A rendezvény a Kálvin téren kezdődött, ahol Csarkó Imre történész mondott emlékbeszédet, melyben kiemelte a történelem megőrzésének fontosságát és a közösség összetartozásának erejét. Ezután megkoszorúztuk a II. világháború berettyóújfalui és berettyószentmártoni polgári áldozatainak állított emlékművet, majd emlékező istentiszteletre került sor a berettyóújfalui református templomban, ahol Szabóné Nagy Andrea lelkész hirdetett igét. Az esemény zárásaként Oláh Zsigmond lelkész emléktáblájának  koszorúzására került sor. Az emlékbeszéd alább teljes terjedelmében olvasható. KÉPGALÉRIA

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ma itt állunk együtt, a helyi történelem és közösségi emlékezet egyik pontján, amely összeköti a múltat a jelennel.

Itt állunk, hogy fejet hajtsunk hőseink előtt – azok előtt, akik a második világháború viharában nem a könnyebb utat választották, hanem a legnehezebbet: a helytállás, a küzdelem, az áldozat útját.

Talán nem felesleges felidéznünk néhány kulcsszó segítségével azt, hogyan jutottunk el idáig?

A XX. század őskatasztrófája, az I. világháború, majd azt követő hazug, felforgató forradalom és Trianon azok a sarokkövek, amelyek meghatározták a korszakban hazánk sorsát.

Az addig oly biztosnak hitt fejlődés útját ezek a sorsfordító események megtörték. A világháború borzalmai mély sebet ejtettek a társadalom egészén, alapjaiban rendítve meg a rendet és a biztonságot. Nevükben magyar, szívükben idegen emberek kezdetben platóról és hordóról szónokolva, szépen hangzó hazugságokkal édesgették magukhoz az érdeklődőket, majd a hatalom megszerzése után páncélvonattal járva az országot, derekukon fegyverrel igyekeztek érvényt szerezni internacionalista elképzeléseiknek. Felbomlott és eltört minden, ami addig mérce volt és a jól hangzó ígéretek után, hazugságokkal, gyilkosságokkal terhelt baljós árnyként zúdult a nemzetre 133 nap örült tombolás. Az egykor biztos alapot adó keretek hirtelen szertefoszlottak, a zajos és erőszakos erők hangjai emelkedtek fel, a tagadás és a pusztulás jelszavát hirdetve.

Nehéz feladat előtt áll a megemlékező, amikor ebből az időszakból konklúziót akar vonni. Talán így közelebb kerülhetünk a lényeghez:

Az igényesség a lélek fegyelme — erő, mely a tökéletlenségben is rendet keres, s a rendben szépséget fedez fel. Az igénytelenség ezzel szemben a kényelem álruháját ölti magára: látszólag megóv a fáradságtól, de közben kifoszt a mélységtől és a valódi értékektől. Az egyik épít, a másik rombol.

S mikor e kettő közé állunk, valójában döntést hozunk: önmagunkhoz méltó, tartalmas életet élünk-e, vagy csupán sodródunk a világban.

Tisztelt Egybegyűltek!

Berettyóújfalu méltó volt önmagához. Amikor a legsötétebb napok eljöttek, nem volt menekvés, nem volt haladék. Katonáink a fronton küzdöttek, sokszor reménytelen túlerővel szemben. Az otthon maradók pedig csendben, de ugyanazzal a hősiességgel álltak helyt: a családok kenyér és kenyérkereső nélkül is talpon maradtak, az anyák könnyeik között is nevelték gyermekeiket, a közösség tagjai pedig egymásban tartották a lelket. Ez volt a magyar ember válasza a háborúra: hűség, bátorság, kitartás.

Mi volt ez, ha nem hősiesség? Mi volt ez, ha nem a haza szeretetének legigazibb bizonyítéka?

Történelmünk során Magyarország sokszor bizonyította, hogy a hazaszeretet és az összetartás földje. E város lakói is tudták: a szülőföld több, mint föld és kő, több, mint ház és utca. A szülőföld a lélek otthona. És ha a haza hív, akkor a berettyóújfalui ember bátorsággal és kitartással felelt akár élete árán is.

