Ma este a Mezei-Vill vendége az ETO lesz. MVFC-Berettyóújfalu - RÁBA ETO, 2015.10.30 - Péntek 19:30 - Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok.
Nem túlzás azt állítani, hogy pénteken este a Morotván a berettyóújfalui szurkolók által leginkább várt meccsre kerül sor. Nem véletlen, hogy Dróthék vendégjátéka mindig kiemelt figyelmet élvez, hiszen a Mezei és az ETO összecsapása igazi presztízscsata, legyen az barátságos, kupa vagy bajnoki mérkőzés. Így lesz ez most is.
Bár nem kezdtük túl jól a szezont, formailag sem vagyunk teljesen toppon, de ez édes mindegy, mint ahogy az sem számítana, ha hét győzelemmel a hátunk mögött várnánk a mai derbit.
Nem életükért küzdő bátor gladiátorok harcát várjuk, hanem elszánt, a végsőkig kitartó sportolók becsületes küzdelmét, melyhez remélhetőleg a játékvezetők is partnerek lesznek.
A drukkereket pedig a csapat nevében is arra kérjük, hogy minél többen és minél hangosabban szurkoljanak, a győzelemhez nagyon kellene a segítség!
Természetesen nem csak a szurkolók, hanem a csapat is felfokozott hangulatban várja az esti találkozót, Turzó József tréner és Rábl János, a csapat gólvágója honlapunknak ekképpen nyilatkozott:
Turzó József: Sajnos nem úgy kezdtük ezt az évet, ahogy vártuk magunktól. Így minden alkalmat meg kell ragadnunk, hogy minél jobb pozícióban zárjuk az alapszakaszt. Ez is egy lehetőség, amiről tudjuk, hogy nehéz lesz, talán a legnehezebb, mert az ETO jó csapat, de reméljük, a hazai közönségünk előtt meglepetést tudunk okozni!
Rábl János: A Győr kimagaslik ebből a bajnokságból - a múlt heti botlása ellenére is - míg nekünk eddig nem úgy ment a játék, ahogy az elvárható lett volna. Ennek ellenére győzni szeretnénk! Bár a futsalban ritkán borul a papírforma, a gyengébb csapatot szinte semmi nem segíti, mi mégis meglepetésre készülünk!
Harnisch Ákos, az ETO válogatott játékosa is küzdelmes csatát vár ma este: Egy újabb presztízscsata a mienk, mindkét csapatnak nagyon fontos lenne a három pont megszerzése. A két gárda tagjai talán mindent tudnak a másikról, ezért szerintem a játékosok aznapi formája fogja eldönteni a találkozó végkimenetelét.
MVFC-Berettyóújfalu - RÁBA ETO
Magyar Labdarúgó Szövetség - Férfi Futsal NB I - 7. Forduló
2015.10.30 - Péntek 19:30 - Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Vezeti: Solymosi András, Czene-Joó Ádám, Zimonyi Péter
A mérkőzés szünetében tombolahúzásra is sor kerül, ahol dedikált labdákat, mezeket, utalványokat és rengeteg más értékes ajándéktárgyat lehet nyerni!
A tombolaszelvényeket 18.00 órától a meccs kezdetéig az MVFC női utánpótlás csapat labdarúgótól lehet megvásárolni 200,- Ft-os egységáron.




