artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Nyárra tető fedi a piac őstermelői árusító helyét.

Olyan fiatalok jelentkezését várjuk, akik szeretik a csapatmunkát, szívesen áldoznák szabadidejüket egy, a környéken eddig egyedülálló közösségi projekt megvalósítására, érdeklődnek az innovatív dolgok iránt, nem ijednek meg a kihívástól és a felelősségtől.

Hazánk demokratikus és alkotmányos berendezkedésének fundamentumát a szabad választás joga és lehetősége jelenti. Az általános választások időpontjának kitűzését az Alaptörvény a köztársasági elnök kizárólagos jogkörébe utalja, meghatározva annak alkotmányos feltételeit is.

A donorok kalória- és folyadékpótlásáról a 70-es, 80-as évek szokásait megidézve gondoskodnak a szervezők a településen, amelynek lakói kimagasló arányban járnak vért adni.

Egy új, és iOS platformokon elérhető mobilalkalmazás segíti az egyszerűsített foglalkoztatás gyorsabb bejelentését, amely a jövőben akár 20 másodperc alatt is megtehető lesz.

A Gróf Tisza István Kórház Dr. Böszörményi Nagy Géza terme adott helyet 2014. január 16-án a Richter Egészségváros adományátadó ünnepségnek, melyet megtisztelt jelenlétével a Richter Gedeon Nyrt. képviseletében Dr. Schaff Erika és Dr. Soltész Enikő is. Jelképesen itt került átadásra az összegyűlt adományból vásárolt csontsűrűség mérő készülék.

A Gróf Tisza István Kórház Dr. Böszörményi Nagy Géza terme adott helyet 2014. január 16-án a Richter Egészségváros adományátadó ünnepségnek, melyet megtisztelt jelenlétével a Richter Gedeon Nyrt. képviseletében Dr. Schaff Erika és Dr. Soltész Enikő is. Jelképesen itt került átadásra az összegyűlt adományból vásárolt csontsűrűség mérő készülék.

Az „Összefogás a jövőért” projekt megvalósítói tisztelettel meghívják Önt a „Fogyatékkal élő és megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának, foglalkoztatásának elősegítése” témában szervezett térségi fórumra 2014. január 30-án, 10 órai kezdettel a Kabos Endre Városi Sportcsarnokban.

Meghosszabbított nevezési határidővel továbbra is várják az idei felterjesztéseket, médiaanyagokat, valamint rajzokat az Astellas-pályázatok (Az év orvosa, Média az orvosokért, Astellas Gyermekrajz Pályázat) szervezői. A módosítás értelmében a gyermekrajzok beküldésére 2014. február 6-ig, a betegtörténettel való jelölésre február 18-ig, a médiapályázatra történő nevezésre pedig március 7-ig van lehetőség.

A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentéseinek alapján végzett becslések szerint 2013. december 30 – 2014. január 5. között az országban 5700 fő fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.

Az Országos Mentőszolgálat és az Elsősegélynyújtás Oktatásáért Alapítvány elsősegélyversenyt hirdet 5-10. osztályos diákoknak. A verseny nemcsak azoknak szól, akik járatosak a segélynyújtásban, hanem azoknak is, akik szeretnék elsajátítani azt!

Kisebb megszakításokkal, de az államhatárig tekerhetünk a magyar-román kerékpárúton.

Baleset történt az éjszakai órákban Berettyószentmárton főutcáján.

Idén az Erzsébet-programban hatvankét pályázatra jelentkezhetnek a gyermekek, nagycsaládosok, nyugdíjasok és a fogyatékossággal élők - közölte a program szóvivője szerdán budapesti sajtótájékoztatón.

A huszonéves magyar nők 60 százaléka házasság nélkül, 40 százaléka pedig gyermektelenül élheti le az életét a mostani tendenciák szerint - olvasható ki egy kutatásból.

Két magyar találmánya ez az új okostelefonos alkalmazás, ami folyamatosan frissül, és jelez, ha megközelítitek a méréspontot.

Idén a kis- és közepes vállalkozások (kkv) számára a tavalyihoz hasonló összegű, 13 milliárd forintos támogatási forrás áll rendelkezésre új munkahelyek teremtésére - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Befejeződött az üzemszerű teszt időszaka, így most már normál üzemmódban fut a veszélyhelyzeti értesítési szolgáltatás. A katasztrófavédelem által november 25-én útjára indított alkalmazást legtöbben még mindig androidos okostelefonon használják, de sokan vannak azok is, akik iOS-es és Windows operációs rendszerű készülékre töltötték le.

Az internetes közönségszavazáson a sügért és a gardát előzte meg a győztes hal.

A NATO Charity Bazzar Alapítvány segítségével Bemer- és műtéti betegmelegítő készülékre nyert anyagi támogatást a Gróf Tisza István Kórház.