Nézzük az itthon maradottak szemével: hogy jutottunk el 81 évvel ezelőtt a mai napig?

Szeptember 26: Reggel a faluban teljes a fejetlenség…az utcán autók, szekerek összevissza állnak, vég nélküli szekérsorok mennek…

Október 8: A helyzet rossznak látszik ... a német hadbíróság elfoglalja a járásbíróság földszintjét.

Október 9: Óriási pánik, már azok is menekülőre fogták, akik eddig a maradást tanácsolták…

Október 10: Nagy ágyúzás keresztül a falun, sok ház megrongálódott, többen meghaltak és több helyen tűz ütött ki. Három nap óta alig alszunk, fáradt, sápadt, rosszul néz ki mindenki.

Október 12: Dél körül újra megindul az ágyúzás, repülőgépek is jönnek, gépfegyver is hallik, egész éjjel a földön fekszünk, várunk.

Október 13-14: Egész nap és éjjel állandó harc, ágyúzás, gépfegyvertűz…ablakok betörnek, háztetők beszakadnak. A majdnem állandó pergőtűz már kibírhatatlan.

Október 15: A korház pincéjében már legalább 500 ember van összezsúfolódva, élelmiszer alig van.

Október 16: Egész nap ágyúzás, úgy hírlik, a németek kivonulóban vannak és a szovjetek fogják átvenni a falut.

Október 17: A szovjet katonák megérkeznek a kórház pincéjébe…mindenkit hazazavarnak. A faluba ki nem lehet menni, agyonlövések, gyújtogatások történtek… Többek között agyonlőtték Bak János susztert , Oláh Zsigmond református segédlelkészt…a rablás általános és nagyfokú, a nőkkel szemben igensok erőszakoskodás történt.

Tisztelt Emlékezők!

A lokális múlt minden hősének neve talán nincs benne a történelemkönyvek lapjain, de benne vannak a mi szívünkben. Ők a mi hőseink, Berettyóújfalu néma őrei. Amíg emlékezünk rájuk, addig nem halnak meg. Amíg nevüket kimondjuk, amíg áldozatukról beszélünk, addig élnek – bennünk, velünk, általunk.

És hogyan lehetünk méltók hozzájuk? Úgy, hogy őrizzük múltunkat. Úgy, hogy megéljük hagyományainkat. Úgy, hogy teszünk a közösségünkért, hazánkért, és kiállunk érte akkor is, ha könnyebb lenne félrenézni. Mert aki nem őrzi múltját, az elveszíti jövőjét. És aki nem becsüli hőseit, az önmagát fosztja meg saját múltjától.

Kedves Barátaim!

Globális kihívásokkal teli világunkban háborús közelségbe jutni nemcsak szüntelen fegyverropogással lehet, hanem a lélek a morál és az erkölcs lerombolásával is. A társadalmi minimumok és tabuk megszűnése a közösségeink felbomlását hozza magával, az értékalapú emberi gondolkodás helyébe a nihil és az értéktelenség lép. Csak a múltunk és a közös emlékezet ápolása adhat gránitszilárdságú alapot a Kárpát-medencei összmagyarság számára.

Amikor ma koszorút helyezünk el, akkor nemcsak emlékezünk. Esküt is teszünk. Esküt arra, hogy szabadságunkat és sorsunk irányítását soha többé nem engedjük ki a kezünkből. Esküt arra, hogy Berettyóújfalu, Bihar és Magyarország mindig élni fog – mert élteti szent hite – és él benne az a szellem, amely hőseinket a helytállásra, a küzdelemre, a hazaszeretetre indította.

Legyen ez a nap figyelmeztetés mindannyiunknak: szabadság, függetlenség és hazaszeretet – ezek azok az értékek, amelyeket meg kell őriznünk, bármilyen idők is jöjjenek.

Dicsőség a hősöknek!