amelytől a torlódások mérséklődését várják.

Gázolás miatt késnek a vonatok a Budapest-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vasútvonalon - közölte a MÁV kommunikációs igazgatóságának sajtóügyeletese csütörtökön az MTI-vel.

A január 1-jétől életbe lépő új jogszabályok folytán számos változás lesz a bíróságokon: létrejönnek a járásbíróságok, az új közigazgatási és munkaügyi bíróságok, illetve működésbe lép az e-bíróság.

Az elmúlt 2012-es évben városunkban jelentős fejlesztések és átalakítások történtek, mind beruházási, mind közigazgatási szinten. Megkértük Muraközi Istvánt, Berettyóújfalu Város polgármesterét, összegezze a város életében bekövetkezett fontos változásokat és az új év célkitűzéseit. 

A járási hivatalok a megyei kormányhivatalok szervezeti egységeiként 2013. január 1-jével jönnek létre, így Berettyóújfaluban is, mint járásközpontban. A városunkban létrejövő hivatal működését, a lakosság számára fontos tudnivalókat az alábbi tájékoztatóban mutatja be Pálfi Anikó, a Berettyóújfalui Járási Hivatal vezetője.