A tavalyi évhez hasonlóan idén újra beneveztük utánpótlás csapatainkat a régió egyik legrangosabb kézilabda tornájára, a Főnix kupára. A torna „nagyságát” mutatja, hogy olyan neves klubok csapataival kellett a mieinknek felvenni a versenyt, mint a Debreceni SI, PLER, Szeged, Győr, Békés, Orosháza vagy a Kisvárda. Így hát bedobtuk őket a mély vízbe… - Balázsné Szabó Mária szakosztályvezető beszámolója
Idén egy korosztályban (U10) két csapattal (lány-fiú) indultunk neki a 3 napos eseménysorozatnak. A szezon kezdete óta a lányok edzésmunkáját Kovács Ferenc, a fiúkét Varga Gábor irányítja. A játékosok többsége tagja volt a tavalyi szivacskézilabda csapatnak, de volt olyan is, aki 1 hónapja kezdett el ismerkedni ezzel a sportággal.
A 3 nap alatt a lányok 6, a fiúk 5 mérkőzést játszottak. A szombati és vasárnapi „hajnali” indulást is szó nélkül tűrő gyerekek előtt le a kalappal, nemegyszer 1-2 órát is türelmesen kellett várni a következő mérkőzésükre. A pénteki megilletődöttség és szokatlan helyzet (a terem nagysága, a neves csapatok, a sok szurkoló) után csapataink játéka mérkőzésről mérkőzésre javult, megszokták a légkört, nem annyira „paráztak” be az ellenféltől, hiszen a meccsek előtti kérdés sosem maradhatott el: „Ezek erősek?”
Mi is leszünk erősek: sok munkával, hittel, kitartással.
A tornán a lányok végül a 13., a fiúk a 11. helyezést érték el a 2005-ös korosztályban.
Köszönjük szépen a szülők támogatását, segítségét, a két edző munkáját.
Folytatása következik: április 9-én, szombaton 10 órától Sziszi kupa U10 utánpótlás tornát rendezünk, melyre minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk.