artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

A 2010-ben elkezdett munka folytatásához kérik a felhatalmazást a választópolgároktól a Fidesz berettyóújfalui polgármester- és képviselőjelöltjei. KÉPGALÉRIA

Gyermekprogramok, kerekasztal beszélgetés, zsíros kenyér és virsli várta az érdeklődőket 2019. augusztus 24-én a Makk Kálmán Mozi udvarán, az ellenzéki összefogás által szervezett Nyárbúcsúztató Piknik elnevezésű rendezvényen. KÉPGALÉRIA

11 százalékkal nőtt a turizmus a második negyedévben a Szallas.hu becslése szerint. Az átlagos foglalási érték 42 ezer forint volt, a SZÉP-kártyások ennél 70 százalékkal többet fizettek. A közvetített forgalom közel 20 százalékkal nőtt. A legnépszerűbb úti célok a főváros mellett Siófok, Eger és Szeged voltak. A foglalások kétharmada mobilról érkezett.

A városunkban tartott Szent István-napi ünnepi rendezvények a Jézus Szíve Templomban szentmisével kezdődtek, melyet Rákóczi Jenő plébános mutatott be. Ezt követően a Bihar Vármegye Képgalériában meghitt ünnepség keretén belül került sor Ötvös Nagy Ferenc, Magyar Művészetért díjas ötvös-iparművész kiállításának megnyitójára és kenyérszentelésre, ahol köszöntöttük a két állami díjas polgárunkat, Kocsis Csabát és Muraközi Istvánt is. KÉPGALÉRIA

Magyarország köztársasági elnöke Kocsis Csaba író, költő, fotográfus, énekmondó részére sokoldalú művészi alkotómunkája, valamint a határon túli magyarság, különösen a kárpátaljai és biharországi közösségek körében végzett kultúraszervező tevékenysége elismeréseként a MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT kitüntetést adományozta, melyhez szívből gratulálunk!

Nemzeti ünnepeink méltó alkalmat nyújtanak Magyarország legrangosabb állami kitüntetéseinek átadásához. A kitüntetéseket a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában kifejtett kimagasló tevékenység elismeréséért adományozzák. Augusztus 20-a alkalmából Muraközi István, városunk polgármestere a kimagasló színvonalú munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át, melyhez szívből gratulálunk!

Dr. Zákány Zsolt polgármester-jelölt 2019. augusztus 15-én, a Makk Kálmán Mozi előtt sajtótájékoztató keretén belül mutatta be a Mindenki Magyarországa Mozgalom berettyóújfalui önkormányzati képviselőjelöltjeit.

Az alapellátó fogorvosi rendelőben (Berettyóújfalu, Orbán Balázs tér 1. sz.) praktizáló fogorvosok 2019. szeptember 2-től szeptember 13-ig figyelmeztető akciót tartanak, ez idő alatt a fogorvosi rendelőben a rendelési idő alatt csak sürgősségi betegellátás történik - tájékoztatta portálunkat dr. Nemcsényi László fogorvos.

A berettyóújfalui rendőrök ásványvizet osztottak a járművezetőknek.

2019. augusztus 9-10-én rendezték meg Fertődön a VII. Esterházy Barokk Ételfőző Fesztivált, melynek díszvendége Berettyóújfalu volt. Városunk csapata két kategóriában is nevezett a versenyre, ahol különleges ételekkel készültek lenyűgözni a zsűrit és a fesztivál résztvevőit. Az első napon Muraközi István polgármester és csapata a Polgármesterek Kupája főzőversenyen mutathatták be gasztronómiai tudásukat, mellyel Berettyóújfalu elnyerte a Polgármester Kupa Vándordíját és Fertőd város különdíját. A második napon a Csárda konyha kategóriában különdíjat, Úri konyha kategóriában 3. helyezést ért el Berettyóúfalu pénzügyes csapata, illetve a legszebb, legautentikusabb stand díját is megkapták! Szeretettel gratulálunk! KÉPGALÉRIA

Megtelnek a szálláshelyek az államalapítás ünnepének négynapos hosszú hétvégéjén. Tavalyhoz képest több mint a felével nő a forgalom a Szallas.hu adatai szerint. Az átlagos foglalási érték 58 500 forint körül alakul, míg a SZÉP-kártyások bátrabban költenek. Siófok, Hajdúszoboszló és Eger vonzza a legtöbb vendéget.

Legalább 10 százalékos további lakásdrágulásra számít a Hajdú-Bihar megyeiek jelentős része a következő egy év során, így nem meglepő, ha az egyik legjobb befektetésnek tartják az újlakás-vételt. A megyében az országos átlaghoz képest kétszer annyian terveznek ház- vagy lakásvásárlást a következő egy évben – többek közt ez derül ki abból a kutatásból, amely Magyarország vezető lakásfejlesztője, a Cordia megbízásából készült el.

Íróeszközökkel, színessel, grafittal, tollal támogatja a Mátrix Közhasznú Alapítvány azon 6-13 év közötti gyermekes családokat, akiknél az iskolakezdéshez ez hiányzik a teljességhez. A cél az esélyegyenlőség támogatása. Összesen ötezer íróeszköz áll az alapítványnál rendelkezésre, a legtöbb adomány vadi új, melyet korábban lelkes gyermekekkel közösen gyűjtött a szervezet.

A MÁV-START Zrt. értesíti tisztelt utasait, hogy 2019. augusztus 6-tól 2019. szeptember 11-ig Kaba – Hajdúszoboszló állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 101 Püspökladány - Biharkeresztes vasútvonalon 6410 és a 6429 sz. vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. A Román Vasúttársaság vonalán tartandó vágányzár miatt 2019. augusztus 24/25-től 2019. augusztus 28/29-ig a 347, 346 sz. DACIA nemzetközi vonatpár 347/12347 és 12346/346 sz. vonatként kerülő útirányon Szolnok Püspökladány – Biharkeresztes útvonalon közlekedik Wien – Bucuresti között. A 473, 472 sz. ISTER nemzetközi vonatpár Budapest-Keleti – Bucuresti között közlekedő kocsijai a 407/406 sz. CORONA nemzetközi InterCity vonattal kerülnek továbbításra Szolnok – Püspökladány – Biharkeresztes útvonalon.

A Magyar Közlöny 109. számában megjelent módosítás szerint a CSOK-ot igénylők már eleve nyilatkozhatnak arról, hogy székhelyként szeretnék használni az ingatlant. Feltétel azonban, hogy a cégnek saját többségi tulajdonban kell állnia és nem lehet részvénytársaság. Azok, akik már korábban igényeltek CSOK-ot, s emiatt nem tudták az igényléskor ezt a szándékot bejelenteni 2019. december 31-ig van lehetőségük egy ilyen nyilatkozat megtételére.

Várhatóan 2020 végére felépül az új Büntetés-végrehajtási Egészségügyi Központ Berettyóújfaluban. A beruházás közel 200 munkahelyet teremt a Hajdú-Bihar megyei településen. A személyzet kiválasztásának segítségére toborzó irodát nyitott a városban a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága július 29-én.

Berettyóújfalu Város Önkormányzata 2018. augusztus 19-20. között minden érdeklődőt szeretettel vár Szent István-napi rendezvényeire.

Javában dübörög a nyári szünet. Sok diák nem csak pihenéssel, hanem munkával is tölti ezeket a heteket. Jogi szempontból azonban számos olyan dolog felvetődik, amire érdemes figyelni. Rovatunkban dr. Kormos Jánossal, a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság megbízott elnökhelyettesével vesszük sorba ezeket. Jogos a kérdés – a nyári diákmunka vállalásról.

Október 13-ára írta ki a magyarországi önkormányzati választásokat Áder János köztársasági elnök. A hivatalos kampány a választást megelőző 50. napon, augusztus 24-én kezdődik, és a szavazás napján 19 óráig tart. A választáson a képviselőjelöltek, a polgármesterjelöltek és a főpolgármester-jelöltek szeptember 9-én 16 óráig adhatják le ajánlóíveken összegyűjtött ajánlásaikat. A jelöltek és a jelölőszervezetek listáinak nyilvántartásba vételéről a választókerületi bizottságok döntenek, négy napon belül. A listákat szeptember 10-én 16 óráig lehet bejelenteni. Annak érdekében, hogy a kampány Berettyóújfaluban is a tisztességes megmérettetésről, ne egymás lejáratásáról szóljon, a Fidesz berettyóújfalui csoportja etikai kódex elfogadását javasolja a jelölőszervezeteknek.

Tisztelt Berettyóújfalui Polgártársam! Épül-szépül a város. Bizonyára Ön is tapasztalja, hogy Berettyóújfalu az elmúlt évek során soha nem látott módon gyarapszik, fejlődik. Folyamatosak az építkezések, sorra újulnak meg intézményeink, hivatalaink, közterületeink.