artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Új internetes közösségépítő kezdeményezés indult el az interneten ÖKOklikk néven: a környezetbarát honlapon az érdeklődők az egészséges életmódról és a zöld témákról tájékozódhatnak, szakemberektől kérdezhetnek, valamint megoszthatják egymással tapasztalataikat a környezettudatosság jegyében.

A korábbi híresztelések igazzá váltak, miszerint a MÁV-START Zrt. bevezeti a gyorsvonati pótjegyet. Legutóbb egy hónapja volt tarifa változás, akkor került bevezetésre, hogy az IC pótjegyek ára a megváltás időpontjától is függ, tehát aki nem vált előre helyjegyet, azt felárral büntetik. (A vasúti közlekedés változásairól korábbi mi is részletesen beszámoltunk. – a szerk.)

Gyermekotthonban, hajléktalanszállón, idősotthonban és állatmenhelyen szervezi meg idén is KözJóTett elnevezésű önkéntes programsorozatát a Hallgatók a Közösség Szolgálatában Országos Egyesület (HaKöSz) április 17. és 24. között, az akció keretében a hallgatók önkéntes munkájukkal segíthetik a nehéz helyzetben élőket.

A berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórházban 2013. március 1-jén elrendelt részleges látogatási tilalom – az influenza-járvány megszűnése miatt – a mai nappal (2013. április 2.) visszavonásra került.

Fotópályázatot indított „Gyűjtsd a táblát” címmel a Magyar Turizmus Zrt. Az érdeklődőknek egyebek mellett településtáblákat, védett területek tábláit, útjelző, útbaigazító táblákat kell megörökíteniük a képeken.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat hófúvás miatt második fokozatú (NARANCS) figyelmeztetést adott ki Győr-Moson-Sopron és Vas megye területére, mert holnap a friss hóval fedett területeken a viharos szél magas hótorlaszokat emelhet. Kedd éjféltől szerda délutánig országszerte erős, néhol viharos szél alakulhat ki.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint késő estétől kedd reggelig sokfelé várható talaj menti fagy. Holnap jelentős mennyiségű csapadék várható, éjfélig a délnyugati megyékben 20-30 milliméterre van kilátás, a legtöbb Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyében eshet. A Nyugat-Dunántúlon havazás is valószínű, ám a lehulló hó síkvidéken a talajfelszínen csak átmenetileg maradhat meg. Ma az ország jelentős területén ár- és belvíz elleni védekezéssel telt a húsvét hétfő, az érintett hatóságoknak harminchárom településén kellett valamilyen módon beavatkozniuk. A belvízzel elöntött terület nagysága összesen 145 ezer hektár, ebből hatvanháromezer vetés-szántó.

Fotó: Czeglédi Zsolt
Nincs félnivalónk, ez a húsvét üzenete - mondta Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök vasárnapi igehirdetésében a debreceni Református Nagytemplomban.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés és Csongrád megye területére citromsárga figyelmeztető előrejelzést adott ki, mert a prognózis szerint ott egy nap alatt több mint 20 milliméter eső hullhat. A télies időjárás, az ár-, illetve a belvíz az ország számos területén ad munkát a katasztrófavédelemnek.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapra Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Vas, Veszprém Zala megye területére citromsárga figyelmeztető előrejelzést adott ki, mert a prognózis szerint ott egy nap alatt több mint 20 milliméter eső hullhat. A szolgálat ugyanakkor Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére mára is fenntartotta citromsárga figyelmeztető előrejelzését heves zivatar miatt, mert ugyan kis valószínűséggel, de előfordulhatnak erős széllel vagy nagy méretű jéggel érkező heves zivatarok.

A CSAT Egyesület által szervezett, „Önkéntesség szerepe és helye Berettyóújfaluban” című rendezvényt 2013. március 27-én tartották Berettyóújfaluban, a Polgármesteri Hivatal nagytermében.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat visszavonta a Heves és Nógrád megye kistérségéire ónos eső kialakulásnak veszélye miatt kiadott elsőfokú, azaz citromsárga riasztását. Szlovéniában és Szlovákiában a nagypéntek miatt kamionstop van érvényben, így a határok mentén egyre több a feltorlódott kamion, amelyeket a rendőrség ideiglenesen kijelölt parkolókba állít félre. Ez a 7,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárműveket érinti. Szlovénia felé várhatóan este 21 órakor feloldják a korlátozást.

A Magyar Vöröskereszt véradást szervez Berettyóújfaluban 2013. április 16-án kedden, a Gróf Tisza István Kórház Transzfúziós Osztályán 8 órától 13.30 óráig. Minden kedves véradót, segíteni akarót szeretettel várnak. Az alábbi táblázatban a Hajdú-Bihar megyei, áprilisi véradások helyszíneiről tájékozódhatnak olvasóink. Gyere el és ments meg három életet!

Európában, így hazánkban is, március utolsó vasárnapjától, október utolsó vasárnapjáig tart a nyári időszámítás. Idén március 31-én, azaz vasárnap hajnalban kell 2-óráról 3-ra állítani óráinkat. A Magyarországon 1980 óta működő rendszert energia-megtakarítási céllal vezették be. A MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. becslése szerint az átállítással megközelítőleg az ország egy napi fogyasztásának megfelelő villamos energia spórolható meg.

A Tisza vízgyűjtőjén az elmúlt 24 órában folytatódott az árhullám levonulása, de a következő három napon lehulló csapadék újabb árhullámot okozhat a jövő hét elejétől a magyarországi folyókon. A síkvidéki területeken a felső talajrétegek változatlanul telítettek - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság csütörtökön az MTI-vel.

Péntek hajnaltól késő délelőttig a Dunántúl északkeleti részén, Pest megye északi felén és a főváros térségében az eső mellett fagyott eső, ónos eső is várható. Északkeleten, kiemelten Nógrád megyében péntek délutánig lepel-8 cm friss, vizes, tapadó hó hullhat.

 

A Szajol – Püspökladány állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt több vonat menetrendje is módosul. A 6008, 6009 sz. vonatok helyett, Karcag – Püspökladány állomások között vonatpótló autóbusz közlekedik.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenleg Borsod-Abaúj-Zemplén megye öt kistérségére tart érvényben elsőfokú (CITROM) riasztást hófúvás miatt. Továbbra is folyamatosan havazik a fővárosban, Pest megye teljes területén, valamint a Dunántúl középső részén is. A Duna vonalától keletre csak az Alföld déli része hómentes, máshol mindenhol intenzíven havazik.

Sárga riasztás van érvényben Jász-Nagykun-Szolnok megye egészére, Pest megye két kistérségére, valamint Zala, Vas, Somogy, Bács-Kiskun, Heves, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére és Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Pest, Csongrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés megye egyes kistérségeire. Folyamatosan javul a helyzet, halad a forgalom az utakon. Aktuális információk.

Az E-ON átfogó korszerűsítési programot hajt végre hálózatain. A kiegyensúlyozott és zavartalan szolgáltatást biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei.