artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Az óév utolsó előtti napján ünnepi eseményre került sor a Fényes-házban, ugyanis a 90. életévét betöltő Erdélyi Ernőné Erzsike nénit köszöntötte családja, az otthon dolgozói és lakói.

Karalyos Krisztina ügyvezető asszony jókívánságait fejezte ki az ünnepeltnek és átadta a Magyarország miniszterelnöke által aláírt emléklapot.Erzsike néni meghatódottan köszönte meg minden jelenlévőnek azt, hogy együtt ünnepelnek vele ezen az emlékezetes napon és elmondta, habár az élet számos próbatétel elé allította az elmúlt 90 év alatt, a szeretet, a hit és a hála minden bajon átsegítette. Nagyon hálás azért, hogy ennek a közösségnek a tagja lehet, és jó egészségben, békében, szeretetben eltöltött éveket kíván az otthon minden lakójának.

A gyertyagyújtást követően a Mátyás utcai tagintézmény lakóinak műsorát, majd Antal Jenőné és Tóth Gyula zenés produkcióját láthattuk.

Szabó Katalin mentálhigiénés munkatárs köszöntőjében elmondta, minden születésnap nagy esemény az ember életében, de mindig különlegesebb az ünnep, ha egy kerek évszámhoz érünk. A 90 év nem csak a kereksége miatt, hanem azért is, mert kevesen érik meg ezt a szép kort.

Erzsike néni 90.04IMG 5642

És a 90 év nem csak a különlegességet jelenti számunkra, hanem a tiszteletet is, amellyel adózunk a kornak, valamint a bölcsességnek és élettapasztalatnak.

Erdélyi Ernőné Erzsike néni egy hosszú élet munkáját és rengeteg tapasztalatot tudhat maga mögött.

1927. december 21-én született Nagykerekiben. Hatan voltak testvérek, mindig szeretettel gondol testvéreire és családtagjaira, akikkel a mai napig tartja a kapcsolatot. Miután megismerkedett párjával, 1951-ben házasságot kötöttek és Hencidán éltek. 1952-ben egy fiú gyermeknek adott életet, akit féltő szeretettel neveltek, miközben sokat dolgoztak mindketten. Fia két unokával örvendeztette meg Erzsike nénit, akikről mindig kifogyhatatlan energiával és büszkeséggel beszél. 25 évi özvegység után, 2014-ben költözött az intézménybe. Vallásos családban nevelkedett, szülei szeretetben nevelték gyermekeiket. Azóta is rendszeresen jár templomba, ha az egészségi állapota engedi. Lakótársaival szívesen beszélget, szellemi frissessége, pozitív hozzáállása, energikussága irígylésreméltó, mindenkinek segít ahol csak tud.

IMG 5679IMG 5645

Aranyosi Ervin néhány sora akár Erzsike néni gondolatait is idézheti:

„Szeresd társad, mint magad,

ennyi csak a feladat!

Szív vezessen, ne az ész,

szeretettel többre mész.

Szeretetből adj sokat,

tégy boldoggá másokat!

Meglátod ez boldogít,

s mást is majd jóra tanít!

Ha szívedben fény ragyog,

érzed majd, hogy ott vagyok!”

Azt kívánjuk, Erzsike néni szívében még nagyon sokáig ragyogjon a fény, sokáig melegítse még családja és a Fényes-ház lakóit!

IMG 5688IMG 5683 

IMG 5690

You have no rights to post comments