Egy barátnőm nemrég megkérdezte tőlem, szerintem mik a jelei az igazi szerelemnek. Nyilván rögtön kinevethetnénk az egész kérdést, hiszen túl naiv és alapvetően értelmetlen.
Mégis, kénytelen voltam elgondolkodni azon, hogy vajon definiálható-e, mik a jelei az igazi szerelemnek? Rá kellett jönnöm, hogy szinte lehetetlen definiálni, ugyanis csupa olyasmi fog eszünkbe jutni, amiket exeinkkel éreztünk, vagy ami még rosszabb, azok az érzések jönnek elő belőlünk, amiket reménytelen, lányregényes szerelmeinkben éltünk át.
Ha egy jól működő kapcsolatban élünk, és tényleg szerelmesek vagyunk, akkor szintén nem tudunk beszámolni azokról a jelekről, amelyekből biztosan tudjuk: a szerelmünket igazolják, hiszen ki foglalkozik ilyenekkel, amikor éppen boldog szerelmes? Rájöttem, hogy az egyetlen módja, ha megfigyelünk szerintünk szerelmes párokat, és abból mi magunk szűrjük le a következtetéseket, amik később talán hasznunkra válnak. Szóval, megfigyeltem.
Az első jel nagyon szembetűnő volt: a szerelmespárok esetében mindkét fél és a külvilág számára is teljesen egyértelmű, hogy a szóban forgó pár között szerelem dúl. Ebben sem ők, sem a külvilág nem kételkedik. Mert ha van, akkor a szerelem tényleg pofonegyszerű, ha nincs, akkor jönnek a bonyodalmak. Ismerek párokat, akik rengeteget vitáznak, szenvedélyesen egymásnak esnek akár heti gyakorisággal, mégis, mindezek ellenére is, olyan harmónia uralkodik köztük, és annyira egyértelmű, hogy odavannak egymásért, hogy sem ismerőseik, sem ők maguk soha nem kételkedtek abban, egymásnak valók-e.
Nyilván a sok veszekedés nem jó. Ez fakadhat az egyik fél lelki alkatából, önbizalomhiányából, érettségéből, korábbi tapasztalatiból, de az is lehet, hogy mindkét fél komoly érzelmi csomaggal rendelkezik. Ezek akár meg is mérgezhetik a kapcsolatot, ha sokáig megoldatlanok maradnak, de rengeteget lehet dolgozni is rajtuk. Ha a szerelem megvan, mint kiindulási alap, akkor nagy reményeket fűzhetünk ahhoz, hogy egy pár együtt marad.
Ugyanakkor vannak párok, akikről valahogy lerí, hogy nincsenek egy hullámhosszon, hiába becézgetik egymást, hiába mennek nyaralni közösen, hiába posztolják tele egymás Facebook falát, valahogy olyan hamisnak tűnik az egész. Miután erre rájöttem, igyekeztem megfigyelni, ha valakikről szinte biztosan tudom, hogy szerelmesek, és ők is annak vallják magukat, vajon milyen jelekkel támaszthatják alá ennek „tényét.”
Először is azt hiszem, egy szerelemben nagy őszintétlenségek nincsenek. Mondjuk, a pasi azt mondja, két sört ivott a négy helyett, a csaj pedig egy H&M pólót vall be a kettő helyett. Ilyenek vannak. Egy barátnőm nemrég mesélte, hogy kicsit hisztizett a barátjának a minap, amikor kiderült, hogy annak tíz évvel ezelőtt volt egy afférja egy hölggyel . Először nem is értettem, a srác hogy lehet olyan hülye, hogy bevall ilyesmit, amikor sose derült volna ki, és amikor tudja, hogy a barátnőm ezeken néha alaptalanul ki tud akadni, de aztán rájöttem, hogy valahogy tényleg igaz az, hogy amikor szerelmes vagy, megered a nyelved, és még akár magadra rossz fényt vető dolgokat is elárulsz a másiknak. Olyan erős a vágy arra, hogy mindent elmondj neki magadról, hogy megoszd vele az életedet, hogy még azt is elfelejted, miből lehet egy kisebb vita, vagy esetleg megdöbbenés.
Aztán az is megfigyelhető, hogy a szerelmeseknek megnő az önbizalmuk. A másik hatására elkezdik magukat szépnek és mindenre képesnek érezni. Hirtelen jobban megy a munka, az iskola, a lányok kevesebbet sminkelnek, és a fiúk nem görcsölnek rá a kockás hasra annyira.
A tökéletes és maximális elfogadottság érzése csak a szerelemben valósulhat meg, hiszen az egy irracionális érzés, vagyis nem azon alapul, milyen valójában a másik. (Ezért járnak tévúton a fordítva gondolkodók, akik valamiből - ami eleve nem szerelem - akarnak trükkökkel, csodatévő könyvekkel és egyebekkel kihozni egy jól működő kapcsolatot. Az erőfeszítés arra való, hogy megoldjuk azokat a problémákat, amik a szerelemben is felütik fejüket, illetve, hogy akkor is együtt maradjon egy összeillő pár, amikor elmúltak a rózsaszín szemüveges évek).
A fizikális együttlét vágya szintén egy nagyon fontos jele szerintem a szerelemnek, azért állok kétkedve azon kapcsolatok előtt, ahol már a legelső hetekben sem folyton együtt akar lógni a két ember, és az is furcsa, ha nem akarnak állandóan szexelni. Ami néhány hét vagy hónap után destruktív is lehet, az egy kapcsolat elején nagyon fontos, hiszen azért tölt együtt az a két ember annyi időt, hogy kialakuljon közöttük a biztos kötődés, amire később, amikor már külön is szeretnének programokat szervezni maguknak, alapozhassanak, és ne szakadjon meg az intimitás.
Vagyis, most így hirtelen azt tudnám mondani, hogy szerintem a szerelem bizonyítékai az alábbiak: a résztvevők nem kételkednek abban, hogy szerelmesek, a résztvevők alapjában véve boldogabbak, mint megismerkedésük előtt voltak, több az önbizalmuk, szebbnek és sikeresebbnek látják magukat, őszinték egymáshoz, és nagyon igénylik a fizikai közelséget. Persze lehet velem vitázni, azért írok.:)